Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 2. - Bónis György: A kúriai irodák munkája a XIV. és XV. században / 197–246. o.

202 Bónis György tehát, hogy a fél az oklevél írójának fizetett (solvit), vagy nem fizetett (non solvit), akkor vált szükségessé, amikor ennek megtörténtét már nem lehetett élő szóval közölni, ill. emlékezetben tartani.

41 A díjfizetés feljegyzésének természetesen az volt a célja, hogy az ítélőmester ki ne adja az oklevelet a félnek addig, míg a nótárius járandóságát meg nem fizette. Bár a solvit szó rövidítése hamarosan általánossá vált, néha a jegy^ zet világosabban is kifejezte azt a tényt, hogy az oklevelet kiváltották,

4

" vagy hamarosan ki fogják váltani.

43 Ellenkező esetben a jegyzet azt kérte, hogy az oklevelet ne adják ki, illetve tartsák vissza,

44 vagy — mint Bebek Imre országbíró egyik halasztólevelének signaturáján olvassuk — ne adják vissza a félnek» mert nem fizetett.

45 A jel helyett olvasható non vagy non adhuc szavak, amelyeket utóbb (fizetéskor) áthúztak, igen nagy számban fordulnak elő a kúriai okleveleken. Hogy itt valóban a jegyzők díjának törlesztéséről volt szó, azt néhány Anjou-kori oklevél árulja el: a fél a jegyzőnek nem fizetett (notario non)}

9 Zsigmond uralkodása alatt már gyakran megnyilatkozik a hátlapra írt jegyzetekben egy másik érdekelt is, aki többesszámban számol be kielégítéséről (nobis)}

1 Ennek felderítését azonban alább kíséreljük meg. Az 1350-es és 1360-as években kifejlődött a sohit-jelek később általános formája, az egyes nótáriusok már kezdőbetűjükkel is ellátták ezeket. Tanulságos megfigyelni, hogyan egyszerűsödött ugyanannak a — talán M kezdőbetus — nótáriusnak a kezén a sol szótag 1355—1357 között egyszerű s betűvé (2. ábra).

48 A végleges jel azonban nem ez lett, hanem a szárán áthurkolt gót „langes s", a századfordulón rendszerint megkettőzött szárral (pl. 14. ábra). Egyes nótáriusok elnagyolták, mások kicirkalmazták a jelet, s ilyenkor leginkább egy „langes s" és egy „zet" egybeírására emlékeztet. Az egyéni variációk nem teszik könnyebbé a jelek megfejtését, viszont éppen ezek bizonyítják még nyomósabban, hogy a jeleket a XIV. század második felében valóban a nótáriusok írták az oklevelekre. Ha összehasonlítjuk az ugyanazon nagybírói irodából ugyanazon a napon kelt halasztóleveleket, azt látjuk, hogy több kéztől származnak, s ennek megfelelően többféle jellel is vannak ellátva. 1365-ben Kont Miklós nádor három prorogatoriája kétféle kéztől ered, kétféle jellel, a harmadik oklevél felzete is 41 Nádor 1349: solvit Stephano, Dl. 91402, Országbíró 1349: solvit, Dl. 91398; solvit (áthúzva, fölötte:) non solvit, Dl. 91406. . \ • 42 Országbíró 1359: est redempta, Dl. 89343. 43 Nádor 1423: redimet cito, Dl. 79817. (A . . . gróf Zichy család idősb ágának okmánytára, szerk. Nagy Imre, Nagy Iván, Véghely Dezső, Kammerer Ernő, Lukcsics Pál. I—

XII. k.. Budapest 1872—1931. a továbbiakban Zichy okmt., VIII. k. 93—95. 1.). 44 Országbíró 1371: non reddatur (?), Dl. 89413; 1410: reservetur, Dl. 89684; 1418: nótárius (?) reservet, Dl. 79487/2. Különös jelenlét 1419: non restituatur, Dl. 79562. Nádor 1418: reservetur pro Chap, Dl. 92529, 92531; 1421: reservetur, non, Dl. 79699; 1425: reservetur, Dl. 92667; 1433: reservetur, non adhuc, Dl. 92821; 1447: reservetur, Dl. 84474. 45 1391: non restituatur, quia non solvit nobis, Dl. 78062. 46 Nádor 1370: Dl. 77450 (Zichy okmt. III. k. 400. 1.); 1378: Dl. 77697 (Zichy okmt. IV. k. 41. L); 1381: Dl. 77829, 87536. 47 Nádor 1393: nobis non, notario (?) solvit, Dl. 78103 (Zichy okmt. IV. k. 523. L); 1409: actor nobis in totum, Dl. 78872 (Zichy okmt. V. k. 577. 1.). - « Országbíró 1355: Dl. 91482; 1356: signaturán, Dl. 87314; 1357: Dl. 89332. A nádort irodában „sol" még 1363: Dl. 89364, sőt 1381: Dl. 89503.