Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 1. - IRODALOM - Szűcs László: Két könyv a felszabadulás utáni helyi államhatalmi és igazgatási szervekről : Balázs Béla: Népmozgalom és nemzeti bizottságok 1945–1946. Budapest, 1961. Beér János: A helyi tanácsok kialakulása és fejlődése Magyarországon 1945–1960. Budapest, 1962. / 115–117. o.

116 Irodalom A könyvet helynévmutató teszi könnyen használhatóvá a helytörténet iránt érdeklődők számára. A másik kötet, Beér János monografikus jellegű munkája, részben ugyanazokat a kérdéseket tárgyalja, mint amelyekről Balázs Béla műve is szól. Ez a munka más módszerrel közelíti meg a népi demokrácia helyi hatalmi és igazgatási szervezeteinek problematikáját. Altalános jogelméleti tételekből kiindulva, a burzsoá és a szocialista jogelmélet vonatkozó tételeinek szembeállításán, a nemzetközi forradalmi mozgalmak helyi hatalmi szerveinek vizsgálatán át jut el a magyar népi demokrácia hasonló szerveinek tárgyalásához. A nemzeti bizottságok, illetve a helyi népi szervek tevékenységét értékelve szinte szóról szóra azonos álláspontra jut Balázs Béla megállapításaival. Céljának megfelelően egyben tovább is megy s részletesen tárgyalja a' nemzeti bizottságok helyébe lépett, formájukban a régi közigazgatási apparátusnak megfelelő helyi hatalmi és igazgatási szervezeteket. Egyben kimutatja, hogy a népgazdaságban fokozatosan jelentkező szocialista elemek folytán a régi típusú közigazgatási apparátus egyre kevésbé tudott megfelelni az igényeknek. A szocializált gazdasági élet irányítását a minisztériumok és más országos hatáskörű szervek dekoncentrált egységeinek kellett ellátniok. Ez utóbbiak és a hagyományos közigazgatási szervezet között nem volt biztosítva a helyi tevékenység körében az intézkedések egysége. Emellett a kérdés rendezését sürgette az a körülmény is, hogy a hatalmi viszonyokban országosan bekövetkezett változást a helyi hatalmi szervekben is kifejezésre kellett juttatni. A kérdéssel, fontosságának megfelelően, foglalkozott a Magyar Dolgozók Pártjának I. kongresszusa Is. Rajk László, akkori belügyminiszter, hangsúlyozta ez alkalommal: „Szükség van egy olyan közigazgatási reform kidolgozására, hogy ennek eredményeképpen a népi demokrácia követelményeinek megfelelően új alapokra építsük népi demokratikus államszervezetünket. Nem vitás, hogy az allam szervezete és szerkezete a demokratikus követelményeknek csak abban az esetben felelhet meg, ha nem a nép jogainak, a szűkítésén, hanem ellenkezőleg, a kiterjesztésén épül fel." (124. oldal.) Ezt követően több tervezet, feljegyzés készült a kérdésről, s széleskörű vita bontakozott ki. Végül az Alkotmány (1949 :XX. te.) döntött a kérdésben, felvázolva a tanácsi szervezet fő vonalait, illetve az 1950. május 18-án kihirdetett tanácstörvény (1950:1. te.) zárta le egyidőre a kérdést. Ügy látszott, hogy ezekkel a törvényekkel sikerült jóvátenni a nemzeti bizottságok háttérbe szorításával a népi forradalmi erőket ért sérelmet. A valóságban azonban az a törés, amely a 14/1945-ös rendelet következtében előállott a népi erők kezdeményező, alkotó készségében, napjainkig érezteti hatását. A tanácstörvény azonban már azért sem tudta jóvátenni teljesen a korábban elkövetett hibákat, mert éppen ebben az időben kezdtek elhatalmasodni egész közéletünkön a szektáriánizmusnak mindazok a velejárói, melyek jórészt már a korábbi hibáknak is forrásai voltak. Ennek következményeit részletesen taglalja Beér János a művében. így rámutat többek között, hogy a végrehajtó bizottság túlságosan nagy hatáskört kapott a helyi tanáccsal szemben s ez erősen az igazgatás' jellegű tevékenység irányába tolta el a tanácsi szervek munkáját; hogy a centralizmus megvalósításában látták a fejlődés biztosítékát, ami viszont nehezítette a tanácsok államhatalmi jellegének kibontakozását, a testületi elv teljesértékű érvényesítését, a tömegkapcsolatok kifejlesztését és megkönnyítette egyben a bürokratikus intézkedések kiterjesztését, az adminisztratív eszközök megengedhetetlen mértékben való igénybevételét. Az ezekben megnyilvánult szemlélet további eredménye volt, hogy a szakigazgatási szervek a végrehajtó bizottság előkészítő jellegű szerveivé váltak. Ennek következtében a vb. mint általános hatáskörű igazgatási szerv felett felügyeletet gyakoroltak a szakminisztériumok. Így a végrehajtó bizottságok, szakigazgatási túlterheltségük miatt általában elvesztek a részfeladatokban, nem tudták az egész munkát irányítani. Ezeken túlmenően, nehezítette a tanácsok helyzetét, hogy — a korszak hibás politikájából következően — általában „Szinte csak követelésekkel léptek a lakosság elé, annak jogos kívánságait, a dolgozók' panaszait viszont csak igen kis mértékben állott módjukban kielégíteni, illetve orvosolni. Az adott körülmények között a tanácsok osztálybázisa a gyakorlati munkában összeszűkült, nem tudták tehát kellő mértékben betölteni feladataikat a proletárdiktatúra megerősítésében" (197. old.). A népi demokráciánk életében általánosan jelentkezett zavarok folytán kidolgozott 1953. évi kormányprogram fényében vizsgálat alá vették a tanácsok kérdését is. Több előmunkálat után 1954 májusában az MDP III. kongresszusa is foglalkozott a kérdéssel. A kongresszus iránymutatásai alapján dolgozta ki a Racionalizálási Kormánybizottság az új