Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - IRODALOM - Kubinyi András: Két francia intézménytörténeti munka : Ferdinand Lot et Robert Fawtier: Histoire des institutions françaises au moyen age. Tome I–II. Paris, 1957–1958. Gaston Zeller: Les institutions de la France au XVIe siecle. Paris, 1948. / 337–339. o.

Irodalom 337 néhány gondolatot szeretnénk felvetni. Véleményünk szerint két vonalon jöhetett létre kapcsolat az európai és a muzulmán hivatalszervezet között. Ez utóbbi ugyanis lényegében átvette a perzsa szasszanida birodalom szervezetét, és azt átalakította saját szükségletére, felhasználva azonban a meghódított bizánci tartományok közigazgatásának egyes vonásait. De a két ős közül mind a kettő kölcsönösen hatással volt egymásra, és sokat vettek át elődeiktől, a római birodalomtól, illetve a hellenisztikus államoktól. A nyugati államok hivatalszervezetére pedig szintén hatással volt Bizánc, de még inkább a római hagyományokat hivatalszervezetében továbbfejlesztő pápaság. Másrészt a muzulmán államok közvetlen is hatással voltak, mint már említettük, Dólitáliára és Spanyolországra, de ezen túlmenően a kereszteshadjáiatok hatására is érintkezés nyílott a Nyugat és az Iszlám között. Nyilván nemcsak II. Frigyesnek volt arab kancelláriája ebben az időben. És ha figyelembe vesszük, hogy a kancelláriai registrum vezetés általában a XIII. században terjedt el 'Nyugaton, fel kell vetnünk a kérdést, hogy a perzsa-arab daft ároknak nem volt- e hatásuk ezekre. Utoljára még néhány hiányosságra kell felhívnunk a figyelmet Spuler könyvével kapcsolatban. Mind a hivatalszervezetet, mind pedig a történetet elég statikusan ábrázolja, a fejlődésre, azok táisadalmi és gazdasági indítékaira kevés figyelmet fordít. Nem ír semmit lényegében az uralkodó tanácsáról sem, és ennek munkájáról. Pedig minden keleti államban a divánnak nagy jelentősége volt. Igen szépen kiderül azonban a pénzügyigazgatás szerepe. Mint látszik, a tulajdonképpeni közigazgatás a pénzügyiigazgatáson alapul, ami figyelemre méltó európai viszonylatban is. Kúbinyi András KÉT FRANCIA INTÉZMÉNYTÖRTÉNET! MUNKA FERDINAND LOT et ROBERT FAWTIER HISTOIRE DES INSTITLTIONS FRANCAISES AU MO YEN AGE Tome I. Institutions seigneuriales. — Tome II. Institutions royales. Paris, 1957, XII + 438 1.; 1958, 623 1. GASTON ZELLER LES INSTITUTIONS DE LA FRANCE AU XVT SÜXLE Paris, 1948, XII + 404 1. A francia történettudomány nem ismeri önálló tudományágként a porosz mintára létrejött közigazgatás- és hivataltörténetet, hanem ezeket szélesebb keretben, intézménytörténetként művelik. Az intézménytörténet, és ennek módszere a francia egyetemek jogi karain jött létre, ahol már régi idő óta önálló tantárgyként tanítják. Kialakulását a jog-, és különösen az alkotmánytörténet hatásának tulajdoníthatjuk, és így nem véletlen, hogy a megjelent elég nagy számú intézménytörténeti munkák nagy része csak jogi aspektusában vizsgálja az intézményeket, nem foglalkozik működésüknek a társadalmi életre gyakorolt hatásával. Történész szempontból e jogászi munkák helyett a régebbi francia irodalomban tulajdonképpen csak a történész A. Luchaire munkái (aki azonban kizárólag az első Capetingek korával foglalkozott) és P. Viollet több kötetes intézménytörténeti összefoglalása használhatók. Rajtuk kívül a diplomatikai kézikönyvek tartalmaznak csak jó közigazgatástörténeti részeket. A XX. század eleje óta azonban egyre több intézménytörténeti részlettanulmány jelent meg, elsősorban az École des Chartes-ban végző kutatók éollából. Az újabb kutatók nem elégedtek meg már a törvényes előírások vagy hivatali Utasítások feldolgozásával, hanem részletes levéltári kutatások alapján az intézmény tényleges munkáját vizsgálták. (Zeller munkájának bevezetésében már elvileg foglal állást, óva int a rendeletekre való túlságos támaszkodástól, hiszen ezek gyakran nem valósultak meg.) Elősegítette a levéltári források alapján történő feldolgozást az is, hogy sorra megkezdték a nagy levéltári fondok feldolgozásait, azok leltárai kiadását, történetük megírását. Ennek ellenére a régi jogászi módszer hagyományai nem tűntek el teljesen, ma is élnek. Viollet maga is jogász volt, az École des Chartes jogtörténeti katedráján ült, és így az ő nagy összefoglalásából tanuló fiatalság sem szakadt el a jogi és alkotmánytörténeti szempon22 Levéltári Közlemények XXXI.