Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - KRÓNIKA - Balázs Péter: A magyar állami levéltárak 1962-ben / 329–348. o.

Krónika 33 t A levéltári terület 1962-ben 3 új státushoz jutott, amelyből az Országos Levéltár kettőt kapott, a harmadikat pedig a kiskunfélegyházi levéltári részleg töltötte be. A művelődésügyi és munkaügyi miniszter 134/1962. számú együttes utasítása alapján június hónapban a levéltári-múzeumi-könyvtári terület dolgozóit új kulcsszámú állásokba, sorolták be. Az új besorolás egyúttal a béralap 11,6%-os felemelését is jelentette. A levéltári terület év végi, új besorolás szerinti személyi állományát az I. táblázat mutatja. A levéltárakban dolgozók közül az új besorolás időpontjában 161 személy került a levéltári szakalkalmazotti, 81 személy a gazdasági, műszaki, adminisztratív és kisegítő, továbbá 3 személy a könyvtárosi szakalkalmazotti kategóriába. A vidéki területi levéltárak között a 99 státusheíy a következőképpen oszlik meg: 10 dolgozója van a pécsi, • 7 a szombathelyi, t 6 a debreceni, győri (ebből 1 Mosonmagyaróváron), kecskeméti (ebből 2 Kiskunfélegyházán), soproni, szegedi (ebből 1 Makón), 5 a kaposvári, miskolci, szekszárdi, szentesi (ebből 1 Hódmezővásárhelyen), székesfehérvári, 4 a gyulai, nyíregyházi, szolnoki, 3 az egri, esztergomi, sátoraljaújhelyi, veszprémi és a zalaegerszegi levéltárnak. A létszámviszonyok alakulásával kapcsolatban hangsúlyozni szeretnénk, hogy a levéltárak dolgozóinak száma nem nőtt arányosan az iratanyag gyarapodásával, még kevésbé a feladatok szaporodásával. Igaz ugyan, hogy a Levéltári Osztály évről-évre állományon kívüli alkalmazottak munkábaállításával is igyekszik a levéltárak előtt álló feladatok megoldását elősegíteni, de ez a törekvés csak akkor lehetne igazán eredményes, ha ezekre az ideiglenes jellegű állásokra az anyagrendezésben és selejtezésben már jártas (leginkább volt levéltári vagy közigazgatási) dolgozókat lehetne szerződtetni. Egyéb esetekben — sajnos, az alkalmazással járó pénzügyi megkötöttségek esetében ez a gyakoribb — az új dolgozók betanítása jelentős időt vesz igénybe s így munkateljesítményük is kezdetben csökkentett értékű. E téren az Országos Levéltár kedvezőbb helyzetben van a vidéki területi levéltáraknál, mert állományon kívüli alkalmazottait elsősorban mechanikus jellegű raktári munkákra tudja felhasználni, az utóbbi levéltáraknál viszont az iratanyag levéltári feldolgozásában lenne szükség közreműködésükre, amihez nem minden esetben rendelkeznek megfelelő szakértelemmel. A vidéki levéltárak esetében egyre inkább nélkülözhetetlenné válik egy-egy — legalább napi négy órában dolgozó — adminisztrátor alkalmazása. Ezen levéltárak gépelési munkái ugyanis az utóbbi években olyan mértékben megszaporodtak (mélyebbszintű segédletek készítése, adatfeltárások, olvasókönyvek összeállítása, kiadványmunka stb. következtében), hogy ezeket tudományos dolgozókkal vagy éppen levéltárigazgatókkal elvégeztetni népgazdasági szempontból sem kifizetődő. Jelenleg csak 3—4 olyan vidéki levéltárunk van, ahol a gépelési, gazdasági ügyviteli és anyakönyvi munkát egy-egy adminisztrátor kezében lehetett összpontosítani, ami által a szakszemélyzet több időben foglalkozhat a nagyobb szaktudást igénylő levéltári munkákkal. A vidéki levéltárak közel felében a íevéltárigazgató mellett még mindig nincsen egyetemet végzett beosztott tudományos dolgozó. Remélhető, hogy a budapesti egyetemen újra megindult levéltárosképzés ezen a területen is kedvezően érezteti majd hatását s a Levéltári Osztály több fiatal, jól képzett levéltárost tud majd vidékre küldeni.