Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 2. - Réti László: A Magyar Tanácsköztársaság pecsétjei / 173–191. o.

, A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG PECSÉTJEI Aki a Magyar Tanácsköztársaság fennállása idején létrejött dokumentumokat behatóan tanulmányozza, annak figyelmét magukra vonják a legtöbb iraton megtalálható pecsétek. Pecsétet persze a megelőző és a következő időszak — a polgári demokratikus forradalom és az ellenforradalom — iratain éppúgy találunk, mint a tanácsköztársaságiakon. Ez utóbbiak feltűnő sajátossága azonban, hogy túlnyomó többségük kimondottan tanácsköztársasági jellegű, formájuk, szövegük eltér a korábbi és későbbi pecsétekétől. Ha meggondoljuk, hogy a Magyar Tanácsköztársaság mindössze néhány hónapig állott fenn, úgy ez már magában véve is figyelemre méltó dolog. Ha azután jobban elmélyedünk a pecsétek tanulmányozásába, igen sok érdekes és jelentős dolgot tudhatunk meg a Tanácsköztársaság hivatali szervezetéről, az egyes intézmények szervezeti változásairól és átalakulásáról, olyan dolgokat is, amelyekre vonatkozólag egyébként nem rendelkezünk adatokkal. Ily módon rájövünk, hogy a pecsétekkel való foglalkozás hasznos kiegészítője lehet a kutatás tárgyát képező történelmi időszak tudományos feltárására irányuló törekvéseknek. Ez a felismerés vezette e sorok íróját arra, hogy megkísérelje létrehozni a Magyar Tanácsköztársaság pecsétgyűjteményét. Ehhez viszont foglalkozni kellett általában a pecsétek kutatásának és konkréten a jelenkori pecsétek kutatásának eddigi történelmi tapasztalataival, jelenlegi helyzetével. /. Előtörténet Évezredek óta — szinte az írásbeliség kezdetétől fogva — az uralkodók, hadvezérek, főpapok, főurak és tisztségviselők az általuk kiadott okmányok hitelességét pecséttel erősítették meg. A dokumentum érvényességét és — ami a kutatás szempontjából különösen fontos — eredetiségét a pecsét bizonyította. Ennélfogva a pecsétekkel foglalkozó tudományág — a szfragisztika — a régi időket kutató történelemtudomány fontos segédtudományává vált. „A pecsétek története" című alapvető művében Gustav A. Seyler német történész így határozza meg, mit ért pecsét alatt: „Pecsétek, vagyis: mélyítve vésett formák lenyomatai, amelyek iratok hitelesítésére (Bekräftigung) vagy tulajdon lezárására (Obsignation) szolgálnak .. .'

n 1 Gustav A. Seyler: Geschichte der Siegel. Leipzig 1894. 1.1. — Hasonló eredményre jut Wilhelm Ewald Siegelkunde c. munkájában (München und Berlin 1914). Abból indul ki, hogy a pecsét szónak kettős jelentősége van: egyrészt a pecsétnyomót, másrészt a lenyomatot jelenti, de tanácsosnak tartja — félreértések elkerülésére — csupán a lenyomatot nevezni pecsétnek. (21. I.)