Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - IRODALOM - Szekeres József: A 2. magyar hadsereg megsemmisülése a Donnál. Összeállította és a bevezető tanulmányt írta: Horváth Miklós. Münnich Ferenc előszavával. Budapest, 1959. / 369–371. o.

370 Irodalom Ebből a szempontból tekintve „A 2. magyar hadsereg megsemmisülése a Donnál" című dokumentum kötet igen nagy fontosságú, mert, mint a kötet előszavának írója is hangoztatja, az esemény óta eltelt évek folyamán nem jelent meg olyan mű, amely magukon az ellenforradalmi rendszer katonai vezetésének iratain keresztül mutatta volna be a Donhoz kiküldött 200 000 magyar munkás, paraszt és értelmiségi katona céltalan elpusztulásának valóságos okait és hátterét. De azok számára is tanulságos ez a mű, akik ugyan maguk is átélték a népellenes rendszer bűneit, de a jelen viszonyai között kezdik elfelejteni, hogyan is volt régen, s a múltat, a szinte mindent rózsaszínűvé varázsoló emlékezés szemüvegén át értékelik. Végül nagyon fontos ez a munka —• és a még hiányzó kötetek hosszvi sora — a mai fiatalság múltbalátásának megteremtéséhez, hiszen a közelmúlt eseményei élesen rávilágítottak arra a tényre, hogy a gyakorlati bizonyítást nélkülöző eszmei nevelés sok esetben frázisszerű ós eredménytelen marad. Igen, a 2. hadsereg megsemmisülését bemutató dokumentumgyűjtemény témaválasztásánál és hiteles dokumentumainak meggyőző erejénél fogva, hézagpótló mű, s hogy ez mennyire igaz, azt a legjobban bizonyítja a kötet irányában megnyilvánuló nagy érdeklődés, mert a mostani évek hiányzó könyvpropagandája mellett igen sokat jelent két kiadás több-tízezres példányszámának rövid idő alatt történő felvásárlása. E helyen nem térhetünk ki a kötet dokumentumai által nyújtott anyag jelentőségének, újszerűségének vizsgálatára, hanem azt a problémát elemezzük, hogy a kiadvány helyes témaválasztásához milyen mértékben igazodik a dokumentumok közlési formája, mennyire érthető, mennyire célszerű a kötet szerkezeti megoldása, a dokumentumok tagolása. k- ~ W, A kötet archeográfiai szempontból való vizsgálata alkalmával elsősorban meg kell állapítanunk, hogy a magyar forráskiadási szabályzatok igen szűkszavúak, elavultak és nem legújabbkori dokumentumok publikálására vonatkoznak. Ennek, következményeképpen az újkori dokumentum kiadványok különböző szempontok ós alapelvek szerint készülnek, amelyek nem válnak előnyére a köteteknek. A legutóbbi hónapokban a Történelmi Társulat részéről törtónt bizonyos kezdeményezés ennek a. hiányosságnak a felszámolására, de minden bizonnyal még hosszú hónapok fognak, elmúlni, amíg ezen a területen valamilyen eredmény születik. A közelmúltban megjelent dokumentum kiadványok közül archeográfiai szempontból a legmegfelelőbbnek a Nemes Dezső—

Karsai Elek által összeállított kiadványsorozat tekinthető s miután időben ez a sorozat volt az első (1953), a később készített műveken hatása megfigyelhető. A 2. hadsereg megsemmisülését bemutató dokumentum kötet nagyjában és egészében megfelel azoknak a követelményeknek, melyek egy archeográfiailag jól elkészített műre vonatkoztathatók. A kötet témája pontosan körülhatárolt, nem kíván átfogni túl sok, szerteágazó kérdést és döntően egy homogén iratsorozatra támaszkodik. A kötet bevezetője, a második kiadáshoz készült jegyzetek, a rövidítések jegyzéke, az. időrendi tábla, a névtár és a tartalommutató az olvasó eligazítását és a könnyebb megértést szolgálja. Lényegében helyesnek mondható a kötet dokumentumanyagának, három főrészben való közlése is, bár ez elkerülhetetlenül arra vezetett, hogy a II. és III. részben egyes azonos dokumentumok kerültek bemutatásra, melyeknek előbb a. befejező részét, majd az elejét ki kellett hagyni. Megállapítható, hogy a kötet készítője kitűnően ismeri az iratanyagot, és alapos, lelküsmeretes munkával végezte el feladatát. Éppen a kiadvány kiváló archeográfai színvonala következtében vetődnek fel bizonyos kérdések, melyeket véleményünk szerint a kötet szerkesztője más, talán célszerűbb módon is megoldhatott volna. így mindenekelőtt az iratok címének, bevezető magyarázatának (legendájának) ós a kommentároknak, valamint a lapalji jegyzeteknek némely helyen való teljes összeolvadására gondolunk. Véleményünk szerint az irat címe és á. legenda —• mint ahogy ez a legtöbb dokumentum kiadványnál így van — egybeolvasztható. Nem szükséges megadni az egykorú címet, hanem ezt átformálva, a legendával egybekapcsolva kell az irat kezdetén megadni. A kötetben bizonyos fokú zavart kelt a rövid, címet, tartalmi összefoglalást, és értékelést nyújtó legenda után egy újabb cím. közlése. Sok helyen — mint pl. naplóközlésnél — elmarad a legenda és a saját cím,. csak az egykori cím szerepel, viszont a dokumentumok számozása tovább halad. Ez. esetben helyesebbnek látszott volna az egész naplót egyetlen azonos dokumentumnak tekinteni, és nem külön dokumentumszámot adni a napi bejegyzéseidnek. Az is következetlen megoldás, hogy egyes részeknél a dokumentumszám után következik a legenda, a naplóknál a dokumentumszámok előtt. Nem szerencsés megoldás továbbá olyan legendaszöveget készíteni, amelyet azután külön lapalji jegyzetben kell megmagyarázni. Ugyancsak zavarólag hat a levéltári jelzetnek a legenda és az egykori cím közötti megadása. A jelzetet az irat végén, az irat jellegére vonatkozó közlések után szokásos megadni»