Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Karsai Elek: Dokumentumok Magyarország felszabadulásának történetéhez / 139–170. o.

.144 Karsai Elek Az átállásról, valamint azokról a tárgyalásokról, amelyeket ezzel kapcsolatban' Buda­pesten esetleg folytatott, nem tájékoztatott. Tájékoztatott viszont arról, hogy a kormányzó­nak szándékában áll az 1. hadsereghez Husztra egy adott időpontban kijönni, és ezért meg­bízott azzal, hogy a kormányzó különvonatának az elhelyezéséről és biztosításáról Huszton gondoskodjam. Tájékoztatott arról is, hogy vele jött Budapestről egy előttem ismeretién őr­nagy, akivel kapcsolatban az a feladatom, hogy az arcvonalon áttétessem, hogy egy igen fon­tos levéllel a velünk szemben álló Vörös Hadsereg parancsnokságához eljusson. A meginduló fegyverszüneti tárgyalásokról volt valamelyest tudomásuk? Úgy gondolom, hogy október 13-án, talán már 12-én este a 6. hadtestparancsnokság hívott fel és közölte velem, hogy vöröshadseregbeli tisztek általunk zsákmányolt fegyverek visszaadását kérik, és ezt azzal indokolták, hogy hiszen úgyis fegyverszünet van köztünk. Miután ilyen tárgyalásokról tájékozva nem voltam, felhívtam a Vezérkar főnöke második, tehát hírszerző osztályának akkori vezetőjét, Kúthy vezérkari ezredest és ismertetve ezt a hírt, tájékoztatást kértem. Lakonikusan ezt felelte, hogy fegyverszüneti tárgyalásokról tudo­mása nincs. Csak hónapok után mondotta el, hogy a lehallgatás veszélye miatt nem akart nekem többet mondani és úgy vélte, hogy nekem amúgy is tájékozottnak kell lennem . . . Dalnoki Miklós Béla révén ... .. . vagy valaki más révén. Hogy egy fegyverszüneti bizottságunk Moszkvában tárgyal, azt október 15-én 10 óra körül a szobámban Karlóczi vezérkari ezredestől tudtam meg, aki akkor érkezett be Budapestről, hogy a 21. hadosztály parancsnokságát átvegye, s az ugyan­csak a szobámban levő Vasvári vezérőrnagynak elmesélte, hogy Faragho vezérezredes, Teleki professzor (mármint Teleki Géza) és még többen mások Moszkvában már tárgyalnak. Ami­kor dolgomat a telefonnál befejeztem, akkor megkérdeztem Karlóczit, hogy miről is volt szó? Ez volt az első tájékoztatás részemre, ismétlem: nem hivatalos tájékoztatás, hogy itt már tárgyalások folynak. • Ezek szerint tehát október 15 előtt Ön, mint az 1. magyar hadsereg vezérkari főnöke nem tett semmi lépést, nem adott ki semmiféle rendéletet, utasítást a fegyverszüneti egyez­ménynek megfelelően, tehát az átállásra? Nem. Előkészületeim csupán arra szorítkoztak, hogy felvegyem a kapcsolatot egy olyan magyar hadosztállyal, amelyik tőlünk 20—30 kilométerre nyugatabbra harcolt teljesen német vezetés alatt: egy Csonka nevezetű hadiműszaki törzskari alezredes útján érdeklődtem a hadosztályparancsnoknál, Karácsondy vezérőrnagynál, hogy ha különleges események tör­ténnének, hajlandó-e magát önként a mi parancsainknak alávetni? Ezt viszont azért tettem meg, mert megelőzőleg nálam járt Veress Lajos vezérezredes megbízásából Horváth vezérőr­nagy, aki feltette nekem azt a kérdést, hogy amennyiben — szó szerint mondom most — „ott kellene hagynunk a németeket", milyen álláspontra helyezkedem? Ez gondolkodóba ej­tett, és úgy véltem, hogy Veress Lajos nyilván többet tud, mint Horváth vezérőrnagy, vagy én és ezzel nemcsak Veress Lajos foglalkozik, hanem foglalkoznak vele bizonyára Budapes­ten is illetékes tényezők. Az előkészületeim tulajdonképpen arra irányultak, hogy a Tisza­vonalát dél felé, tehát a németek felé elzárjam, de őszintén meg kell mondjam most, hogy ez nem volt összefüggésben az október 15-i eseményekkel és csupán azt célozta, hogy a Ro­mániából és Erdélyből visszavonuló németek a hadsereg körzetébe ne kerüljenek, utainkat el ne árasszák és zavart ne keltsenek. Értem. És ha szabadna most feltennem azt a kérdést: a 10. hadosztály, amelynek tud­tommal Farkas Ferenc volt a parancsnoka .. . ... helyesbíteném kell: volt a Aíi^íesíparancsnoka. ... tehát ő a VI. hadtestnek volt a parancsnoka . . .? ...Farkas Ferenc, igen — alája-tartozott többek között a 10. hadosztály is, ennek, azt hiszem, Kudriczy vezérőrnagy lehetett a parancsnoka . . . ...most ezt a hadosztályt útnak indították Budapestre. Ez az 1. magyar hadsereg kö­telékébe tartozott? Igen. • f : ; Milyen indokolással indították ezt útnak, mert tudtommal ez október 10-e körül tör­ténhetett? A hadseregparancsnokság azt a parancsot kapta, hogy egy seregtestet, tehát egy had­osztályt, vagy egy hegyi dandárt bocsásson a budapesti fővezérség rendelkezésére. Cél nem volt? Cél nem volt megjelölve? Nem, nem, nem — csak az, hogy a mi körletünkből az elszállításra kerül Budapest irányába. Sürgősség —; ilyesmiről nem volt szó?

Next

/
Thumbnails
Contents