Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - IRODALOM - Maksay Ferenc: Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. Abaújvár, Arad, Árva, Bács, Baranya, Bars, Békés, Bereg, Beszterce, Bihar, Bodrog, Borsod, Brassó, Csanád és Csongrád megye. Budapest, 1963. / 281–282. o.

/ 278 ' Irodalom csak a Fichtenau által nem érintett okleveles anyagra, hanem az oklevelek, iratok más, formulává merevedett elemeire is. (így a záróformulákra, sanctiokra, amelyek, első olvasásra is, sokban emlékeztetnek az antik világ írásos dokumentumainak hasonló részeire.) Az európai oklevelezés közös elemeinek kutatása az európai kultúra alapállományának pontosabb körülhatárolásához segíti a történettudományt. (Remélhető, hogy a mi arengakincsünk feltárása is jelent majd ehhez némi hozzájárulást.) A rokondisciplinák között Bautier szól a diplomatika és a levéltártudomány viszonyáról is. A levéltáros nem magában, elszigeteltségében nézi az írásos dokumentumokat, hanem az iratok egy-egy csoportját vizsgálja, keresi őrzésük, klasszifikálásuk legjobb módjait. A diplomatikus magát az iratot elemzi, vizsgálja, formáit, eredetét, hitelességét és, csak, hogy jobban megértse, igyekszik visszahelyezni abba n miliőbe, amelynek terméke. (Irat, írás és társadalom kapcsolatát Hajnal István nyomán talán korszerűbben tudnók kifejezni, a lényeget illetően azonban e részben is csak helyeselhetjük Bautier megállapításait.) Találóan utal, ennek kapcsán, Bautier a két rokonszak, a, diplomatika és archivisztika egymást támogató, kiegészítő jellegére is, arra, hogy a levéltáros legsajátosabbnak tűnő, levéltári munkája során nem egyszer él a diplomatika módszereivel. Az École des Chartes fiatal professzora a diplomatika megújhodását nemcsak horizontjának tágulásában, módszerei kifinomodásában látja, ill. nemcsak azoktól reméli, hanem a modern technika nyújtotta, páratlan lehetőségektől, eszközöktől is. Ma még jóformán csak azok az eredmények ismeretesek, amelyeket a diplomatikus az ibolyántúli és vörösalatti sugarak fényével ért el, az elektronikus gépek, lyukkártyák stb. a mi tudományunkban eleddig nem kerültek alkalmazásra. (Legyen szabad hivatkoznom e tekintetben s a segédtudományi kutatások módszerei modernizálása tekintetében is a Levéltári Szemle 1963. évi 1—2. számának 12—20. 1.-án „Néhány szó irattani feladatainkról" címen megjelent cikkemre.) Bautier emelkedett szellemű és ünnepi hangú előadása a diplomatikai kritika apoteózisában csendül ki. „Car l'esprit critique ainsi entendu", zárja fejtegetéseit, „est une des armes les plus efficaces au service de la iiberté de l'esprit." Komjáthy Miklós ARCHIV FÜR DIPLOMATIK, SCHRIFTGESCHICHTE, SIEGEL- UND WAPPENKUNDE , in Verbindung mit HEINRICH BÜTTNER und KARL JORDAN herausgegeben von EDMUND E. STENGEL 5/6. Band Köln—Graz, 1959/60. 487 1. + 10 tábla 7. Band Köln—Graz, 1961. 327 1. + 3 tábla* A 3 évfolyamot felölelő 2 új kötet 12 szerző 14 tanulmányát tartalmazza. A sorozat kötetei nem adnak tájékoztatót az egyes szerzőkről, de megemlítendő, hogy a német nyelvű tanulmányok között egy francia nyelvű is olvasható (J. Y. Mariotte). Az előző kötetek ismertetése alkalmával megkockáztatott ama feltevés, hogy e sorozat a második világháború alatt megszűnt Archiv für Urkundenforschung szellemi utóda, újabb közvetett bizonyítékot kapott. Az 5/6, kötet ugyanis Hans Herz és Manfred Kobuch összeállításában tartalommutatót és szerzői névjegyzéket közöl az Archiv für Urkundenforschung 18 (1908—1944) kötetéhez. Ha az egyes tanulmányok témakörét vizsgáljuk, az előző kötetekhez képest témagazdagodást jelent egy pecséttani és egy 17. századi irattani tanulmány, de a sorozat címében is szereplő címertan e kötetekben sem kapott még képviseletet. Az 5/6. kötetből kiemelkedik Harold Steinacker tanulmánya, mely a római—germán kontinuitás kérdését vizsgálja a magánjogi írásbeliség terén. Heinrich Brunner nyolc évtizedes megállapítását veszi részletes vizsgálat alá. Az oklevél átadásával a középkorban az oklevéladó az oklevélnyerőnek átadta az oklevélben megjelölt vagyontárgyat is, s ez Brunner szerint mind oklevéltanilag, mind pedig a jogfejlődés szempontjából római előzményekre megy vissza, tehát tökéletes kontinuitást mutat. E véleménnyel ellentétben Steinacker elsősorbaa * A sorozat 1—4. köteteinek ismertetését lásd a Levéltári Közlemények 33. évfolyamában (170—172. 1.). /