Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 1. - Szedő Antal: 20 év munkája a magyar levéltárakban / 3–10. o.

20 év munkája a magyar levéltárakban 7 kezdtük az iratok nagyüzemi jellegű, szakszerű restaurálását. De a restaurálásra szoruló anyagnak az új műhellyel egyetemben is csak legfeljebb 2%-át tudjuk restaurálni. Restaurálási módszereink jók, modernek, tanácsainkat igénylik szocialista és kapitalista országokban egyaránt. Az elmúlt 20 évben igen jelentősen emelkedett a levéltárak anyagi ellátottsága. Ma a levéltárak költségvetési fejezetének végösszege majdnem 13 000 000 Ft, csaknem háromszorosa a központosítás időpontjában, 1951-ben elért öszszegnek. -Különösen feltűnő a béralap és az átlagfizetések területén elért emelkedés. Az utóbbi öt évben az egy főre eső tiszta béralap 40°/o-kal, az utóbbi hét évben pedig 60%-kal emelkedett. Legnagyobb pénzügyi gondjaink a raktározással kapcsolatban vannak, hiszen hatalmas méretekben nőtt meg a begyűjtött anyag és igen nagy mennyiségű a beszállításra váró, künn levő anyag. A legtöbb hiányosság Budapesten van. A szocialista korszak Országos Levéltárának megszervezése hovatovább elodázhatatlan (hiszen azt minden szocialista országban már évekkel ezelőtt megszervezték), ehhez azonban épület kellene, legalább annyi raktártérrel, mint amennyivel a mai Országos Levéltár rendelkezik. A Fővárosi Levéltár 8000 fm-nyi anyagára a Bazilika pincéiben előbbutóbb a megállíthatatlan pusztulás vár. Nem megnyugtató a xPest-Nógrád megyei Állami Levéltár raktári helyzete sem. Vidéken viszont helyenként jelentős eredményekre tekinthetünk vissza: Esztergomban a levéltár épületét teljesen felújítottuk, Kecskeméten sikerült egy teljes épületet szerezni a levéltár számára, folyamatba tettük Pécsett a levéltár épületének teljes felújítását, jelentős mértékben növekedtek Szekszárdon a levéltár tárolási lehetőségei. Utoljára említem, bár a legnagyobb jelentőségű volt, az Országos Levéltár épületének teljes rekonstrukcióját, mely 1961-ben fejeződött be. Igen jelentősek eredményeink a létszámemelkedés terén is. A központosítás időpontjában az egész levéltári területen 170 volt a létszám, ebből az Országos Levéltárban 55. Ma a létszám 273 fő, ebből az Országos Levéltáré 111. Látható, hogy a létszám növekedése nem egészen egyenletesen oszlik meg: az Országos Levéltárban a létszám a kétszeresére nőtt (bár számításba kell venni, hogy itt működnek a központi, új műhelyek), a területi levéltárakban pedig a gyarapodás valamivel kisebb: 65 főnyi az eredeti 82-höz képest. (Ma a létszám így 147 fő.) Az, hogy a vidéki levéltárakban a tudományos dolgozók száma alig emelkedett, összefüggésben van azzal, hogy a fiatal, egyetemet elhagyó levéltárosok nem igen akarnak vidékre menni. Mindenesetre arra kell törekednünk, hogy minden levéltárban legalább négyen dolgozzanak: minden 700 folyóméterre legalább egy középkáder és minden 2000 fm-re legalább egy tudományos dolgozó jusson. Ezek persze csak irányszámok; a levéltárakban nem csak rőf fel mérünk. A merev irányszámoktól a gyakorlatban többé-kevésbé majdnem mindig eltérünk, mert a létszámfejlesztésnél egy-egy levéltár összes adottságait vesszük figyelembe: az anyag rendezettségét, az ellenőrzendő irattári egységek számát s a gyűjtőterületen való közlekedés könnyűséget vagy nehézségét. Nagy gondot fordítottunk az elmúlt 20 évben a dolgozók szakmai felkészültségére. Ezen a téren még 10 évvel ezelőtt is a tudományos dolgozóknál nagy volt az egyenetlenség: az utóbbi 6 évben végrehajtott minőségi cserék azonban olyan, éveken át problémát jelentő levéltáraknál vezettek megnyugtató helyzethez, mint a Pest megyei, veszprémi, zalaegerszegi, nyíregyházi és