Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - Szedő Antal: Levéltári filmezés / 3–16. o.

6 Szedő Antal Másodszor — és ezt ismét le akarom szögezni — elvileg nincs különbség a mikrofilm és más levéltári anyag .között. Tehát a mikrofilmeket ugyanúgy kell selejtezni, rendezni, hozzájuk ugyanúgy kell segédleteket készíteni, mint azt más dokumentumok esetén csináljuk ('ezen persze érdemes vitatkozni). Persze az eltérő technikai feltételeiket szem előtt kell tartani: pl. azt, hogy a mikrofilmek másképpen "vainnak egymásután rögzítve, mint ahogy az iratok következnek egymásután, egymástól könnyen elválaszthatóain. Ezek után nézzük meg közelebbről a mikrofilmezés problémáit.* Biztonsági okokból történő mikrofilmezés Maga a biztonsági ok is többféle lehet. A legegyszerűbb ok az, hogy jó, ha egy dokumentum két példányiban is megvan. Ilyenlkor fontossági sorrendben haladva filmezik le lehetőleg az egész történelmi forrásanyagot, abban a reményben, ha az egyik példányt valamilyen baj éri, a másik példány megmarad. ,A mikrofilmet és az eredeti iratot ilyen esetiben nyilván más-más helyen kell raktározni. Az ilyen fajta mikrofilmezés főleg a második világháború óta (és néhány év óta az atombomba árnyékában) egyre erősebb méreteket ölt. így mikrofilmezték le Magyarországon az Országos Levéltárban az egész ország összes 1526 (Mohácsi csata) előtti iratanyagát, valamint ezen 'túl is a régibb megyei és városi képviselőtestületi jegyzökönyveket, Bajorországban (1961 óta) évente 2,7 millió, Baden-Württembergben évi 2—2,5 millió mikrofilm készül ilyen biztonsági okokból. Több európai országban (Belgiumban, Finnországban, Svédországban, Magyarországon) a mormon Genealógiai Társaság (Utah, USA) költségére az anyakönyvek több példányos mikrofilmezése folyik; egy példány a társaságé lesz. Romániában a XVII. század előtt keletkezett dokumentumokat mikrofilmezik, a nyugatnémet Bundesarohrvban az összes filmezéseknek 75°/o-át teszi ki a biztonsági célú mikrofilmezés, Svédországban a Királyi Kancellária entre-books-ait mikrofilmezték le, ugyanakkor a londoni Public Record Office-ban a biztonsági film még csak melléktermék. Amint tehát látjuk, részben az egyes országok anyagi lehetőségei szerint is erős mértékben megindultak a biztonsági mikrofilmezések, mindenltt azoknak az iratoknak felvételével kezdje, amelyeket a legfontosabbnak tartottak. A mikrofilmezésnek ez a módja • egyáltalában nem problematikus: kívánatos, hogy minél több fondról készüljön mikrofilm és hogy ebben az UNESCO a szegényebb országokat minél hathatósabban támogassa. Egy másik fajta biztonsági dk az, amikor a levéltárak a túlságosan sokszor kézbekerülő értékes iratok kopását, pusztulását úgy akarják elkerülni, hogy a kutatók 'kezébe nem eredeti iratot, hanem pozitív mikrofilmet vagy esetleg fotókópiát adnak. Ez és a fentemlített biztonsági mikrofilmezés gyakorlatban sokszor egybe is esik. Valóban: legpraktikusabb eljárásnak az is tűnik, hoigy ha egyszer egy fond iratai mikrofilmezve vannak, akkor a negatív mikrofilmet az eredeti iratok őrző helyétől távol raktározzuk és ne adjuik ki a kutatóknak, viszont az eredeti iratok őrzőhelyén egy pozitív niikrofilmsorozaitot őrizzünk és azt bocsássuk a kutatók rendelkezésére. Természetesen, ha a kutató egy bizonyos (pl. paleográfiai) szempontból, az eredeti iratot óhajtja tanulmányozni,