Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. - Mályusz Elemér: A magyar medievisztika forráskérdései : medievisztika és oklevélkiadás / 3–29. o.

A magyar medievisztika forráskérdései 9 gal, védelmének sok lelkesítő mozzanata eleve kíváncsivá tehet bennünket, vajon nem találunk-e újabb részletekről megemlékezést. Azt tehát felesleges hangsúlyozni, hogy a török—magyar harcok kutatója nem feledkezhet meg egy belgrádi oklevéltár átlapozásáról. Már egyáltalán nem magától értetődő, hogy Nagybánya város monográfusa ezen a nem remélt helyen találhat értékes felvilágosításokat. Ser Blasius de Babolio-nak a raguzai levéltárban őrzött 1429-i végrendeletéből

10 megtudjuk, hogy már hosszabb idő óta élhetett Nagybányán. Háza, szőlője volt itt, testvére és unokaöccse vele együtt éltek, fia ugyanitt volt eltemetve. Vagyonos, bizonyára vállalkozó polgár lehetett, aki a pénzverő kamarában vagy bányászatban növelhette meg hazulról hozott tőkéjét. Végrendeleti intézkedése a leggazdagabbakra jellemző. Oltárt alapít a Szt. Istvánplébániatemplomban s azt oly bőkezűen dotálja, hogy az alapítvány jövedelme elég egy káplán eltartására. Ennek feladatává a misemondást és az officiumok elvégzését teszi, amivel az egyházi értelmiség egyik tagjának megélhetését biztosítja. Az oltárt Szt. Katalin tiszteletére és ott állíttatja fel, ahol a fia volt eltemetve, s ahol a maga számára kőből faragott síremléket készíttet. A végrendelet jól kiegészíti eddigi adatainkat, amelyek Nagybányán nagy gótikus plébániatemplomról és népes egyházi testületről tudósítanak. Egy 1387-i megállapodás értelmében a plébános 11 káplán és egy hitszónok eltartására volt kötelezve s a templom mellett iskola állott, amelynek mesterét a város fizette.

11 Egy újabb oltár felállítása és további kápláni állás szervezése tehát azt jelentette, hogy a kulturális igények nem szállottak alább a XV. sz.-ban. De nemcsak Nagybánya monografusát érdekelheti az oklevél, hanem általában a középkori várostörténet kutatóját is. A tanúk közt szereplő Maroe de Luca és Christoforus filius lacobi de Florentia neve azt mutatja, hogy egész kis olasz kolónia élt Nagybányán. Az adat így a Zsigmond-kori Magyarország gazdasági struktúrájára is jellemző. Még rejtettebb helyen akadunk figyelemre méltó felvilágosításra az així egyetem gazdaságtörténész professzora, G. Duby regionális történetet tárgyaló munkájának olvasása közben.

12 Arról értesülünk ugyanis ebből a rendkívül gondos levéltári kutatásokon alapuló, de ugyanakkor tárgyát emelkedett nézőpontból vizsgáló, kitűnő írói képességekkel megírt szép munkából, hogy Bertalan pécsi püspök (1219—1251) a cluny bencés monostornak 1235-ben 12 aranymárkát kölcsönzött,

13 még pedig lemezekben, tehát nem tömbben, hanem felhasználásra alkalmassá tett alakban. Az adat merőben új, s mert a tatárjárás előttről maradt fenn, megkülönböztetett figyelmet érdemel. Az régóta ismeretes, hogy a püspök 1234-ben a monostort választotta temetkezési helyéül, s mert arra hivatkozott, hogy atyja is ott nyugszik, nem volt nehéz megállapítani, hogy burgundi családnak a tagja, sőt azt is helyesen következtette már J. Koller, hogy testvére volt Josserannak, Brancion urának, s rokona II. István apátnak, Magyarországba pedig Jolántával, II. Endre második feleségével, Courtnay-i Péter konstantinápolyi császár leányával kerülhetett. Azt ismét később, Barcelonában napfényre került adatok beszélik el, hogy II. Endre ugyancsak Jolánta nevű leányának házasságkötése érdekében az 1233—1235 években ismételten járt Aragóniában s ő volt a magyar követek egyike, aki a királyleányt elkísérte jegyeséhez, I. Jayme aragon királyhoz.

14 Éppen követjárása közben volt így alkalma megfordulni Clunyben, egyszersmind szülőföldjén, Burgundiában, ahol királynőjének anyai jogon oly fekvőségei és jövedelmei voltak, amelyek tulajdonjogi rendezését II. Endre feleségének 1233-ban bekövetkezett halála szükségessé tette. Bertalan püspök ismételt burgundiai látogatásával van tehát összefüggésben a monostornak nyújtott kölcsöne. A jelentékeny összeg, amely elhatározásának, hogy Clunyben temessék el, lehet következménye, fogalmat ad az egyháznagy vagyonosságáról, de egyszersmind arról is, hogy jövedelme mily könnyen kerülhetett arany alakjában külföldre. A levéltári adat közlésén kívül Duby munkája magyar szempontból azért is figyelemre méltó, mert megtudjuk belőle Bertalan püspök családjának nevét, sőt egy lebilincselően érdekes fejezetet olvashatunk rokonságának a Mácon-vidék középkori társadalmában játszott szerepéről. A tág burgundiai megjelölés helyett Bertalant most már annak a Gros családnak 10 I. m. 27. sk. 1. 11 Zsigmondkori Oklevéltár I. k. 150. sz.; G. Fejér: Codex diplomatícus X/8. k. 233. sk. 1. Vö. Schönherr Gyula emlékezete. Szerk. Morvay Gy. Budapest 1910. 299. 1. 12 La société aux XI

e et XII

e siecles dans la région máconnaise. Paris 1953. 13 I. m. 486. í. 2. j., 487. 1. 14 /. Koller: História episcopatus Quinqueecclesiarum. Posonii 1782., II. k. 45. sk., 78. sk. L; Thallóczy L.: Árpádházi Jolán Aragon királynője. Századok 31 (1897) 577. sk. 1.; Pauler Gy.: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. Budapest 2

1899., II. k. 128., 509. 1.