Levéltári Közlemények, 35. (1964)

Levéltári Közlemények, 35. (1964) 2. - Szentpétery Imre: A harmadik személy szerepe a középkori oklevelek kiállításában / 161–172. o.

|68 Szentpétery Imre ban van,

27 a másik a pozsonyi káptalan magánlevéltárában.

38 Az utóbbinak nincs facsimiléje (eredetijét sem ismerem), fogalmazatuk rokonsága azonban arra mutat, hogy mindkettő ugyanazon kézből fa legátus nótáriusának kezéből) került ki. Sajnos, hogy ebiből az időből sem III. Béla királytól,

29 sem más, magyarországi oklevéladótól nem maradt eredeti oklevél, s így nem tudjuk, volt-e Theobaldus írnokainak szerepe akkor a nem uruktól származó oklevelek írásában. III. Béla 1181-i oklevele

30 még nem a pápai íráshoz hasonló (erősen szögletes, tört minuscula írás). Viszont Imre király oklevelei között már vannak a pápai okleveleik írásával rokon írású oklevelek.

31 Ebből a korból nem tudunk pápai legátusnak Magyarországon járásáról; ezeknek az okleveleknek a tartalma sem olyan, hogy legatusi közbenjárás feltevésére adna okot. Itt tehát a pápai írással való rokonság eredet nem kapcsolható a pápai legátusok szereplésével. Azonban felvetődhetik az a kérdés, hogy vajon Theobaldus legátusnak magyarországi működése mégis nem volt-e hatással a magyar okleveles gyakorlatnak Adorján kancellár nevéhez fűződő, akkori kialakulására?

32 Az Adorján kancellársága — 1185—1186 — idejéből való királyi okleveleknek

33 (különösen a Hudia végrendeletét megerősítő oklevélnek szövegében) a pápai gyakorlatra emlékeztető formulák

34 támogathatnák az érintett feltevést. Hiszen Theobaldus éppen Adorján kancellársága idejében járhatott Magyarországon. Ámde azon körülmény folytán, hogy III. Béla 1185—118^6-ból való oklevelei nem maradtak meg eredetiben, az írás formájából várható következtetések lehetősége elesik. Az a valószínűség pedig, hogy Adorján járt a párizsi főiskolán,

35 az ő kancellársága alatt mutatkozó gyakorlatnak Theobaldus legátus működésével való kapcsolatba-hozatalát ha nem is teszi kizárttá, de ezen irányban a biztos következtetés alapját megingatja. A legátus okleveleinek és írnokai működésének a magyar okleveles gyakorlatra való, bizoinyos mértékű hatása azonban mégsem egészen valószínűtlen: Adorján párizsi tanulása mellett a legátus írnokaival való érintkezés is hatással lehetett ezeknek az okleveleknek a szerkezetére. A Magyarországon későbbi időkben megfordult pápai legátusoknak a magyar okleveles gyakorlatban mutatkozó szerepére vagy hatására máris találunk valószínűségi adatokat. Ilyen, a valószínűséget elérő bizonyítékul szolgálhat Omodeus győri püspök oklevele, amelyet Koller J. közölt a „História episcopatus Quinqueecclesiensis" II. kötetének 172. sk. lapjain, „Ex auto27 Közölve: Monum. Rom. episc. Vespr. Tom. I. Bpest 1896. 4—5. 1.; uo. facsimile mellékelve. 28 Közölve: Knauz i. h., és Rendtört. I. 611. 1. ^ 1181. május 6-i oklevelének (Krit. Jegyz. 147. sz.) — Smiciklas szerint (Cod. dipl. Regni Croatiae.. . Tom. II. Zágráb 1904. 226. 1. jegyzet) egykorú, szerintem azonban későbbi — másolata a pápai íráshoz hasonló, fejlett írás. A fent tárgyalt kérdésben persze ez nem vehető figyelembe. 30 Krit. Jegyz. 131. sz. 31 1201.:.Krit. Jegyz. 195.; 1202.: uo. 198. sz. 32 Vö. Magyar Oklevéltan, 63. skkl. 33 Mindössze négy teljeshitelű oklevelünk^ szövege maradt. Lásd: uo. 64. 1. 3jegyzet. 34 ÁUO VI. 161. 1.: az „in perpetuum", az arenga, a sanctio („nulli ergo bominum"). 35 Lásd Magyar Oklevéltan, 64. 1.