Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 2. - IRODALOM - Bertényi Iván: E. I. Kamenceva–N. V. Ustugov: Russkaâ sfragistika i geral'dika. (Orosz szfragisztika és heraldika.) Moszkva, 1963. / 344–345. o.

IRODALOM E. И. КАМЕНЦЕВА — H. В. УСТЮГОВ РУССКАЯ СФРАГИСТИКА И ГЕРАЛЬДИКА Москва 1963. 224 р. (Е. I. Kamenceva—N. V. Usztyugov: Orosz szfragisztika és heraldika.) A munka azoknak az előadásoknak tankönyvvé továbbfejlesztett változata, amelyeket Usztyugov a moszkvai egyetem Történész-levéltáros Intézetében tartott. Ezért nem csupán mint a szovjet pecsét- és címertan eredményeinek jó összefoglalóját, hanem mint a Szovjetunióban folyó alapos, tudományos szfragisztikai és heraldikai oktatás dokumentumát is örömmel üdvözöljük. A könyv szerencsés felépítése a tudományos és a didaktikai szempontokat egyaránt figyelembe veszi. Elöljáróban meghatározza a szfragisztika és heraldika fogalmát, bemutatja a két diszciplínát mint a történettudomány segédtudományait, majd ismerteti az orosz pecsét- és címertani szakirodalmat Tatiscsevtől napjainkig. A következő fejezetben szerzők rátérnek a pecsétek, majd a címerek eredetének, továbbá a pecsét- és címertannal kapcsolatos elméleti ismereteknek a tárgyalására. Az elméleti bevezetőt az orosz pecsétek és címerek történetének a bemutatása követi. A pecsétek történetét tárgyaló fejezetekben az uralkodói (állami) pecsét mellett megismerkedhetünk a hivatalos személyek, az egyházi tisztségviselők, az egyes területek, városok, a későbbi (XVII. századtól kezdődő) időszakban az egyes hivata'ok, helyi intézmények pecsétéivel. Ehhez csatlakoznak az orosz feudális széttagoltság időszakában a két feudális köztársaság, Novgorod és Pszkov, illetve a városállamok tisztségviselőinek a pecsétéi. A címertani részek az egyes időszakok pecséttani fejezeteivel szoros egységet alkotnak. A központosított orosz állam, majd az orosz birodalom állami és intézmény címereinek a bemutatása után szerzők ismertetik a XVIII. századi felkelések (különösen a Pugacsov-felkelés) vezetőinek pecsétéit, valamint a muzulmán pecsétek sajátságait is, végül az utolsó fejezetben a Szovjetunió és az egyes szövetséges köztársaságok államcímereit. Szerzők igen jól oldották meg az oktatási és tudományos szempontok összehangolását: az olvasmányos, fogalmakat mindig magyarázó munka a szakirodalomban általánosan elfogadott ismeretanyag közlése mellett nem zárkózik el az egyes vitatott szfragisztikai és heraldikai problémák bemutatásától sem. Ilyenkor rövid indokolással, pontosan körülhatárolva ismerteti az egyes álláspontokat, részletekbe azonban nem bocsátkozik. Ez utóbbira nincs is szükség: a tudományos érdeklődésű olvasó a lapalji jegyzetekben mindig megtalálja a kérdés szakirodalmát, a könyvet lezáró több mint 13 oldalas bibliográfia pedig a két szaktudomány bőséges (a szerzők betűrendjébe szedett) orosz nyelvű könyvészetet nyújtja. Annak ellenére, hogy a szerzők csak az orosz, ill. szovjet pecsét- és címertan feldolgozására vállalkoztak, a munkát a magyar olvasó is haszonnal forgathatja, hiszen — mint ahogy ez Európában általános — az orosz és magyar pecséthasználati gyakorlat és heraldika számos egybeesést, illetve hasonlóságot mutat. Az orosz területeken a X. században — nem sokkal előbb mint hazánkban — jelent meg a pecsét. A nemzetségi tulajdonjelek (tamgák) mellett számos gemmapecsétet is számontart az orosz szakirodalom. E pecsétfajta ott is — miként nálunk is —, bizánci, ill. nyugati hatást tükröz. A korai orosz fejedelmi pecséteken a Rurikok nemzetségi jeleit ábrázolták; s a fejedelmi pecsétek mellett — a magyar gyakorlathoz hasonlóan — igen korán megjelentek a hivatalos személyek és az egyháziak pecsétéi. Az „írásreakció" korában Magyarországon komoly szerepet játszott az idéző, záró és az ellenőrző pecsét. Az idézőpecsét szláv párhuzamaira Sufflay már a század elején rámutatott. Az újabb szfragisztikai szakirodalom egy sereg további adalékot szolgáltat ezen témakörök vizsgálatához is. A Bizáncba küldött orosz követek arany, és a kereskedők ezüst pecsétje, a bolgár területekre menő orosz és az orosz területekre érkező bolgár kereskedők pecsétje mintegy a megbízólevelet, igazolványt helyettesítette az évezredünk elején ott is jórészt írás-