Levéltári Közlemények, 36. (1965)

Levéltári Közlemények, 36. (1965) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Karsai Elek: Dokumentumok Magyarország felszabadulásának történetéhez / 139–170. o.

142 Karsai Elek kikérni. Merem azt most állítani, hogy a németek ezt szigorúan be is tartották; mi magyarok, ott ahol lehetett, kibújtunk ez alól, és ezért gyakrabban vettük vissza a csapatainkat, mint a németek. Az 1. magyar hadsereg milyen mértékig volt felkészülve a háború ötödik esztendejében a modern hadviselésre: hogyan volt ellátva nehéz fegyverzettel, tüzérséggel? Az. 1918-tól 44-ig terjedő időszaknak ez volt a legjobban és legkorszerűbben felszerelt magyar hadserege. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy világviszonylatban korszerű lett volna és legjobban felfegyverzett, csak azt, hogy addig ilyen hadsereggel nem rendelkeztünk. De ez a hadsereg is bizonyos hiányosságokat mutatott, mindenekelőtt a páncéltörő fegyverek kis számában,- és nem elegendő hatású voltában, továbbá páncélosokban, végül pedig mozgékony seregtestekben (mint gépkocsizó dandárok), mert ha volt is ennek a hadseregnek elég gépkocsija, nem volt hozzá üzemanyaga. Az üzemanyaggal úgy álltunk, hogy hetekig csak egy-két napi készlettel rendelkeztünk, de nem a hadsereg összes gépkocsijaira, hanem azoknak is csak egy részére. És az emberanyag kiképzésfoka milyen volt? A kiképzés foka fokozatosan javult. Tudni kell ugyanis azt, hogy az 1. magyar hadsereg egy legénységi szempontból, de tisztek szempontjából is, eléggé felhígított hadsereg volt. Tehát teljesen kiképzett sorkatonákkal bizony kis számmal rendelkeztünk. Nagyon sok volt a póttartalékos, és nagyon sok volt a nemzetiségi legénység is. A tiszteknél pedig sajnos az volt a helyzet, hogy 1938-tól kezdődően igen sok olyan tisztet vettünk át tiszti állományunkba, akik egy, vagy legfeljebb két éves kiképzésen estek csupán át, és így nem rendelkeztek azzal a tudással, amit egy jó csapattisztnek elméletileg és gyakorlatilag is tudnia kell. És a tisztikar politikai állásfoglalását hogyan lehetne utólag jellemezni, anélkül persze, hogy szépíteni akarnók? Nem, nem... A történelmi hűség megköveteli, hogy kicsit behatóbban foglalkozzunk ezzel a kérdéssel azért, mert ennek a hadseregnek a tisztikarát nem lehetett általánosítani. Majdnem azt mondhatnám, hogy éles különbséget kell tenni az alantas tisztek, tehát hadnagyok, főhadnagyok beállítottsága, a századosok, őrnagyok, alezredesek beállítottsága és az ezredesek majd a tábornokok beállítottsága között. Azonkívül, hogy ezeknek a tiszteknek milyen volt a katonai kiképzése: katonaiskolát jártak-e, vagy érettségi után lettek-e tisztek, a fiatal tisztekkel az volt a helyzet, hogy bizony erősen érezhető volt közöttük a nemzeti szocialista propaganda hatása. Igen sok volt közöttük, aki szimpatizált a nyilasokkal. Minél magasabb rendfokozat felé közeledtünk, annál kevesebb volt a szimpatizáns: ezzel viszont nem azt akarnám mondani, hogy minél magasabb rendfokozatig mentünk, annál gyengébb lett volna a német-barátság. Ez megint teljesen különálló kérdés, mert nagyon sok fiatal tiszt nyilas beállítottságú volt, de a német-szimpátia részben el is veszett ebben, — viszont nagyon sok olyan törzstiszt volt és tábornok, aki nem volt nyilas beállítottságú, de kifejezetten németbarát volt. Vagyis: „A németek mellett kitartani" —< ez volt az álláspontjuk. Igen. Természetes, hogy a tisztikarnak az a része, aki megjárta Dont, vagy egyébként is, a Kárpátok védelmét megelőző időben is, németekkel szorosabb kapcsolatba került, vagy olyan beosztásban volt addig, ahol jobban bele tudott tekinteni a németek még meglevő erejébe, láthatta azok hiányosságait is — azoknál ez a német-barátság annak arányában csökkent, minél jobban megismerték fokozódó gyengülésüket és fokozódó — így mondhatnám talán — egoizmusukat a hadvezetésben, ami abban nyilvánult meg, hogy a magyar seregtestek gyakran olyan feladatokat kaptak, amelyek ellátására felszerelésileg képtelen voltak. Vagy olyan nagy kiterjedésű védelmi vonalat kellő mélység nélkül kaptak, amelyet kellően védeni nem tudtak, ami természetesen azt eredményezte, hogy a szembenálló Vörös Hadsereg ezeknek a védő állásoknak az áttörését bizony igen gyakran végrehajtotta. No most — ha szabadna egy következő kérdésre rátérni — 1944. augusztus 23-a u.tán

y azután, hogy Románia kilépett a háborúból, pontosabban: a német szövetséges ellen fordította fegyverét, milyen változás következett fe a fronton a tisztikar körében? A parancsnokságok tisztikarában elég mély nyomot hagyott ez a tény. De minél jobban közeledtünk az arcvonalhoz, ahol a harc volt a primer és annak végrehajtása, ahol tehát az állandó veszély érzete uralkodott el a lelkeken — annál kevésbé volt érezhető a román kilépés hatása. Hogyan fogadta a tisztikar a Lakatos-kormány megalakulását? A Lakatos-kormány megalakulását a tisztikarnak — ismétlem — csak az a része tudta kellően értékelni, amelyik magasabb képzettséggel bírt, avagy, mondjuk, már törzstiszt volt-