Levéltári Közlemények, 32. (1961)

Levéltári Közlemények, 32. (1961) - Ember Győző: A Magyar Országos Levéltár 1960-ban / 23–47. o.

A MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR 1960-BAN Az Országos Levéltár 1960-ban végzett munkája megfelelt annak a célkitűzésnek, amelyet 1959 december 9-ón tartott intézeti értekezletén vitatott meg és fogadott el. Ezen alapult 1960. évi munkaterve, ennek alapján készítette el második ötéves tervét, amelyet 1960 szeptember 15-én terjesztett a Művelődós ügyi Minisztérium Levéltári Osztálya elé. Az említett intézeti értekezleten — a levéltárak kettős rendeltetését: egyrészt á levéltári anyag biztonságos megőrzését, másrészt annak minden­irányú felhasználás számára minél könnyebben hozzáférhetővé tételét tartva szem előtt — a második ötéves terv időszakában előttünk álló feladatokat összefoglalóan úgy jellemeztem, hogy levéltári anyagunk biztonságos meg­őrzésére a korábbinál nagyobb súlyt kell helyeznünk, anélkül azonban, hogy ez a hozzáférhetőség rovására történnék. Fő feladatainkat közelebbről meg­határozva, az alábbi 10 pontban foglaltam össze azokat: 1. Épületünk újjáépítésének befejezése, felszerelésinek korszerű kiegé­szítése. 2. Levéltárunk átalakítása történeti levéltárrá, gyűjtőkörének és szer­vezetének ezzel kapcsolatos módosítása. 3. A gyűjtőkörbe tartozó, jelenleg még künn levő levéltári anyag átvétele. 4 V Szervezeti egységeink gyűjtőkörének pontosabb meghatározása, ezzel párhuzamosan a végleges raktári rend kialakítása. 5. Anyagunk fizikai megmaradásának fokozottabb biztosítása a kon­zerválás, k restaurálás, a könyvkötés, a fényképezés és a korszerűbb raktári tárolás eszközei révén. 6. Egész anyagunk rendezetté tétele legalább olyan középfokú szinten, amely a benne való kutatást viszonylag kielégítő módon lehetővé teszi. 7. Egész anyagunkról áttekintő raktári jegyzék, az I. osztály- és a Bírósági csoport anyagáról ismertető leltár, a II. és a III. osztály anyagának egyes részeiről pedig repertórium vagy darabszintű segédlet készítése. 8. Kiadványkészítő munkánk színvonalának emelése, levéltárunk ren­deltetésével és a történettudomány céljával jobb összehangolása, a marxi­lenini elmélet eredményesebb érvényesítése. 9. Az anyagunk nyújtotta lehetőségeknek fokozottabb felhasználása a népművelés terén, elsősorban kiállítások révén. 10. Levéltárunk személyzeti létszámának és összetételének feladataink­kal összhangba hozatala, a szakmai továbbképzés és az utánpótlás biztosí­tása.

Next

/
Thumbnails
Contents