Levéltári Közlemények, 33. (1962)
Levéltári Közlemények, 33. (1962) 1. - IRODALOM - Bakács István: Történeti statisztikai évkönyv 1960. (Történeti statisztikai kötetek). Budapest, 1960. / 194–195. o.
Irodalom 195 hogy ama levéltári fondokat — amelyek a szóban forgó iratokat tartalmazzák — kutatásai időrendi sorrendjében adja. E tanulmányhoz szorosan csatlakozik Sándor Pálnak Rezi község földbirtokstatisztikája a kataszteri felvételek tükrében, 1789—1853. c. értekezése, amely a II. József-féle és az 1853. évi előzetes kataszteri felmérés adatai alapján hatalmas adatgyűjtéssel, részletes elemzéssel igazolja azt az irodalomból ismert tényt, hogy a parasztság saját gazdasága keretei között a megyei adóösszeírásokban feltüntetett földterületnél lényegesen nagyobb területet művelt. Sándor egyfelől az 1785. és 1844. évi megyei adóösszeírások, másrészt a fenti két kataszteri felmérés adatait veti össze. Ennek eredményeképpen megállapítja, hogy a parasztság kezén levő szántó, rét és szőlőterület a két megyei, ill. a két kataszteri felmérésben nagyjából azonos, de a két adatsor között az eltérés 84, ill. 88°/o a kataszteri összeírás javára. Habár e nagy különbség jelentős része az extraneusok, a pap, a tanító stb. kezén levő területből adódik, Sándor aprólékos munkával Összeveti a Rezi lakosai kezén levő földterületet 1785-ben és 1789-ben (sajnos, ezt az összevetést 1844 és 1853 között nem állt módjában elvégezni). Az eltérés csak ezeknél is 40%, pedig a szerző természetszerűleg nem tudta megállapítani, hogy mekkora a Rezi lakosai által más községek határában bírt földterület, ami nyilvánvalóan csak emelte volna a különbséget. Sándor szerint ez a különbség zömében onnan adódik, hogy a parasztok a földesúrtól jelentős területet béreltek s ez után a föld után, mint nemesi föld után, nem fizettek adót s így ezek a földterületek nem vétettek fel a megyei összeírásokba. Megállapításának elfogadását azonban nehézzé teszi az a tény, hogy — bár az 1848, évi jobbágytörvények csak az úrbéri földeket szabadították fel s az 1848. évi parasztmozgalmaknak, majd a később bekövetkezett társadalmi-gazdasági válságnak épp az volt az indítéka, hogy a parasztság a földesúrtól haszonbérben bírt földektől 1848 után elesett, — Reziben a parasztság kezén levő földterület 1848 után sem csökkent, (hiszen Sándor szerint 1853-ban szántóból és rétből a parasztság kezén 1409 hold volt, az 1858. évi kataszteri felmérés szerint pedig szintén 1421 hold). Sándor nem magyarázza meg a szükségképpeni földterületcsökkenés elmaradásának okát, pedig igazolni kívánt tételéből ez következett volna. A továbbiakban Sándor megkísérli a majorsági népesség számának megállapítását a jobbágyfelszabadítás előtti időben. Számításának kiindulópontja, hogy Fényes Elek a jobbágynépességet csak az úrbéres földterület alapján állapította meg, majd a Fényes munkájában közzétett „nem nemes" családok számát öttel megszorozza s összeveti az ugyancsak Fényes által megadott „nem-nemes" lélekszámmal s az ennek eredményeképpen előálló különbséget — félmillió főt — jelöli meg majorsági népességnek. Csakhogy, — amint az A történeti statisztika forrásai c. mű 400. lapján levő táblázatból megállapítható — a XIX. század elején egy-egy családra már nem 5, hanem 5,22—5,42 fő számítható, ami egymagában megmagyarázza a lélek- és családszám adatok közötti eltérést. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy Fényes 185 160 családot mint „nemesek szolgáit" tüntet fel, s ez a szám (hacsak öttel szorozzuk is), túlságosan magas a nemesi udvarházak személyzetére, cselédségére, — vagyis véleményünk szerint e számban már bennfoglaltatik a majorsági cselédség is. A kötet végén Danyi Dezső a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárában fennmaradt, az 1777. évben végrehajtott népességösszeírás eredményeit magában foglaló s egyszersmind ezeket magyarázó kísérőszöveggel ellátott kéziratot publikálja igen jó bevezetéssel, rámutatva arra, hogy a kézirat szerzője messze megelőzte a kor neves hazai leíró statisztikusait. A kötet értékes gazdagodását jelenti történetstatisztikai irodalmunknak, azonban a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani a számítási és sajtóhibák kiküszöbölésére, (pl. a 71. lap VII. táblázatában a szőlők területének Összegezése a hozzátartozó százalékszámítással hibás, ilyen a 77. lapon a XI. táblázatban az 1853. évi adatok összegezése, hiányos a 177. 1. 1. jegyzete, stb.) s egy ilyen reprezentatív évkönyvben bántó, hogy Dávid és Veres tanulmányainak táblázataiban a községek nincsenek betűrendben. Különösen hibáztatható továbbá, hogy az 1777. évi összeírást tartalmazó kézirat publikációjában a megyék magyar nyelvű felsorolása azok latin nevének betűrendjében történt. Mindezek azonban már nem is annyira a szerzők, •de a lektorálás és a szerkesztés hiányosságai, amelyek kellő gondossággal elkerülhetők. Bakács István -13 ::-
