Levéltári Közlemények, 37. (1966)
Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - V. Windisch Éva: Kovachich Márton György és a magyarországi levéltári anyag feltárása a XIX. század elején / 63–112. o.
Kovachich Márton György és a magyarországi levéltári forrásanyag feltárása 67 készített jegyzetek, iskolai naplclk, melyeik vezetése a XVIII. század elején volt szokásos; formiulásgyűjtemények, melyek történelemnek ás jognak egyaránt fontos forrásai. A harmadik, vegyesnek nevezett csoport 27 pontiban a magyar történelem forrásbázisát a lőhető legszélesebben írja körül. A leghívebb források az oklevelek, vagy a róluk, fennmaradt regeszták. De emellett a levéltári források számos fajtáját sorolja fel: a periratokat (a bennük előforduló oklevelek, genealógiák .miatt), az egyházi vizitációk iratait, hivatalos jelentéseket fontos eseményekről, kérvényeket (a kérelmezőire s elődeire vonatkozó adatok miatt), a peres ügyeikben készített ún. informationes officiosae-t, protokollumokat állami intézmények működéséről, vagy alkalmi ülésekről. Felsorolja Kovachich a források között az egyházi anyakönyveket (személyi és helytörténeti adataik uniatt), a helységösszeírásokat, a mérnöki földméréseket, köztük a II. József alatt készülteket. Általában utal a világi és egyházi közigazgatási székhelyeken található, az illető terület- történetére vonatkozó iratanyagra, s kiemeli az egyes helységekről készülő topográfiai-történeti leírások fontosságát: a legkisebb hely történetét is érdemes megírni, mint ő maga is írt szülőfalujáról, Senkviczről. De forrásnak tekinti Kovachich a feliratokat is, melyek templomokon., kapukon, zászlókon, emlékműveken találhatóak, a könyvek margójára, kötéstáblájára írott feljegyzéseket, a régi pénzek, pecsétek, fegyverek feliratait, a sírköveket alakos ábrázolásaik, címereik, felirataik miatt, a régi várakban található, személyeket, várakat, városokat ábrázoló festményeket (e két utóbbi kategóriának a nemzeti könyvtáriban való összegyűjtését ajánlva, iakár másolatban is). Hasznos adatokat nyújtanak a történésznek az alkalmi iratok is, mint a temetési, ünneplő beszédek, versek; a tudományos műveik dedikáeiói és prefációi — ezek adatiai a história literaria-t gazdagíthatnák. S mindezek mellett a források még egy speciális csoportját sorolja fel: a néphagyományokat, melyek sok történeti igazságot tartalmaznak, de lassan feledésbe merülnek vagy eltorzulnak — ezeket papok, tanítók, nemesek gyűjthetnék össze —, a népmeséket, melyeknek szintén van történeti magva, a népszokásokat, az ünneplés, könyörgés, káromkodás formuláit, a közmondásokat és babonákat, végül a népdalokat (cantilenae populäres et plebeae), melyek helytörténeti anyagot tartalmaznak, s a nép géniuszát tárják fel. Nem maradnak ki e heterogén felsorolásból a külföldi írók műveinek magyar vonatkozású adatokat tartalmazó részletei sem. 16 A történeti forrásoknak ilyen modern teljességében való szemlélete (a teljesség nemcsak a kör lehető legtágabb megvonásában, hanem az időbeli határoknak a kortörténetig való kiterjesztésében is megmutatkozik) Kovachichnál ugyanakkor sok bizonytalansággal is párosul. Felfogása azonban így is alkalmas kiindulópont lehetett volna a magyar történettudomány teljes megújítására. Valamilyen elméleti rend megteremtésére a források e tág körében azonban Kovachich nem vállalkozott. Ő maga mindennek csak egy szektorát kívánta művelni, s ez a jogtörténet forrásainak összegyűjtésében állott. Tervezeteinek többségében .ennek megfelelően az okleveleik, valamint az- ország16 De fontibus históriáé Hungáriáé adversaria, et de illis argumentis, thematibus et objectis, quorum accuratior pertractatio adhuc désideratur. Cogitationes miscellaneae. OSzK. Kt, Fol. Lat. 2461. 6 fol. 5 :; '
