Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - FOLYÓIRATSZEMLE / SZERK. BÉLAY VILMOS - Bélay Vilmos: Voproszü Arhivovegyenyija, 1961–1962 / 322–328. o.

318 Folyóka tszcmle portja az amerikai egyházi levéltárügyről ad ismertetést. Az egyes cikkek szerzői foglalkozés 1959 közti fejlődéséről, az 1961. évi varsói levéltári konferenciáról (Table ronde), a román levéltári kiadványokról, Nagy-Britannia levéltárügyéről, a magyar—jugoszláv levéltári egyezményről és annak végrehajtásáról, végül a csehszlovák állami levéltárak 1956—1960 közt készült levéltári segédleteiről. _ Fiicsök Magdct THE AMERICAN ARCHIVIST. Published quarterly by the Society of American Archivists, Cedur Rapid, Iowa. — Vol 24. (1961.): M. G. BRYAN Változó idők c. cikke visszapillantás az amerikai levéltárügy utolsó három évtizedes történetére (1—10. pp.) Harminc éve alakult meg a washingtoni Nemzeti Levéltár. Akkor még ne«i volt sem levéltárosképzés, sem általános érvényű levéltári szabályok. Az iratanyagot könyvtári módszerekkel igyekeztek nyilvántartani. Mindenesetre hatalmas fejlődésen ment át a levéltárügy az Egyesült Államokban, bár még ma is vannak olyan államai, amelyekben nincsen állami levéltár. Először is meg kellett győzni az amerikai' közvéleményt, hogy a levéltárakraszükség van, biztosítani kellett megfelelő raktárakat, felszerelést és személyzetet. Ma már egyes kérdések megoldásában élen járnak, így pl. a filmek és a magnetofonfelvételek őrzése és általában a modern technika vívmányainak levéltári alkalmazása tekintetében. — T. R. SCHELLENBERG: A rendezés levéltári elvei (11—24. pp.). Két alapvető elvet kell a levéltári anyag rendezése folyamán szem előtt tartani: a proveniencia elvét s ezen belül az iratok eredeti rendjének a megőrzését előíró irattári elvet. Míg a proveniencia elve változtathatatlan és a levéltárosi hivatás legfontosabb tétele, az iratok rendjét tiszteletben tartó elv csupán a kényelem és használhatóság céljait szolgálja. A proveniencia elve a levéltár integritását tartja szem előtt, annak az értéknek a megőrzését, amelyet az szervezési jellegénél fogva tartalmaz.. Az iratanyag rendezésekor különös gondot kell arra fordítani, hogy az iratoknak egy testületből vagy egy tevékenységből való származása el ne homályosuljon, nehogy ezáltal bizonyító értékük kárt szenvedjen. Az eredeti rend elvét elsősorban a könnyebb kezelés és használat végett alkalmazzuk. A levéltárosnak általában meg kell őriznie az iratcsoportokon belüli sorozatok és a sorozatokon belüli irategységek megadott rendjét, amennyiben ez lehetővé teszi az egyes darabok megtalálását és leírását. Fontosabb, hogy megértse az iratok eredeti rendezési rendszerét, mint hogy kedve szerint való új rendbe csoportosítsa át. De habozás nélkül át kell rendeznie a sorozatokat vagy a bennük levő egységeket, ha ezáltal az iratok áttekinthetőbbekké és használhatóbbakká válnak. — H. G. JONES: Észak-Karolina helyi levéltári programja (25—42. pp.). Észak-Karolina hivatalainak pusztuló, elhanyagolt irat- és, levéltári anyagát 250 év után a XX. század elején vették megfelelő gondozásba. Ettől kezdve több rendelet jelent meg: ezek előírják az egyes megyék iratanyagának szakszerű osztályozását, selejtezését, állami költségen való restaurálását, karbantartását, filmezését és szükség esetén állami kezelésbe vételét, így biztosítva az anyag védelmét és használhatóságát. — G. O. KENT: A német külügyminisztérium levéltára az angliai Whaddon Hall-ban 1948— 1958.között. (43—54. pp.). A II. világháború befejezése előtt a német külügyminisztériumnak 1867—1945 közti 400 tonnát kitevő iratanyagát a szövetségesek megtalálták és megmentették a megsemmisítésre ítélt legfontosabb darabokkal együtt. A levéltárat a dél- és középnémetországi óvóhelyekről Marburgba, később Berlinbe szállították. 1948-ban Whaddon Hall-ban (Anglia) helyezték el s 1958-ban átadták a Német Szövetségi Köztársaságnak. A háború folyamán felhasználták a német—japán kapcsolatok, a német háborús törekvések és a háborús bűnök felderítésére, 1946-ban pedig tervbe vették egy közös amerikai—angol—francia kiadvány előkészítését. A kiadvány célja a német külpolitikára, a német kormányzat háborús felelősségére vonatkozó bizonyítékok feltárása. A cikk részletesen ismerteti az 1958-ban befejezett előkészítési munkálatok menetét, módszereit és a közben felmerült problémákat. A kiadásra nem kerülő anyagot is hozzáférhetővé tették a kutatás számára lefényképezésük segítségével, s minthogy a hivatalos támogatás csak az 1918—1945-ös anyagra korlátozódott, magánvállalkozások tették lehetővé a korábbi anyag kiadását. A filmre vett anyagban való tájékozódást katalógusok segítik elő. — D. C. DUNIWAY: Nézeteltérések a gyűjtés kérdésében (55—64. pp.). A levéltári gyűjtőkör határai gyakran elmosódnak, összefolynak aszerint, hogy egy-egy neves személyiség által létrehozott írásos emlékek milyen szempontból érdeklik a gyűjtőket, továbbá, hogy a történeti anyagot gyűjtő társaságok és levéltárak milyen célok és érdekek szolgálatában állanak. Az így felmerülő ellentétek kiegyenlítésére vonatkozóan néhány hasznos tanácsot ad a cikk szerzője. — H. H. EDDY: A célszerű levéltár (75—79. pp.). Megállapítja, hogy ahhoz, hogy a levéltárnak szánt épület a célnak megfelelő legyen, nem elég ismerni a levéltári anyag mennyiségét, fontos a helyi viszonyoknak, a levéltár feladatának, célkitűzéseinek és térigényének szem előtt tartása is. — M. L. AHLUVALIA az Angol-keletindiai