Levéltári Közlemények, 35. (1964)
Levéltári Közlemények, 35. (1964) 1. - Borsa Iván: A Hunyadi család levéltárának története / 21–56. o.
A Hunyadi család levéltárának története 47 formáknak. Igen fontos kritériuma volt az intézmények közti cseréknek, hogy valamilyen formában kifejezhető egyenérték legyen a csere tárgya. A dolgok természeténél fogva az objektív értékelés sok nehézségbe ütközött, ezért a szubjektív megállapításoikhak ás előítéleteknek mindig nagy szerep jutott. Nem egyszer groteszknek tűnnek az objektívnek látszani igyekvő, de az intézeti sovinizmustól egyáltalában nem mentes értékmegállapító törekvések. Sajátos kortünet az a makacs intézeti érdek- és presztizsvédelem is, .amellyel a Magyar Nemzeti Múzeum minden áron magának akarta megszerezni a Hunyadi-levéltárat olyannyira, hogy még az Országos Levéltárban már kétszeresen (a Neoregestrata Acta, majd a Diplomatikai Levéltár elnevezésű gyűjteményekbe) incorporált részt is elcserélni gondolták. 167 S amikor a tárgyalások olyan pontra érkeztek, hogy választani kellett az országos érdek (hogy az oklevelek Magyarországra) és az intézeti érdek (hogy az oklevelek a Múzeumba vagy a Levéltárba kerüljenek), az intézeti érdek került előtérbe, s ha Thállóczy Lajos szívóssága és diplomáciai ügyessége nem egyengeti a csere útját, az országok közti cserében könnyen teljes holtpont következett volna be. Hogy mennyire csak az intézeti sovinizmust leplező jogi csűrés-csavarás volt a Jankovich-gyűjteményt a Nemzeti Múzeum számára megvásárló 1836. évi XXXVII. törvénycikkel való takarózás, leginkább abból látszik, hogy ez a kérdés az országgyűlés egyik házában, de még a bizottságokban sem váltott ki egyetlen hozzászólást sem. Úgy gondolom, egyáltalán nem szorul bizonyításra, hogy abban az időben, amikor még Európa-szerte nagyobb arányú volt a különböző gyűjtemények, illetőleg közgyűjteménybe kívánkozó értékek vándorlása, a rendelkezésre álló anyagi és erkölcsi erők összpontosításával nagyobb részesedést lehetett volna biztosítani az európai kulturális értékekből a magyar gyűjtemények részére. 3. Az iratok. Bamberg, Merseburg Amikor Stieber ansbachi levéltáros levéltára anyagából a magyarországi, szlavóniai, erdélyi és sziléziai iratokat kiválasztotta és elkülönítette, munkájában kizárólag a pertinencia elve vezette, s így ez iratok között vegyesen találjuk a Corvin-levéltár darabjait a brandenburgi őrgrófi család tagjainak iratanyagával és birtokgazdálkodásuk irataival. A rendezés célja bizonyára az őrgrófságon kívüli birtokokra vonatkozó levéltári anyag elkülönítése volt, ezért kerültek egy csoportba a magyarországi, erdélyi és szlavóniai iratok a sziléziai birtokokra vonatkozó iratokkal. E csoporton belül azonban — minimális kivételektől eltekintve — élesen elkülönülnek a sziléziai birtokokkal összefüggő iratok. 168 Stieber a magyarországi, erdélyi, szlavóniai és sziléziai vonatkozású levéltári anyag elkülönítése után ezt az anyagot formai jegyek alapján oklevelekre és iratokra bontotta, s a magyarországi, szlavóniai és erdélyi oklevelek fent részletesen leírt regesztázásának befejezése után 169 1783-ban hozzákezdett az iratok rendezéséhez. Az iratokat 8 tárgyi cso167 Lásd a 83. jegyzetet! 168 Közel 200 év távlatából megállapíthatjuk, hogy az iratanyag elkülönítése terén Stieber jó munkát végzett, s talán csak azt az egy — az általa végzett munka méreteihez képest csekély — hibáját érdemes megemlíteni, hogy elkerülték figyelmét azok az 1499— 1539. évi gyulai és hunyadi levelek és számadások, amelyek az Ansbacher Archivsakten című állag 573. numerusa alá kerültek. Minthogy ezek ebben az állagban idegen testként jelentkeztek, 1877-ben innen kiemelték és átküldték a müncheni Reichsarchivba, ahol a Stieber által rendezett Acta-k közé helyezték, s végül a Brandenburger Literalien című állagba került, ahol ma az 1056. szám alatt található. (StA N, Rep. 139a, Nr. 573; Brand. Lit. Nr. 1056. — OL Filmtár 10673. doboz.) . ls9 Stieber szemének és egészségének romlását a magyar oklevelek regesztázásának tulajdonította. (StA N, Brand. Lit. 1025/1. 15. sz. irat.)
