Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - IRODALOM - Szedő Antal: Belov, G.A.–Loginova, A. I.–Mitjajev, K. G.–Prokopenko, N. R.: A levéltárügy elmélete és gyakorlata a Szovjetunióban. Budapest, 1960. / 311–313. o.

IRODALOM BELOV, G. A^—LOGINOVA, A. I. — MIXJAJEV, K. G.—PROKOPENKO, N. R. A LEVÉLTÁRÜGY ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA A SZOVJETUNIÓBAN Budapest, 1960. 342 1. (Kézirat gyanánt) A Levéltári Közleirények 1966. évi XXVI. kötetében a 296—301. oldalakon ismerhette Mit ja je v: A levéltárügy ein élete és, gyakorlata című tankönyvét, mely ugyan a Szovjetunióban 1946-ban jelent meg, de magyar nyelvre való lefordítására csak 1964-ben került sor. A jelenlegi ismertetés célja mélta ni az 1958-ban megjelent és 1959-ben már magyarra fordított szovjet levéltártani főiskolai tankönyvet. Az új tankönyv jóval terjedelmesebb a 12 évvel előtte megjelentnél és szélesebb alapon szól a levéltári anyagról és az azzal kapcsolatos tennivalókról. Míg a régi tankönyv 4 részben tárgyalta meg az általános irattannak, a begyűjtésnek és selejtezésnek, az iratok leírásának, végül az Állami Levéltári Fond felhasználásának kérdéseit, addig az új tankönyv 19 fejezetre osztja mondanivalóját, az egyes fejezetek pedig szakaszokra oszlanak. A tankönyv többször hangoztatja, hogy az általánosításoknál a szovjet levéltárosok tapasztalatait használta fel, de felhasználta a progresszív gondolkodású régi orosz levéltárosok eredményeit ós a haladó szellemű külföldi levéltárosok hasznos tapasztalatait is. • A rendezésről a szerzők kijelentik, hogy a levéltár munkájának tudományos színvonalát a levéltár iratanyagának rendezettségi állapota jellemzi. E nélkül nem lehet az iratanyag épségét garantálni és a levéltár anyagát felhasználni. Hangsúlyozzák az intézmény és a levéltár történetének fontosságát: ezt a történeti áttekintést minden fondnál megszerkesztendőnek tartják, különös figyelemmel a szerv funkcióiban, hatáskörében, szervezetében bekövetkezett változásokra. Megjegyzendő, hogy az iratanyag felépítése, struktúrája még az iratképző szervnél alakul ki, a levéltári hatóság által megadott rendezési séma szerint: ezt a kialakult rendet az anyag le véltárba ^aló érkezése után a levéltárosok csak ellenőrzik. Nem egy szovjet hivatalban a decimális rendszerben kezelik az iratokét: ennek a rendszernek a bevezetése a Szovjetunióban azért nem járt nehézségekkel, mivel az iratok tagolása terén már a cári Oroszország lépést tartott az általános európai fejlődéssel, míg a magyar fejlődés különösen a XX. század első felében egyre inkább eltért ettől az európai fejlődéstől. Ami a selejtezés munkáját illeti, azt a klasszikus archivisztika alapelveinek megfelelően a kézikönyv a rendezés befejező részének tekinti. Igen jól felépített apparátus biztosítja a selejtezés szakszerűségét. Ennek élén a Központi Selejtezési Ellenőrző Bizottság áll, mely a Levéltári Főigazgatóság szervezetébe tartozik, tagjait a Szovjet Levéltári Főigazgatóság vezetője erősíti meg állásukban. Ez a Központi Ellenőrző Bizottság irányítja a Szovjetuniót alkotó köztársaságok és területek levéltári szerveinek keretében működő selejtezési ellenőrző bizottságokat. A központi és területi ellenőrző bizottságok elvileg irányítják és ellenőrzik a selejtezést az irattárakban és levéltárakban ténylegesen végző selejtezési bizottságok munkáját. A selejtezést is döntő mértékben az irattermelő szervek végzik el a levéltárak irányításával, a levéltárakban csak egyes, elsősorban forradalom előtti szervek anyagában végeznek selejtezést. A levéltárakban egyes esetekben a rendezéssel egyidőben végzik a selejtezést, különösen duplumok és tömeges, sablonos jellegű iratok leválasztása esetében. A selejtezés mindenkor csak selejtezési ügykörjegyzék alapján (1957-ben jelent meg egy nagy központi jegyzék a minisztériumok és egyéb hivatalok, vállalatok, szervezetek típusiratairól) történhet és a kiselejtezett iratanyag lepecsételt zsákokban kerül zúzdába megsemmisítésre: felhasználni a kiselejtezett iratanyagot (pl. csomagolásnál) tilos. • A harmadik fontos, iratokkal kapcsolatos munka a segédleteit készítése, az iratanyag leírása. Ez már döntő mértékben a levéltárak feladata, bár segédletek készülnek irattárakban, irattári célokra is, és ezeket ha másképp nem, kiegészítve a levéltárak is felhasz-