Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - Bónis György: A kúriai irodák munkája a XIV. és XV. században / 197–246. o.

^242 Bónis György egysége, melynek a közös hivatás, társadalmi, állás és köznemesi vagy polgári osztályhelyzet szolgált alapul. 2. Az egyes kúriai irodákon belül lépten-nyomon megbizonyosodtunk az ítélőmester vezető szerepéről. Hozzá fordultak a felek elsőnek, tőle vették át a per során kibocsátott okleveleket, neki fizették az ítéletlevél díját és — amiről a forrásokban gyakran esik szó — a jóindulatát biztosító ajándékokat. A protonotarius ellenőrizte, javította, pecsételte az iroda kiadványait, de természetesen — a középkorban szokásos módon — nagyrészt delegálta is ezeket a funkciókat. Ezért a vezetése alatt működő jegyzők közül hosszabb-rövidebb időre — néha évekre, máskor egy-egy nyolcad tartamára — kiemelkedett a pecsételéssel megbízott conservator, a többiek munkáját ellenőrző lectázó, vagy a kiadványokat a bíróságon kézbesítő nótárius. Rokonszenv és ellenszenv, atyafiság és egy vidékről származás, de a jobban vagy rosszabbul végzett munka is befolyásolhatta egy-egy nótárius előmenetelét és mindenkori keresetét. Aeneas Sylviusnak a birodalmi kancelláriáról adott tudósítása itt is megáll: az engedetlen alkalmazottakat el kell küldeni, „semper uno dimisso presto est alius".

367 Rendkívül élénk lehetett az írástudók forgalma ezeken a helyeken: aki megtalálta számítását, még akkor is évtizedekig megmaradt, ha nem lett belőle ítélőmester; akit mellőzés, csalódás ért, könnyű szerrel helyezkedett el egy másik irodában, az ország valamelyik hiteleshelyén, városában, vagy ügyvédségre adta magát. A pályakezdés nehéz vök. A nemes Porpáczi Lukács, „scriba stili regié maiestatis" 1441-ben jellemző levelet írt haza fivéreinek, akik közül az egyik szabó volt. Bár a szükséges ismereteket már előbb megszerezte (tizenkét iskolakönyvet hagyott hátra egy sárvári szabónál), csak jrnok és szolga minőségében dolgozott Raveni Mihály királyi ítélőmester mellett. Szerény javadalmazása miatt nem tudott hazautazni családjához, de előre hajtotta az emelkedés vágya. Biztatta fivéreit, folytassák kétkezi munkájukat, •ő pedig éjjel-nappal magasabbra törekszik, hogy családja ne valljon szégyent a hasonló sorsuak között.

368 Nem kétséges, hogy Porpáczi familiárisa volt az ítélőmesternek. 3. A familiáritásnak kétségtelenül döntő szerep jutott a kúriai irodákba való bejutásnál s az előmenetelnél is. De nem lenne teljes a kép, ha csak ezt vennők figyelembe. Az .ítélőmesterek szolgálata a XV. században már csak kivételesen volt familiárisi, legfeljebb az anyagi feltételekről kellett megegyezniük az új dominusszal.

369 A központi hatalom gyöngeségének időszakaiban az iir-familiáris viszony persze erősebben hatott. A döntő kérdés azonban éppen az, hogyan tudott a kúria izmosodó hivatalszerűsége ellenállni „a kor közigazgatási rendszerét megszabó familiáritásnak"?

370 A fentiekben nem egy példáját figyeltük meg annak, hogy nótáriusok, az oklevelek írói, pecsételői és ellenőrzői szolgálatban maradtak a nagybíró távozása után is.

37

' Találkoztunk olyan jelenségekkel is, amelyeket nem lehetett a familiaritással megmagyarázni. Min"

67 R. Wolkan: Der Briefwechsel des Eneas Sylvius Piccolomini III. 1. k. (Wien 1918, Fontes Rerum Austriacarum, Dipl. et Acta 68. k.) 404. 1. 388 Dl. 44318, közli Magyar Könyvszemle 1888. 86—87. 1. 389 „Az emelkedő hivatali pályafutást változó magánalkalmazások közvetítették" — írja Molnár Erik fent (a 28. jegyzetben) i. m. 326. 1. 105. jz. 370 Mályusz Elemér. Tört. Szemle 1961. 522. 1. 371 L. fent az 57, 69, 106, 115—116, 125—126, 128—129, 178—181, 184, 278, 327. jegyzetnél.