Levéltári Közlemények, 32. (1961)

Levéltári Közlemények, 32. (1961) - Ember Győző: A Magyar Országos Levéltár 1960-ban / 23–47. o.

A Magyar Országos Levéltár 1960-fean 27 Az Akadémiától kapott 27 323 forintnyi céltámogatást ugyancsak idő­szakiak alkalmazására fordítottuk, akik különböző kiadványok előkészítésé­ben nyújtottak segítséget. ^ Személyzeti helyzetünk múltévi képének teljességéhez tartozik végül, hogy Sulyok István székesfehérvári püspöki levéltáros négy heti gyakorlati időt töltött intézetünkben. * Az irattárak ellenőrzése. — Az Országos Levéltár gyűjtőkörébe tartozó, de még irattárakban levő anyag ellenőrzésének gondját a II. osztálytól nagy­részt a Népi demokratikus csoport vette át. Űj szervezeti egységünk ezen a téren jó és eredményes munkát végzett. Továbbra is arra kell törekednie, hogy a különböző. hatóságokat és hivatalokat irattáraik . rendbentartására szorítsa. Az elmúlt évben a nyilvántartott 196 hatóság és hivatal közül 182-t 294 esetben látogattak meg dolgozóink. * Anyaggyarapodás és'-csökkenés, az iratanyag mennyisége.. — A két újjá­épített raktár átvétele lehetővé tette, hogy nagyobb mennyiségben vegyünk át olyan iratokat, amelyeknek beszállítása már régóta esedékes volt. II. osztályunk 1085,64, Népi demokratikus csoportunk pedig 435 fm-nyi anyagot vett át különböző irattáraktól. A beszállított anyag nagyobb mennyiségű részei az alábbiak voltak: II. osztály Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium . 374,— fm Külügyminisztérium 217,— ,, Miniszterelnökség -. 151,23 ,, Igazságügyi Minisztérium 57,— ,, Országgyűlés 22,— ,, Belügyminisztérium 10,50 ,, Vegyes 250,— ,, Népi demokratikus csoport Földművelésügyi Minisztérium 320,— fm Jóvátételi Hivatal. 55,— „ • Vásárlás révén elsősorban a III. osztály anyaga gyarapodott, összesen 10,73 fm-rel. E gyarapodás legnagyobb része — 10,20 fm — a ,,P" szekcióra, a családi levéltárakra esett. Legértékesebb szerzeményünk az Eszterházy család pápai levéltárának a megtalált 5,74 fm-nyi töredéke volt. A diplomatikai le­véltár 8 db Mohács előtti oklevéllel gyarapodott. Irat vásárlásra 26 828 forintot költöttünk. Átvétel és vásárlás révén iratanyagunk összesen 1531,37 fm-rel gyarapo­dott. Levéltárunk anyaga azonban nemcsak gyarapodott, hanem csökkent is az elmúlt évben. Jelentékeny mennyiségű anyagot adtunk át Jugoszláviának a békeszerződés végrehajtása során. Ez az anyag így oszlott meg:

Next

/
Thumbnails
Contents