Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 1. - Rácz Béla: A Nehézipari Központ (NIK) szervezetének története, 1946–1948 / 57–137. o.

66 Rácz Béla figyelembe vételével az Iparügyi Minisztérium illetékesei újabb tervezetet készítettek, amelyben a NIK már nem egyéni cégként, hanem állami szervként — tehát jogi személyiséggel már nem rendelkezve — szerepelt. A tervezet szerint a NIK élén kilenc tagú igazgatótanács áll, amely az állami kezelés időtartamára működésüktől felfüggesztett részvénytársasági és vállalati igazgatóságok jogkörét gyakorolja az iparügyi miniszter felügyelete alatt. A NIK adminisztratív munkájának ellátására a tervezet az igazgatótanács mellé titkárság felállítását tervezte. Az igazgatóságokon kívül a terv a felügyelőbizottságok és a közgyűlések működését is felfüggesztette, az utóbbinál annyi engedményt adva, hogy a tőkések érdekeinek védelmére lehetővé tette 3—3 tagú intéző bizottság megválasztását.

27 Ezt az immár 10-ik tervezetet 1946. november 20-án egy, Bán Antal iparügyi miniszter elnökletével tartott párt- és tárcaközi értekezlet megvitatta. Ez alkalommal is az Igazságügyminisztérium kiküldöttje, Vindisch Ferenc miniszteri osztályfőnök volt a tőkés érdekek zászlóvivője. Az értekezleten ui. kifejtette, hogy a NIK nem gyakorolhatja a részvénytársaságok igazgatóságának a jogkörét, mert hiszen abban tulajdonosi jogok teljessége foglaltatik, már pedig a vagyon csupán állami kezelésbe került. Ha tehát e jogkör a NIK-re szállna át, egyszersmind megszűnne a részvénytársaságok eddigi törvényes képviselete. Viszont a vállalatok, mint jogi személyek, vagyonuk állami kezelésbe vétele után is fennmaradnak, s mivel nem nélkülözhetik a törvényes képviselő működését, szükségük van továbbra is igazgatóságra, hogy az a vállalatot képviselje „az államkincstárral szemben". „Természetesen" — jegyezte meg — „az igazgatóságnak az állami kezelésbe vett vagyontárgyak tekintetében intézkedési és rendelkezési joga nem lehetne". Platározottan tiltakozott olyan elképzelés ellen is, amely a kezelésbe vett vállalatok egységes irányítását követelte. Álláspontját azzal indokolta, hogy „az egyes vállalatok ügyvitelének és üzemvitelének egységesítése, illetőleg egyesítése nem felel meg a kezelésbe vétel ideiglenes jellegének". Ezért azt javasolta, hogy „az állami kezelés a részvénytársaságok és vállalatok cége alatt a NIK által a vállalatok vezetésére kirendelt igazgatótanács és kereskedelmi meghatalmazottak útján történjen".

28 A fenti reakciós, jogi formulákba burkoltan a tőkés érdekeket védelmező javaslatokat az értekezlet többsége elvetette: a tervezetet alapvető változtatás nélkül a kormánynak elfogadásra javasolta. A minisztertanács 1946. november 26-án tárgyalta le és a 23 550/1946. ME. sz. rendeletben mondta ki a négy konszern állami kezelésbe vételét. A minisztertanács döntésével a közel 9 hónapos kemény küzdelem a forradalmi erők győzelmével ért véget. 4. Az állami kezelésbe vétel Után legsürgősebb feladat a négy nagy tőkés vállalat' deficitje további növekedésének megakadályozása, illetve mielőbbi teljes felszámolása: a vállalatok minél hamarább rentábilissá tétele volt. E cél megvalósítására két út kínálkozott: a megszokott kapitalista út, amelyet régi vezetők is ajánlottak, mondván: a népi demokratikus állam a vállalatok részére folyósított forgótőke hitelösszegét a megelőző hónapokhoz mérten emelje többszörösére, továbbá lényegesen növelje az eladási árakat, és nagymértékben csökkentse a munkáslétszámot. E javaslat megvalósítása a for27 Uo. 28 lg. Min. I. 1489—1946.