Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 1. - KRÓNIKA - Rexa Dezső (1872–1964) / 191 - Sashegyi Oszkár: Bottló Béla (1905–1964) / 191–192. o.

KRÓNIKA REXA DEZSŐ 1872—1964 1964. november 19-én közel 93 éves korában hunyt el Rexa Dezső, Pest vármegye egy­kori főlevéltárnoka. Budapesten született 1872. február 28-án. Közszolgálatát 1902-ben kezdte meg mint Árva vármegye levéltárnoka és könyvtárnoka. Életpályájának következő állomása Székes­fehérvár: itt 1910 szeptemberétől Fejér megye főlevéítárnokaként működött. Végül 1919. november 1-től 1937. szeptember 30-ig Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főlevéltárnoka. Az ő nevéhez fűződik az 1920-as évek végén lefolytatott nagy levéltárrendezés, amelyről annak­idején a szakirodalöm is megemlékezett. Rexa Dezső irodalmi működését költőként kezdte, később a történeti ismeretterjesztés jó tollú írójává vált. Bár érdeklődési köre többnyire csak a múlt érdekesebb eseményei felé irányult; nem a levéltáros vagy a történész, hanem inkább a szépíró szemével nézte a múltat. A kuriózumok, a nemzeti színjátszás kezdetei és a múlt századbeli Pest ragadták meg kép­zeletét. A múltat propagálta a jelenben, a múlt század romantikus hangulatát kívánta szá­munkra élővé és utólag széppé varázsolni. Nagy műértéssel, jó ízléssel válogatta a régi metszeteket, anekdotákat, történeti kuriózu­mokat és ily módon kívánta a szélesebb közönség érdeklődését és szeretetét az elmúlt századok iránt felkelteni. Közel egy évszázadot élt át, három egymást követő nemzedék összekötő kapcsa volt. Kedves, szeretetreméltó egyéniségének emlékét szeretettel megőrizzük. L. E. BOTTLÖ BÉLA 1905—1964 Több mint három évtizeden át munkálkodott az Országos Levéltár falai között, hűség­gel és odaadással. Csendesen, szerényen, félrevonultan élt. Így is halt meg 1964 decemberében, ötvenkilencedik évében. Munkában eltöltött nap után, este, otthonában, íróasztala mellett érte utói a halál. Bár ő ennek közeledtét egy idő óta már jelezte, a hirtelen bekövetkezett valóság a hozzá legközelebb állókat is váratlanul érte. 1905. január 18-án, Besztercebányán született. Középiskolai tanulmányait Pozsonyban kezdte meg, és 1923-ban Budapesten fejezte be. Érettségi után előbb teológiát tanult, majd az Eötvös Collegium tagjaként a bölcsészettudományi karon doktorált, Kelet-Európa törté­netéből, továbbá magyar történelemből és történeti segédtudományokból. Egyetemi tanulmá­nyai után Varsóba került, ahol 1930—1933-ig az egyetemen és a kereskedelmi főiskolán a magyar nyelv lektora volt. Ez idő alatt megszervezte a Varsói Magyar Intézet könyvtárát, s azt hazatértéig maga vezette. Ugyanakkor elvégezte a lengyel levéltári főigazgatóság által szervezett levéltári szakiskolát is. 1933-tól haláláig megszakítás nélkül az Országos Levéltárban teljesített szolgálatot. 1962-ben főlevéltárossá nevezték ki. A levéltárban korán olyan beosztásba került, amelyben állandóan külső felekkel kellett érintkeznie. E hosszú gyakorlat, és egyéni hajlama tette őt a levéltári ügyintéző és tájékoztató szolgálat kiváló képviselőjévé. Több évtizedes levéltári működése során igen széles körű ismeretanyagra tett szert, s ez alkalmassá tette őt arra, hogy a legkülönbözőbb témák iránt érdeklődőknek segítségére lehessen. Egész levéltári munkássá­gának legjellemzőbb vonása a segítőkészség volt, amellyel a feléje közeledőket fogadta és /

Next

/
Thumbnails
Contents