Levéltári Közlemények, 33. (1962)
Levéltári Közlemények, 33. (1962) 1. - Gerics József: Krónikáink szerepe a középkori jogéletben : a váci egyházalapítás krónikás hagyományának kritikájához / 3–14. o.
IG Gcrics József akkor ugyanazon a helyen egyházat épít Szent Márton tiszteletére, ami meg is történt." 16 A szöveg, amint világosan kitűnik, kettős interpoláció eredményéként állott elő abban az alakban, ahogyan a Képes Krónika tartalmazza. Ebben az összefüggésben számunkra az a legfontosabb, hogy a monostoralapítást Szent László fogadalmával magyarázó feljegyzés csak az interpoláció második lépéseként illeszkedett az elbeszélésbe. Ez a tény tisztán mutatja a második betoldó szándékát. Nem elégedett meg ti. azzal az első interpolátortól beszúrt mondattal, amely pusztán arról tudósít, hogy a mogyoródi csatában elesett katonáktól ejtett zsákmányból építették a mogyoródi egyházat, de a monostor építtetőjét, alapítóját nem nevezi meg, A második bővítő igen előkelő fundátort talált: olyant, akinek alapító fogadalma és tevékenysége megkülönböztetett jogállást biztosíthatott a mogyoródi egyháznak. Ez a tény pedig félreérthetetlenül arra vall, hogy a betoldó a hírnek a krónikába való beszúrásával az elérni kívánt jogálláshoz gondolta közelebb segíthetni a monostort. A krónika jogbiztosító jellegéről vallott felfogás kialakulásához az előzményeket feltehetően a legendák, pontosabban a III. Ince pápa jóváhagyása következtében autentikussá vált, de már előbb is nagy tekintélynek örvendő Hartvik-legenda hasonló szerepében kereshetjük. Arra nézve, hogy a legendát már a XII. században, III. Ince approbatiója előtt is jogbiztosító eszköznek tekintették, és hogy hol kell e szokás eredetét keresni, kétségtelen eligazítást nyújt egy, a XII. század második feléből származó pápai bulla, mely V. Márton tartalmi átírásában maradt fenn. E szerint „III. Kelemen pápa . . . ugyanama Kelemen elődjének, Sándornak példájára, a székesfehérvári egyházat . . . oklevelének privilégiumával megerősítette ... és az előbbmondott egyháznak Szent István királytól nyert azokat a szabadságait vagyis mentességeit, jogait es méltóságait, amelyek az ő életrajzában voltak olvashatók, és a más királyoktól engedélyezetteket is . . . jóváhagyta." 16 ^ A pápai bulla alapján levonható következtetést teljes mértékben megerősíti a székesfehérvári káptalan egy 1349-ben kelt oklevele. Eszerint „ámbár Vilmos... pannonhalmi apát konventjével levelükkel baráti kéréssel barátságosan már előbb azt kérte tőlünk, hogy a legszentebb István király dekrétumából, legendájából és a registrumokból, amelyek egyházunk levéltárában vannak, keressük ki és közhitelű pecsétünk alatt adjuk ki neki a monostor védelme és megsegítése céljából azt, amit Szent Márton hitvalló pannonhalmi egyháza monostorának szabadságára vonatkozik, amint előbb mondottuk. De, mivel egyházunk szokása szerint az ilyen kikeresés és [oklevél-]kiadás egyszerű kérelemre nem történhetett, hanem urainknak, a királynak, a királynénak vagy elöljáróinknak parancsára, ezért Guidó úrnak ... az apostoli szék követének írásbeli parancsára, [úgy gondoltuk,] hogy ki kell írni mindazt, ami a legszentebb István királynak a szentséges pápa uraktól jóváhagyott és autentikus legendájában nyilvánvalóan és világosan Szent Márton hitvalló mondott monostorára és annak szabadságára vonatkozik. A legenda a rendelkezésének szövege a következő: [közli a Hartviklegendának a pannonhalmi kolostor alapítására vonatkozó elbeszélését, lásd: 16 „Cumque Ladizlaus se armaret, in terrafn se prostavit et omnípotentis Dei clementiam postulavit et Beato Martino votum vovit, ut si Dominus ei victoriam concederet, in eodem loco ecclesiam in honore Beati Martini construeret. Quod et factum est." SRH I. k. 389. 1. a f* Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis. Bp. 1896. I. k. 2. 1. — Az adatra Mezey László kandidátus volt szíves figyelmemet felhívni.
