Levéltári Közlemények, 37. (1966)

Levéltári Közlemények, 37. (1966) 1. - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Papp László: Magyar nyelvű levelek és okiratok formulái a XVI. században. (Nyelvtudományi értekezések 44.) Budapest, 1964. / 147–149. o.

IRODALOM PAPP LÄSZLO MAGYAR NYELVŰ LEVELEK ÉS OKIRATOK FORMULÄI A XVI. SZAZADBAN Budapest, 1964. 78 1. (Nyelvtudományi Értekezések. 44. szám.) Papp Lászlónak hasonló tárgyú könyvéről („Nyelvjárási és nyelvi norma XVI. századi deákjaink gyakorlatában.") folyóiratunk már közölt ismertetést Maksay Ferenc tollából (XXXIII. évf. — 1962 — 175—176. 1.) Szerzőnknek sem az a műve sem a vele rokon,, gondosan megalapozott és megformált tanulmányai nem hoztak káprázatos eredményeket. Nem is hozhattak, hiszen eddig nálunk jóformán fel sem tört talajt igyekeztek megmunkálni. Papp írásos emlékeink elemzésével eddig elsősorban a hangtani egységesülés problémáit vizs-' gáfta. Előttünk fekvő dolgozata az irodalmon kívüli írásbeliség termékeinek tartalmi elemeit, legalábbis azok egy igen jelentős részét, formulakészletüket boncolgatja, mégpedig az előfordulási arányok százalékos táblázatokba foglalása alapján. Főkérdése, hogy magyar nyelvűirataink formulái bizonyítják-e a magyar nyelv egységét tartalmi szempontból oly mértékig,, "imt amily egységesnek éppen az ő, eddigi vizsgálatai formai tekintetben mutatták, nemmel válaszol. „A részletesen megvizsgált adatok" — mondja — „, .. a nyelv tartalmi elemeinek egységesülését nem tanúsítják oly fokúnak, mint amilyen fokú egységet elért a nyelv hangtani arculata ugyanebben az időben." (77. 1.) E megállapítását csaknem olyan minuciózus módszerrel szűrte le, mint a nyelvi és nyelvjárási normát vizsgáló művének — Maksayval (i. h. 176. I.) szólva — betűnyi eltérések százainak kombinációjából levont következtetéseit. Vizsgálódásaiban Istványi Gézának általa melegen méltatott, „nyelvtudományi irodalmunkban a csaknem elfelejtett művek közé" tartozó (4. 1.), gazdag anyagú és szellemes doktori értekezéséből (A magyar nyelvű írásbeliség kialakulása. Budapest, 1934.) indul ki. Istványi vette számba s elemezte elsőnek modern, társadalomtörténeti módszerességgel a latin nyelv idegen óceánjában elszórt, magyar nyelvszigetecskéket. Európai viszonylatban a magyar igen későn, csak a XV. század legvégén tűnik fel, s mint a gyakorlati, jogügyi írásbeliség nyelve akkor is csak igen-igen szerény mértékben. A tihanyi alapítólevél mondattörmelékeitől a mohácsi csata előtt kelt búcsúlevelek darabos, döcögő, mély zengésű, magyar mondataiig, bizony, összefüggő, nem-irodalmi magyar szöveg alig maradt ránk. E ténynek megoldásra váró, történpljni nrobléma-jellege akkor tűnik igazán elénk, ha meggondoljuk, hogy a nyugati országokban már a IX—

XIII. század folyamán megjelennek a nemzeti nyelven írt oklevelek, a mi, első, rövidke irományainkat pedig, amelyeket a, mindennapi élet ügyes-bajos dolgainak intézése során vetettek papírra, a legutoljára jelentkező, nemzeti nyelvű, nyugati iratok korától is éppen két évszázad választja el. Mi volt az oka, hogy a latin a magyar nyelv elől szinte elszívta az írásbeliség nyilvánosságának levegőjét? Ezt az izgalmas, művelődéstörténelmi kérdést nem egyszer válaszolták már meg, s e válaszok lényege egyfelől az, hogy hazánk voltaképpen csak a XII. században, a francia iskolázás hatására kapcsolódott be az európai írásbeliségbe, másfelől, hogy a mi írásbeliségünk Mohácsig lényegében kancelláriai írásbeliség volt. Istványi Géza kitűnő egybevetése szerint, a túlnyomóan mezőgazdasági foglalkozású magyar nemesség „fejletlen írásérzékére, írás-intellektusára jellemző, hogy helyenként az egész középkoron át érvényesülni tudott benne a magasabbrendű írásbeliség hordozására alkalmatlan, ősi, ázsiai eredetű rovásírás." (10. 1.) Ügyintézésének jelentékeny hányada megmaradt a szóbeliség szintjén. A magyar világi társadalom írásbeliség-igényét szinte teljesen kielégítették a hiteleshelyek. Ezek személyzete szükségképpen egyházi személyekből került ki, de Mohácsig a királyi kancellária ügyintézésében is nagy szerepet játszottak a klerikusok. Kétségtelen, hogy a latin nyelv középkori egyetemessége és kizárólagossága elsősorban ezért kerítette hatalmába a magyar írásbeliséget. Az utak és módok, ahogyan ez történt, részleteiben ma sem áll egészen tisztán előttünk. A további vizsgálódásokhoz szilárd kiindulópontnak kínálkozik az a tény, hogy nem10*