Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - V. Windisch Éva: Kovachich Márton György és a magyarországi levéltári anyag feltárása a XIX. század elején / 63–112. o.

Kovachich Márton György és a magyarországi levéltári forrásanyag feltárása. 71 levéltárban található hiteles törvényszövegeket is fel kívánja használni. A kancellária válaszul kijelenti, hogy a Corpus Juris új kiadására nincsen szükség.

24 Nem sikerül Kovachichnak eredményt elérnie saját munkahelyén, a kamarai levéltárban sem. Először 1792-ben kér engedélyt országgyűlési anyag használatára — okkor készíti nagy másolatgyűjteményét az országgyűlési aktákból és diáriumdkból az ország levéltára számára. Az engedélyt megkapja, de olyan adminisztratív megkötésekkel, melyek elveszik a kedvét attól, hogy éljen is vele.

25 1806-bian vetődik fel Kovaohichban ismét a kamarai levél-tár használatának igénye. Ekkor az uralkodóhoz fordul, s hivatkozik annak 1806. január 22-i nyilatkozatára, mely szerint minden társadalmi osztály közreműködésére szükség van, hogy az állam belső erőit az igazi szellemi kultúra terjesztése és a nemzetgazdaság (Natiorialindustrie) élénkítése által fokozhassák. E két eszme szenvedélyesen ápolt, kedvenc gondolatai közé tartozik, jelenti ki Kovachich, s épp ezért azt szeretné, hogy hivatali munkáitól felmentsék, s ő a kamarai levéltár aktáiból felépíthesse a homályba merült államtudományi ismereteket. De ha ez nem lehetséges, legalább azt kéri, hogy a ikamarai levéltár magánjellegű leveleit publikálhassa — hiszen ezek az elveszett régi elbeszélő forrásokat pótolják. A kamara nem utasítja el a kérést, azonban csak egyes konkrét, általa egyenként megjelölendő iratok használatát engedélyezi, s ezt is csak a királyi jogügyigazgató jóváhagyásával. Ennek ellenére sem jut hozzá Kovachich a kamarai anyaghoz; kérvényére utóbb azt jegyzi rá, hogy Lendvay igazgató, fő ellensége, meggátolta az anyag használatában.

26 Fia már az egyes levéltárakban való kutatás kieszközlése ilyen nehézkes, még reménytelenebb az a küzdelem, melyet Kovachich azért folytat, hogy az ország valamennyi levéltárába szabad bejárást szerezzen magának. Ezt a törekvését a királyi történetírói hivatal megszerzéséért indított akciókkal köti össze. Nehéz lenne eldöntenünk, melyik óhaj táplálta a másikat: királyi történetíró akart-e lenni elsősorban, hogy társadalmi-hivatali gondjai megoldódjanak, s szabadon fejthesse ki képességeit; vagy csak azért kötötte össze a két kérést, mert ügy látta, hogy a levéltárak kapuja csak e cím birtokosa előtt nyílik majd meg. Akárhogyan is volt: e törekvések egyetlen eredménye az a kérvénysorozat, melyekben Kovachich a tárgyra vonatkozó nézeteit, elképzeléseit kifejti. Először 1788-ban, még csupán miot a Merkur von Ungarn kiadásáról ismert személy fordul e kéréssel az uralkodóhoz. A Magyarország .királyi történetírója 24 Eredeti irat, 1796. jún. 29. OSzK. Kt. Fol. Lat. 87. ff. 52, 53. 25 OSzK. Kt. Fol. Lat. 87. ff. 67—70. Kovachichtól azt kívánják, hogy a használni kívánt aktákról készítsen jegyzéket. Ez azonban, jelenti ki Kovachich, ha hivatalos időben készítené el, 2—3 hónapot venne igénybe; ha hivatalos időn túl, egy év sem lenne rá elég. Hivatalos időt erre természetesen nem fordíthat, kevés szabad ideje pedig értékesebb számára, semhogy alatta ilyen, munkája szempontjából értéktelen jegyzékeket készítsen. Rengeteg anyagot kellene átnéznie ahhoz, hogy megállapíthassa, mely aktákat nem remélhet más levéltárból. A másoltatás is nehézségekkel járna. Ha hivatalból kérné a másolást, két embert két évre elvonna munkájától. Írnokokat viszont nem alkalmazhat, mivel ezek, mint fel nem esküdött személyek, be sem léphetnek a levéltárba. így kérésétől eláll. Gyűjteményét más forrásokból kevesebb nehézséggel tudja tökéletesíteni. Ha egyébként a kamarának szüksége lenne az ő anyaggyűjtésére (százszor annyi forrásanyaga van már, mint a kamarának — írja Kovachich ironikusan), készséggel átengedi lemásolásra. 26 Másutt azt írta (ld. fent), hogy az igazgató kérésére lemondott az iratok használatáról. A kérvény eredeti példánya: OSzK. Kt. Fol. Lat. 87. ff. 51—51/a. 18,06. febr. 5.