Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 1. - FOLYÓIRATSZEMLE / SZERK. BÉLAY VILMOS - Fügedi Erik: Archeion, XXXIV–XXXVII. (1961–1962) / 122–125. o.

124 Folyóiratszemle után fokozott jelentőséggel bíró anyagot ismerteti (XXXIV, 93—104. pp.). — J. JURKIEWICZ „Lengyel levéltári források a lengyel—német viszony történetéhez 1914—1945" címmel részben a lengyel levéltárakban található anyagot, részben a témára vonatkozó lengyel forráskiadványokat sorolja fel (XXXIV, 87—94. pp.). — K. WOJEWÓDA rövid, de ügyesen megírt cikkében a lengyel külügyminisztérium ügykezelését, iratanyagának a háború alatti sorsát és a levéltár jelenlegi állagait ismerteti. Bár a cikk, sajnos, nem említ magyar vonatkozású anyagot, annyiban mégis felvilágosítással szolgálhat a magyar kutatóknak is, hogy a lengyel követségeknél szokásos volt a fcntosabb jelentéseknek más követségek részére történő megküldése. A legnagyobb' szerepet ebből a szempontból a berlini lengyel követség épségben megmaradt anyaga játszhatja, amelyben talán a budapesti lengyel követség — bizonyára nem érdektelen — jelentéseinek másolata is megtalálható (XXXIV, 75—86. pp.). — F. MARCIAKÓWNA és J. MARSZALEK a majdanek-i állami múzeum levéltári anyagát ismertetik. Az itt felállított SS koncentrációs tábor iratanyagának egy része fennmaradt, s ma a múzeum őrizetében található. Ez az anyag még töredékeiben is fogalmat nyújthat az jembertelen kegyetlenkedést kísérő iratkezelés hajmeresztő precizitásáról (XXXVII, 207—228. pp.). Az egyes számok krónika rovatában a lengyel levéltárak 1959. és 1960. évi működéséről készített jelentések (XXXIV, 143—162., XXXVI, 181—202. pp.), az 1961—65. évi levéltári munkaterv (XXXIV, 168—178. pp.), az igazgatói (XXXIV, 179., XXXV, 143., XXXVI, 209. és XXXVII, 285. pp.) és más értekezletek mellett különböző tanácskozások és rendezvények beszámolóit olvashatjuk. Egy rövid közlemény a magyar—lengyel .levéltári együttműködésről (XXXV, 161. p.), egy másik a külföldön levő lengyel vonatkozású anyag mikrofilmezéséről emlékezik meg (XXXV, 57. p.). A könyv- és folyóiratismertetések igen bő és igen széles alapon felépülő részében csupán egyetlen magyar vonatkozású ismertetés található a Levéltári Híradó 1958. évi 3—4. és. 1959. évi 1—2. számáról J. REYCHMANN tollából (XXXIV, 243—245. pp.). Szándékosan nem említettük meg azokat a tanulmányokat, krónikában foglalt közleményeket, amelyek külföldi levéltárakkal, a „levéltári kerekasztal" konferenciákkal foglalkoznak, mint ahogyan szándékosan hagytuk ismertetésünk végére az 5. lengyel levéltári módszertant konferencia anyagának ismertetését is. A módszertani konferenciát 1961. dec. 12—14-én tartották, s azt az első napon H. ALTMANN a lengyel levéltárak főigazgatója nyitotta meg az 1951. március 29-én kiadott levéltári törvény tízéves évfordulójára való visszaemlékezéssel, méltatva a törvény jelentőségét, s a lengyel levéltárügy, utolsó tíz évi fejlődését (XXXVII, 5—17. pp.). A konferencia háromnapos napirendjén három téma szerepelt: 1. a levéltárelméleti tudományos kutatások, 2. az ún. „nyílt" (tehát még élő) levéltári egységek kérdése és 3. az elenchusok és indexek Összeállításának módszere. — Az első téma főreferátumát K. ARLAMOWSKI tartotta „A kutatás követelményei a mai levéltárügy és szervezés terén" címmel. Kiindulópontul azt a megállapítást választotta, hogy a lengyel levéltárosok között igen csekély érdeklődés nyilvánul meg a levéltárelmélet kérdései iránt, holott ugyanakkor eredményes működést fejtenek ki a történettudomány és a forráskiadás területén. E jelenségek okát keresve a szerző elsősorban a levéltári munka jelenlegi szervezetének hiányosságait okolta. Gazdag külföldi és lengyel irodalom alapján mutatott rá a levéltárelmélet legégetőbb feladataira (tudomány-e a levéltárelmélet, az elméleti vagy a gyakorlati része-e a döntő, mi a levéltár stb.) és a levéltárelméleti kutatások megszervezésének legfontosabb követelményeire (XXXVII, 27—47. pp.). A főreferátumhoz négy korreferens (P. BANKOWSKI, A. KAMINSKI, H. LESINSKI és M. FRIEDBERG) szólt hozzá, s ezekből az vehető ki, hogy a főreferátum téziseivel, de főképpen kiindulópontjával nemigen értettek egyet. Egyrészt hangsúlyozták, hogy a lengyel levéltárügy tíz évi erőfeszítései nem voltak olyan tervszerűtlenek és elméletileg megalapozatlanok, mint ahogyan azt a főreferátum feltüntetni igyekezett. Másrészt kiemelték, hogy a levéltár célja mégis csak az anyag hozzáférhetővé, éspedig elsősorban a történeti kutatás céljaira történő hozzáférhetővé tétele. A korreferátumok és hozzászólások (az igen rövidre fogott beszámoló után ítélve) sokat foglalkoztak a lengyel levéltári terminológia kérdésével és megvitatták egy, a főreferátum által felvetett az elméleti munkát irányító módszertani kabinet és a levéltári utánpótlás ügyét is. — A második téma a folyamatos levéltári állagok problémája a legújabbkori anyag irattári kezelésének, levéltári nyilvántartásának és átvételének valamennyi kérdését felvetette. Az első főreferátumot H. CHROSCICKA tartotta, aki a külföldi és a lengyel elmélet és gyakorlat áttekintése után a legfontosabb feladatnak az állagot létrehozó szerv funkciójának megállapítását, az irategységek és oszthatatlanságuknak a hivatalokra vonatkozó megszilárdítását, a megfelelő nyilvántartás felfektetését, a levéltárak által a hivatalok ügykezelése feletti ellenőrzés megteremtését, s a még hivatalokban levő»