Levéltári Közlemények, 35. (1964)

Levéltári Közlemények, 35. (1964) 2. - Lengyel Alfréd: A törvényhatósági jogú város igazgatása a kapitalizmus korában : különös tekintettel Győr thj. város igazgatására : II. rész / 233–252. o.

A thj. város igazgatása a kapitalizmus korában 237 tekintetében is sor kerülhetett egy minimális arányú (11 fő) csökkentésre. A racionalizált ügymenet gördülékenyebb volt és jobban megfelelt a városgazdálkodás korszerű igényeinek, bár mindjárt az első időszakban jelentős munkatöbbletet rótt a tisztviselőkre az a körülmény, hogy a pengőérték megállapításáról szóló 1925. évi XXXV. törvénycikk végrehajtási utasítása 1927. január hó 1-től kezdődőleg kötelezővé tette a pengőértékben való számításokat. E helyütt kell említést tenni a belügyminiszter 56C0/1925. számú körrendeletéről, mely .a városi közigazgatási tisztviselők és egyéb alkalmazottak létszámapasztására vonatkozó rendelkezések mellett, túlnyomórészt az illetmények rendezésével foglalkozott. Ez a jogszabály a thj. városokban rendszeresített állásokat az állami rendszerű VI—

XI. fizetési osztályokba sorozta, de miután megengedte, hogy a munkáját megfelelően ellátó tisztviselő 6 évi szolgálati idő elmúltával egy ízben a magasabb fizetési osztály legalsó, majd idővei magasabb fokozataiba kerüljön (a fokozatok közti várakozási idő 3 év volt), végeredményben J3.Z V. fizetési osztály — a polgármester számára — továbbra is elérhető maradt. • Az idézett körrendelet szerinti javadalom-rendezés egyébként sok zavart okozott a 'törvényhatóságoknál, mert a belügyminiszter a jóváhagyás végett felterjesztett tervezeteket szinte minden esetben kiegészítést, vagy módosítást igénylő észrevételekkel küldte vissza s mire ezek újból érdemi elbírálás alá kerülhettek volna, már megjelent időközben az 1927. évi V. törvénycikk, amely ugyan elsősorban az önkormányzati testületek háztartásának hatályosabb ellenőrzése céljából lepett életbe, de a fizetések sokrétű kérdését is részletesen szabályozta. A 49. § 1. bekezdése biztosította az állami tisztviselőkkel egyező törzsillet'ményt (ide értve a lakáspénzt, a családi és esetleges hadipótlékot), a 2. bekezdés pedig fenntartotta az 1912. évi LVIII. törvénycikknek azt a rendelkezését, hogy a városi tisztviselők a törvényben megállapított illetményeknél magasabbat is kaphatnak, de bizonyos korlátozásokkal. Az említett törvény a következőket mondotta ki: pótilletmény űzethető, ha azt a város közigazgatási ügyeinek, vagy üzemeinek bonyolult, felelősségteljes volta megokolja és a város anyagi ereje megengedi, de ennek összege nem haladhatja meg az alapilletmény 50°/o-át; nyugdíjba be nem számítható költség (képviselete-átalányt indokolt esetekben néhány vezető tisztviselő részére engedélyezhet a város, úgyszintén munkaátalányt folyósíthat a tanács a hivatalos időn túl s a hivatali helyiségen kívül végzett munkálatokért, eljárásokért, de az elsoroltakon kívül más járandóságokban (nem számítva persze az alkalomszerű jutalmakat, segélyeket) a városi alkalmazottak nem részesülhetnek. 4. Ezek az intézkedések — amellett, hogy a kisebb tisztviselők helyzetének -változatlanul hagyása, vagy legfeljebb jelentéktelen javítása mellett a vezető •tisztviselők számára továbbra is igen jelentős anyagi előnyöket biztosítottak — tulajdonképpen már szervesen beletartoztak abba a kormányzati programba, mely a vármegyék vonalán már jóval korábban éreztette hatását s lényegében ,a törvényhatósági autonómia tervszerű korlátozását célozta. Fontos államérdek volt ugyanis, hogy a .széles tömegek támogatását megszerezni minden demagógia ellenére sem képes ellenforradalmi rendszer a végrehajtó hatalom középfokú szerveinek segítségével, bármilyen, még az uralkodó rétegeken belüli, változással szemben is kellő ellenállásit tudjon kifejteni. A kormányzat ezért ebben az időszakban már a thj. városokat is igyekezett a maga befolyása alá vonni, hogy működésüket lehetőleg minél intenzívebben függetlenítse még az esetleges ellenzéki hajlandóságú helyi burzsoázia befolyása alá kerülhető törvényhatósági bizottságoktól és a városigazgatás szövevényes gépezetét is fokozatosan a kormánypolitika puszta eszközévé tegye. De még sokkal erősebben érződik ki ez a tendencia az 1927. évi V. te., valamint a végrehajtása tárgyában kiadott, 42 200/1927. B. M. számú rendelet ama fejezeteiből, amelyek az önkormányzati testületek hatályosabb' ellenőrzéséről és a kormány-felügyeletnek, a pénzügyekbe való beleszólási jognak a kiterjesztéséről szóknak, — bár nem vitás, hogy az utóbbi esetben a városok gazdálkodásában — főleg a közüzemek létesítése során — elhatalmasodott spekuláció és több, a helyi, sőt az országos politika stabilitását is már kompromittáló