Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - IRODALOM - Bognár Iván: Fritz Morstein Marx: Einführung in die Bürokratie. Eine vergleichende Untersuchung über das Beamtentum. (Bevezetés a bürokráciába. Összehasonlító tanulmány a hivatalnokságról.) Neiwied, 1959. / 294–297. o.

Irodalom 293 halandóságra, az átlagos életkorra stb. vonatkozólag kapunk érdekes és összehasonlításokra alkalmas adatokat. Szentgál lakossága pl. 1830 után csökken, minthogy a halálozások száma felülmúlja a születésekét. Míg 1772-ben a meghaltak 33,3%-a csecsemő és 3,6°/o-a hetven éven felüli, 1843-ban 25,7%, ill. 8,3%. Maksay tanulmányában részletesen kitér az egészségügyi viszonyokra — amelyek az életkort, a halálozási százalékot befolyásolták —, az el- és beköltözöttek távozási ill. származási helyére, a vagyoni és a társadalmi helyzetre. Kápolnai a feldolgozott községek demográfiai adatait egymással is összehasonlítja s szintén kitér a természetes szaporodás és a vándormozgalom okozta népességszám-változás vizsgálatára. Külön ki kell emelnünk azt az aprólékos kutatómunkát, amelyet a Csurgó népesedési viszonyait bemutató tanulmány szerzői végeztek. Az anyakönyvek alapján kilenc családnevet viselők adatait állították Össze generációkon keresztül. .(Megjegyzendő, hogy 1720— 1730 között a község lakosságának egyötöde e családneveket viselte.) E munka, melynek technikai lebonyolításával is részletesen megismertetnek a szerzők, lehetővé tette a szülők, elsősorban az anyák életkorának megállapítását az egyes gyermekek születésekor, valamint az egyes gyermekek közti korkülönbségnek, a házasságok termékenységének, ill. a termékenység határainak statisztikai feldolgozását. A kutatás természetszerűleg nem szorítkozott a csurgói anyakönyvekre, hanem a szomszédos egyházközségek anyakönyveit is átvizsgálták, így juthattak arra az eredményre pl., hogy míg 1750—1850 között a családok 36—38°/o-ában volt csak két gyermek, 1851—1900 között már 52,6%-ában, a XX. század első felében pedig 68,6%>-ában. (Az 1958. évi országos átlag 13,4%).) Míg a XVII. század végén az emberek 23,6%-a csecsemőkorban halt meg, századunk első felében csupán 11,3%. Ennek megfelelően a hetvenedik életéven felül meghaltak száma 2,2%-ról 39%-ra' emelkedett. Nem' kis haszonnal dolgozza fel az egyházi anyakönyveket és összeírásokat Veres Miklós, aki Szabolcs megye népességi viszonyait vizsgálja a XVIII. században, folytatásaképpen az Évkönyv előző kötetében megjelent tanulmányának. 1704-től a II. József féle összeírásig bezárólag 11 összeírás adatait táblázatosan hasonlítja össze s külön végez összevetéseket az 1716. évi megyei és az 1715. és 1720. évi országos összeírás adatai között. Érdekesen mutatja ki, hogy az 1739/40, évi pestisben elhaltakról készült jelentések számadatai az 1728. évi megyei összeírás alapján 1739-re kiszámítható népességszámot meghaladják, s így a megyei összeírás sem tekinthető teljesnek. Külön táblázatokban ismerteti az 1698—1718, illetőleg 1724—1735 között a megyéből elköltözöttek számát az új lakhely feltüntetésével, valamint azt, hogy 1712—1773 között a dadái, bátori és nádudvari járásokban a zsellérség arányszáma 12,8%-róI 33,4%-ra emelkedett. Minthogy a megyének 1786-ban 104467 lakosa volt, s az 1779. ^évi Canonica Visitatio 101 község lélekszámát 47711 főben jelöli meg, az 1773. évi urbárium pedig 7157 családot sorol fel: a megyének a XVII—

XVIII. század fordulójára — már előző tanulmányában — kiszámított 36—380QŰ főnyi népessége elfogadható. Dávid Zoltán a XVII—

XVIII. század fordulójának népességszámát kíséreli megállapítani tüzetes összehasonlításokkal, súlypontilag azonban az 1696. évi dícalis összeírás alapján. Ennek során vizsgálja a dézsmafizetők számának csökkenését a XVII. század második felében s felveti annak lehetőségét, hogy ennek nem a népesség csökkenése, nemcsak a termelés módjának megváltozása, hanem magának a dézsmaszedési rendszernek áralakulása, a katonaportiorendszer kialakulása volt az oka. Nyilvánvaló, hogy ezt az elgondolást a megyei adózás (s ezzel kapcsolatban a katonai portiorendszer) vizsgálatával — amellyel történetstatisztikai irodalmunk évek óta adós — kell igazolni. Az 1696. évi dicalis Összeírás adatainak megbízhatatlanságát bizonyítja szerző, amikor Nyitra megye 1695. és Szepes megye 1700. évi Canonica Visitatiójának adataival veti azokat össze: a különbség tizenhat- illetőleg tizenegy szeres. Az egyházi születési anyakönyvekből az 50%-os index alapján pedig kimutatja, hogy a vizsgált községek lakosainak száma legalább kétszerese volt 1720-ban az országos összeírásba felvettekének. Végül a Komárom és Esztergom megyei községekről készült Rákóczi-kori (1707) összeírás adatait hasonlítja össze az országos összeírásokéval a annak megbízhatóságát mutatja ki. Taba István Baranya megye XVII. századvégi népességének vizsgálatánál azonban oly módszert alkalmaz, amellyel a kötet szerkesztői sem érthettek egyet — nyilvánvaló ugyanis, hogy az Évkönyv bevezetésében előadottak reá vonatkoznak —, hiszen épp Dávid tanulmányából tűnik ki eredményeinek téves volta. Taba ugyanis az 1696. évi dicalis összeírás adatait hasonlítja össze a századvégén eltérő célokból készült urbáriumok és összeírások adataival, s az összehasonlítások eredményeképpen kiszámított különbségek átlagát veszi alapul a népességszám kiszámításához, s így a családok tényleges számát a dicalis összeírásban felvettek 120%-ában határozza meg, miáltal a megye lakossága 1696—1786 között hét és fél10*