Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - Kanyar József: Földosztó szervek és működésük Somogy megyében / 37–70. o.

54 Kanyar József hűségi szempontból e. célra felállított járási hármasbizottságoknak 41 kellett felül vizsgálniok. A Népgondozó Hivatal hatáskörébe tartozott a nemzethűségi szempont­ból nem igazoltak internálási helyeinek a rendőrséggel együtt való megálla­pítása, a családok átköltöztetése, az áttelepítési helyek kijelölése, továbbá a községi elöljáróságok által zár alá vett vagyontárgyak feletti felügyelet. A Hivatal által letelepíteni szándékolt telepesekből községenként földigénylő bizottságokat kellett alakítani. Amikor a Megyei Földbirtokrendező Tanács a Népgondozó Hivatal hatáskörében lebonyolítandó elkobzás, ingatlancsere és telepítés tárgyában gyakorolta hivatali funkcióját, mindannyiszor kiegészí­tette tárgyaló tanácsait a Népgondozó Hivatal 2 tagjával. 42 A Népgondozó Hivatal három megyét (Baranya, Somogy, Tolna) magá­baölelő szekszárdi kirendeltségének Somogy megyei kerületét a kerületvezető hivatala 4 belső (hivatalvezető, gazdasági szakember, irodatiszt, gépíró) és több külső munkatársból, az ún. telepfelügyelőkből szerveződött apparátussal igazgatta. A 7310/1946. M. E. számú rendelet megszüntette a Népgondozó Hivatalt. A Hivatal vidéki alkalmazottainak nagy részét a földmívelésügyi minisztérium átvéve, átszervezte a Földhivatal telepítési osztályává. 1947. március 15-én szervezték meg a Magyar Áttelepítési Kormány­biztosi Hivatal 15. számú kaposvári kirendeltségét. A kirendeltségnek 8 dol­gozója volt. A magyarországi és csehszlovákiai lakosságcsere tárgyában létrejött egyezményt az 1946. XV. t. c. iktatta törvénybe. Az egyezménnyel kapcso­latos rendelkezések végrehajtását az 5300/1947. M. E. számú rendelet alapján az egyes áttelepítési kirendeltségek végezték 5 telepfelügyelő segítségével. 43 A kirendeltség számba vette a megye területén levő telepítésre alkalmas parlag és tartalókíöldek mennyiségét. A vármegye termelési miniszteri biztosa 1250 kh parlag és tartalékolt területet ajánlott fel a kirendeltség céljaira ha­szonbérleti kezelésben aranykoronánként 6 kg szemes kukoricáért és az adó­terhek viselésóért. 44 A csehszlovákiai áttelepültek juttatási tervezetét 45 a község bírájának, a DÉFOSZ ós a Népfront elnökeinek hitelesítő aláírásai után közszemlére 41 Tagjai voltak egy jogi képesítésű bíró vagy ügyvéd, általában az egyik munkás­párt egy tagja, és harmadikként egy, magát a Volksbund mozgalmakban nem kompro­mittált sváb. A bizottság az általa felvett jegyzőkönyveket megküldte a belügymi­nisztérium által kijelölt II. fokú rendőrhatóságnak, a Megyei Földbirtokrendező Ta­nácsnak és a Népgondozó Hivatalnak. 42 A 70 010/1946. B. M. rendelet alapján a leltározást 5 tagú bizottság végezte. A felvett leltárakból egy-egy példányt küldöttek a Megyei Földbirtokrendező Tanács­nak, a Községi Földigénylő Bizottságnak, a- belügyminisztériumnak, az illetékes pónz­ügyigazgatóságnak és a községi elöljáróságnak. 43 1947. márc. 24-én 5 telepfelügyelő működött Almamelléken, Szabadiban Szülőkön, Somogyszilben és Miklósiban. 44 A megyei termelési miniszteri biztos 547/I./1947. ápr. 19-i jelentése közölte, hogy Inkón 200, Jákón 100, Kálmánesán 290, Nagybajomban 250, Rinyaszentkirályon 130, Szabadhidvógen 80, Tarányban 40, Homokszentgyörgyön 70, Nagyberényben 40, és Nagycsepelyen 60 kh volt parlagon és tartalékolva. 45 Rovatai: A megye neve, a földigónylő neve, feleségének neve, lakhelye, szüle­tési éve, foglalkozása, háztartásában élő gyermekeinek száma és kora, a Csehszlovákiá­ban visszamaradt ingatlan nagysága, szántó, rét, szőlő, összesen, várható örökrósz s végezetül a juttatási javaslat: szántó, rét, szőlő, összesen.

Next

/
Thumbnails
Contents