Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 2. - Baraczka István: A hazai pénzrendszerek és pénzek történetéhez : nyugat-dunántúli számadáskönyvek pénztörténeti adatainak alapján, 1540–1560 / 235–256. o.

A hazai pénzrendszerek és pénzek történetéhez (1540—1560) 237 A számítási pénz hosszú múltra tekinthet vissza. A „számlálási font" már a X. századra kialakul. Az egy font tiszta ezüstöt kitevő 240 dénár a dénárok súlyának és színtartalmának növekvő silányítása következtében nem fejezi ki az ezüsfont súlyát és színtartalmát. Azt a dénárfontot, amely már nem jelenti a dénárok megkövetelt súlyát, sem színtartalmát, hanem csupán a dénárok számát, éspedig 240 dénár összegét, „számlálási font"-nak nevezzük. Ez a számítási font-rendszer korán eljut hazánkba is a német telepesek közvetítésével. Innen érthető világosan, hogy miért éppen Sopron és Pozsony városi számadáskönyvei (Kammeramtsrechnung, Kamitierbuch stb.) tükrözik ezt' a számítási pénzrendszert a XVI. század derekán. — Hazai földön a penza, mint 40 dénár összege már a XIII. században számítási pénznek tekinthető; penza ugyanis a valóságban nem létezett. A „pénzviszonyítás" ingadozását s az abból eredő számítási bizonytalanságot volt hivatva — már a XIV. században — kiküszöbölni az állandó jelleggel 100 magyar dénárt kifejező „képzeleti aranypénz" az „álforint", „számlálási forint", „magyar kamaraforint". Lényegében ez is pénzsilányításnak, a magyar dénár értékcsökkenésének köszönheti létrejöttét, amikor egy magyar arany forintot az ezüstdénár gyarlósága miatt több mint 100 dénárral kellett megfizetni.

4 Ehhez annyit lehetne hozzáfűzni, hogy a pénzügyi nyilvántartások áttekinthetősége gyakorlatilag is igényelte a számítási pénz alkalmazását. A számadási iratok arra mutatnak, hogy egységesen és kizárólagosan forgó, mai fogalmainknak megfelelő törvényes fizetési eszköz a gyakorlatban nem volt. A magyar arany forint pl. idegen országokban is értékállóan nagy becsben állott, s ennek ellenére itthon mellette fizethetett bárki János tallérral, vagy hollandi forinttal értéküknek megfelelően. Nem nehéz elképzelni, hogy a számadó, a kamarás s általában a pénzértékek nyilvántartására kötelezett milyen nehézségek előtt állott volna számítási pénz nélkül, ha pénztárának vegyes pénzeit egyetlen összeadható, áttekinthető oszlopban kívánta elkönyvelni. Ezért találunk lépten-nyomon a számadáskönyvekben ilyen bejegyzéseket: „Registrum az pénzről, kit G'öröt Teyfel adót 7 octobris, tallérokat 42 es neg' pénzes garast 20, kik tesznek mag'art fi. 40."

5 Ez a 40 magyar forint nem a magyar arany forint, hanem a 100 dénárt magában foglaló számítási magyar forint, amelyről az alábbiakban lesz szó. — Vagy pl. „Mer hatt der herr purgermeister in Namen gemainer statt dem probst albredht verertt 10 flöten in gólt, tuet 17 phundt 4 solidus denar."

6 Ebben az esetben is számítási pénzről, a fontról, a 240 dénárt kitevő fontról van szó, amelyről az alábbiakban ugyancsak bővebben szólunk. Második tanulságként utalni szeretnénk az azonos pénznemek megnevezésének sokféleségére s ezzel egyúttal a terminológiai bizonytalanságra, mely még egyazon számadáskönyvön belül is fennáll., Sopronban pl. a „stück'Va „gold", 4 Vö. Kováts Ferenc: A középkori magyar pénztörténét vázlata. Bp. 1901. 6—7., 12— 13., 11. 1. — Hóman Bálint: Magyar Pénztörténet 1000—1325. Bp. 1916. 24. 1. 5 A munka egyszerűsítése érdekében, bár az idézet az Országos Levéltár Nádasdyszámadásaiból való, ezúttal nem az eredeti számadásokat használtuk, hanem a Belenyesy Márta szerkesztésében kiadott Kultúrtörténeti szemelvények a Nádasdiak 1540—1550-es számadásaiból c. művét. Bp. 1959. I—

II. Kézirat gyanánt. — A továbbiakban Belenyesy I. és Belenyesy II + lapszámmal idézünk. — A jelen idézet: Belenyesy I. 112. 6 Soproni Állami Levéltár, Stadtkammerrechnung, (a továbbiakban SÁL, StKR) 1543. 81

r

.