Levéltári Közlemények, 33. (1962)

Levéltári Közlemények, 33. (1962) 1. - Szűcs László: Adalékok a bécsi központi levéltári anyag Ausztria és Magyarország közötti felosztásának történetéhez, 1875–1918 / 27–42. o.

Adalékok a bécsi központi levéltári anyag felosztásának történetéhez 37 lalás, a csomón belül külön palliumba való összegyűjtés stb.) vonatkozólag is és ismertette a szükséges — főleg index — másolásokkal kapcsolatos álláspontját. Ennek kapcsán megállapította, hogy az iratok „legnagyobb része úgy van rendezve, hogy ez a külön mutatókat legalább egyelőre nélkülözhetővé teszi. Az által ugyanis, hogy ezen osztályok iratai tárgyuk szerint különböző alosztályokba csoportosíttattak, a levéltári kezelést lényegesen megkönnyítik."

18 Mindezeket terjedelmes jelentésben terjesztette Tagányi Károly Pauler Gyula országos levéltárnok elé. Ez a jelentés vált a meginduló szétválasztási munkálatok alapjává. • Érdekes módon ugyanis, a király jóváhagyása és minden illetékes osztrák hatóság tudta nélkül, szinte titokban megkezdődött a szétválasztás végrehajtása, mégpedig már Tagányi Károly vizsgálódása előtt. Ez olyan módon történt, hogy a magyar kormány, Thallóczy Lajos és Pauler Gyula kezdeményezésére, abból a meggondolásból kiindulva, hogy a szétválasztandó anyag nagyságára való tekintettel „a dolgot nem lehet elég korán elkezdeni", megbízta Takáts Sándor kegyesrendi tanárt, bizonyos tiszteletdíj ellenében, a munka elvégzésével. A választás egyébként éppen azért esett Takátsra, mert ő már az osztrák kormány, illetve a király beleegyezése előtt is megkezdhette a munkát „olyformán, mintha csak kutató volna, mit róla igen, az országos levéltár valamely tisztviselőjéről el nem hinnének".

19 Az ilyen alapon megindult szétválasztási munka azután hosszú éveken keresztül folyt, kezdetben olyan módon, hogy a magyar és osztrák tárgyú iratokat vegyesen tartalmazó iratcsomókat darabról darabra átnézték s a magyar tárgyúakat jegyzékbe vették, sőt kezdetben ezeket külön palliumba foglalva az iratcsomó elején helyezték el. Egy idő után, hogy a kiválasztott iratok szemet ne szúrjanak az osztrák kutatóknak, a levéltár egyik szekrényében külön helyezték el őket. Később, mivel a külön elhelyezés nehézségekbe ütközött, csupán a jegyzéket készítették el. Mindez tehát szinte a magyar kormány magánakciójaként indult meg — s a Pénzügyi Levéltár magyar származású igazgatójának a támogatásával volt egyáltalán lehetséges. A Kegyesrendtől évről évre kikérte a kormány Takáts Sándort, aki azonban miután végülis 1903-ban megbízatást kapott a képviselőház könyvtári bizottságától az országgyűlési emlékek összegyűjtésére, viszszaadta ezt a korábbi megbízatást. Ekkor Hodinka Antal, az Udvari Hitbizományi Könyvtár scriptora kapott megbízatást a munka folytatására, őt azonban 1906-ban meghívták a pozsonyi jogakadémia tanárának s így ismét új megbízott után kellett nézni. A választás Szekfű Gyulára esett, aki ekkor a Magyar Nemzeti Múzeum kézirattárában dolgozott, mint napidíjas. Egyúttal átvették Szekfűt az Országos Levéltár státusába gyakornoki minőségben. Ezzel törés állott be a korábban alkalmazott gyakorlattal szemben, tudniillik, hogy lehetőleg idegen területről bíztak meg valakit a munkával. Ezt a törést az Országos Levéltár, a Miniszterelnökséghez intézett előterjesztésében a következőkkel indokolta: „az a sok tapasztalat, melyet az illető annyi éven át, e szerfölött bonyolult szerkezetű levéltár kiismerésénél szerzett, fölmentésével teljesen kárbavész, ahelyett, hogy annak majd a tényleges megosztásánál hasznát vehetnők. Szükséges volna tehát az új megbízottat az Országos Levéltárral 18 Uo. 19 OL irattár 1915—245 (1898—871). \