Levéltári Közlemények, 34. (1963)

Levéltári Közlemények, 34. (1963) 1. - IRODALOM - Bakács István: Kanyar József: Somogy megye levéltára. Kaposvár, 1962. / 98–100. o.

Irodalom 99 Nincs terünk és természetesen nem is feladatunk elemezni azokat a rendszereket, amelyek alapján a somogyi levéltárosok az idők folyamán a levéltári anyagot átrendezni akarták, de külön ki kell emelnünk, hogy a megye 1847-ben nyilvános pályázatot is hirdetett a levéltár rendezésére azzal, hogy a pályázók közöljék elgondolásaikat és anyagi igényeiket is. Jellemző a kor levéltári érdeklődésére, hogy kilenc pályázó jelentkezett — közülük kettőre: Szalay Józsefre és Xantus Ignácra bízták a rendezési munkát, amelyet azonban a szabadságharc félbeszakított. (Mint érdekességet említjük, hogy az egyik pályázó lajstromozási normát is ad: egy közönséges ív átolvasása és a lajstromszöveg elkészítése 15 percet igényel.) Az abszolútizmus és a provizórium után (amely időszak egyébként szintén a kapitalizmus korához tartozik — s attól nem választható, el úgy, ahogy Kanyar teszi —) tovább folytatódik a levéltárosok meg-megújuló küzdelme az anyag rendezettségéért és a levéltári férőhely biztosításáért. Ekkor azonban már két újabb nehézséggel is meg kellett küzdeniük: egyik a selejtezések egyre növekvő aránya, a másik pedig a vármegyei ügyviteli szabályzatok levéltárszemlélete. E szabályzatok ugyanis a levéltárat, miként az irattárat, a megyei adminisztráció alapjának tekintették — szerintük a levéltár a maga „holt" iratanyagával csupán az élő közigazgatás bürokratikus gépezetének gyorsabb forgását segíti elő. A levéltárosok pedig — teljesen kiszolgáltatva az alispánoknak — a gyakorlatban önálló alispáni szakreferensekké váltak, akiknek munkaidejéből az anyakönyvi, vízügyi, útlevél stb. ügyek intézése többet foglalt le, mint amennyit főhivatásúkra fordíthattak. S a levéltárosi „főhivatás" is legnagyobb részben a megyebeli családok nemességigazolási iratainak összeállítása volt. A selejtezések során pedig — épp az előbb említett téves szemlélet eredményeképpen — történeti iratok tömegét semmisítették meg, és ez ellen a hivatásukat lelkiismeretesen betöltő levéltárosok hiába próbáltak küzdeni. Legjobban jellemzi Somogy megye felemás szemléletét e kérdésben, hogy épp az 1930-as évek végén, amikor Sopron megye példájára hatalmas összegeket áldoztak a levéltár új berendezésére, következett be a megye alispánjának rendeletére egy olyan mérvű selejtezés, valójában iratpusztítás, mely még az Országos Levéltár és a Belügyminisztérium figyelmét is felkeltette. Az elpusztult iratokat azonban már nem lehetett „feltámasztani", sőt épp akkor következett be Kaposvár város levéltára jelentős részének megsemmisülése is. A kötet elolvasása után még erősebbé válik bennünk a meggyőződés: a területi levéltárak eredményes munkáját kizárólag az egységes irányítás, vezetés és ellenőrzés biztosíthatja. A levéltár utolsó másfél évtizedéről előadottakból is ez következik, de -még meggyőzőbb bizonyíték erre a Kaposvári Állami Levéltárnak a kötet második részében közreadott fondjegyzéke. E fondjegyzéket ugyanis már az ország valamennyi területi levéltárában egységesen alkalmazandó szempontok szerint állították össze s így ez a maga 33 főcsoportos beosztásával a területi levéltárakban őrzött iratanyag egységes alapon nyugvó hozzáférhetőségét biztosítja. Úgy véljük, Kanyar könyvében olyan életközei összefoglaló ismertetést kaptunk Somogy megye levéltáráról, amilyen megyei levéltárainkról eddig nem állt rendelkezésünkre. Kanyar munkájában a levéltár történetét — bár szorosan vett tárgyától sohasem szakad él — a hazai levéltárügy egész fejlődésébe ágyazva adja elő. Valójában tehát jóval többet mond el, mint amennyit a levéltár szűkebben vett ismertetése megkövetelt volna — ilyenfajta összefoglaló munka hiányában csakugyan ez a legjárhatóbb út. Így a helyi sajátosságokon túl a feudális és kapitalista kor vármegyéjének „levéltárpolitikájába" is betekintést kaphatunk. — A másik nagy érdeme,' hogy a levéltár fejlődését napjainkig kíséri, hiszen az eddigi levéltártörténeti ismertetések megelégedtek a feudális korral, pedig épp az utolsó évszázad az, amely új problém'ák tömegét vetette fel s új feladatok elé állította a levéltárosokat. t Őszintén be kell. vallanunk, nehéz bírálatot mondani erről az úttörő, elismerésre, sőt követésre méltó munkáról. Hiszen a szerzőnek, hangsúlyoznunk kell, teljesen új típusú munkát kellett végeznie: bemutatni a különböző levéltárrendezések módját és eredményeit, ismertetni a megye és levéltára közti kapcsolat minden pozitív és negatív mozzanatát, kitérni elődjei munkásságára — ezen belül ki kell emelni Nagy Lajos személyét, aki a Levéltári Kis Tükörben először adott összefoglaló ismertetést a levéltár anyagáról, valamint Baranyay Béláét, aki a levéltár és egy tudományos könyvtár közös vezetése alatt újszerű tudományosközművelődési intézményt szeretett volna megvalósítani. E módszer hátránya, hogy Kanyar így néha ismétlésekre kényszerül, másrészt munkája egységét némileg megbontja a fejezetekre tördeltség. Az egyes levéltárosokról elmondottaknál pedig — véleményünk szerint — 7*