Levéltári Közlemények, 31. (1960)
Levéltári Közlemények, 31. (1960) - FORRÁSKÖZLÉS - Szilágyi Gábor: Iratok a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű üzemi bizottságainak történetéhez 1945–1946-ban / 285–310. o.
Iratok a Bimamurány—Salgótarjáni Vasmű üzemi bizottságainak történetéhez 1945—1946-ban 299 ezek a családok, helyükre mások mentek. Ugyancsak tisztelettel kérdezzük van-e arra mód, hogy máma egy munkáscsaládot ki lehessen költöztetni, ha az nem tud hova menni? Lehet-e ilyen problémát törésmentesen elintézni? Kt. Cím vonatkozó levelének egyik pontja így szól: „Mégis szükségesnek tartjuk, hogy az önhatalmú foglalásokat igyekezzék Cím hatálytalanítani stb." Méltóztassék megmondani: hogyan? Egyetlen üres lakás sem a telepen, sem a faluban nincsen. Ami kezdettől fogva rossz, azt nem javítja meg az idő múlása. Már pedig ez a hirtelen lakás kiosztás kezdettől fogva rossz volt. Alulírott ezekre a veszélyekre már akkor felhívta a munkástanács és a gyárvezetőség fi gyeimét, de kinek volt akkor szava? Ki hallgatott arra, s főleg kinek volt akkor szava, ami meghallgatásra is talált volna? . . . A lakáskiosztó bizottságot már régen felállítottuk paritásos alapon. 2 Ennek. köszönhető, hogy azóta önkényes lakáselí'oglalás nem is történt. Általában a lakáskérdésekben a bajok eredője a januári felelőtlen intézkedésekre nyúlik vissza, vagyis régebbi keletű. Visszacsinálni azonban az akkor elkövetett, hibákat a lakáskiutaló bizottság sem tudja még ma, mert állandóan összeütközésbe kerül a politikai párttal. 3 Ami az Üzemi Bizottsággal kapcsolatban a gyárvezetőség működésének bírálatát illeti, legyen szabad a leemély ebb tisztelettel a következőket jelenteni. Hogy a munkaadói érdekek védelmében alulírott milyen eréllyel és határozottsággal jár el, arról szerénysége tiltotta eddig nyilatkozni, de védelmére megemlíti, hogy két ízben is helyt állt már a munkáltató védelmében olyan körülmények között, amikor testi épségének a veszélye is fennforgott, s amikor egy esetben lövöldözésre is soi" került. Ezen a téren hiba nincsen. Ne méltóztassék elfelejteni, hogy az új üzemi bizottsági rendelet lényegesen eltér az elsőtől, a gyakorlat azonban az első üzemi bizottsági rendelet, szerint aiakult ki, annak a túlhajtásait kell tehát fokozatosan megszüntetni, ezért jelentettük VI. 20—13(54 levelünkben, hogy az üzemi bizottság közreműködését a rendelet szellemében megvalósítani még időbe kerül. Az átmenet csak egy kis türelmet igénylő nevelő munkával lehetséges, mert különben kirobbanásokra vezet. A helybeli üzemi bizottság jóindulatú testület, s közreműködését a javaslat vonalára hozni a legrövidebb időn belül sikerülni is fog. 4 Kiváló tisztelettel: (Eredeti) mb. olvashatatlan aláírás PH. KCL., RMSV. fit., Vez. ig. lev., 1943-46., 279. dosszié. 1431.. 13. 1945. július 17. A rudahányai bányaigazgatóság jelentése a Központnak a kurityáni üzemi bizottság lakáskéi'desben elfoglalt álláspontjáról. ... 7. A lakás kérdések elintézésének jogát, az ózdvidéki többi bányákhoz hasonlóan az üzemi bizottság fenntartja magának és így a nt. Vezérigazgatóság erre vonatkozó levelét nem teszi magáévá. .. * Emődi Gyula s. k. Gajdos József s. k. üzemi bizottsági tagok, mint jegyzőkönyv hitelesítők. (Másolat) KGL„ RMSV. Rt., Vez. ig. lev., 1945—46., 279. dosszié, Ü. 888. * A lakáselosztó bizottság tagjai közé a vállalat tőkés vezetői érdekeinek képviselői is bekerültek. Ezek főleg vezető tisztviselők voltak. * Mint már említve volt, feltehetően a Magyar Kommunista Párt. 4 A levél a 11. szám alatt közölt levélre adott válasz. 1 Az ózdi üzemi bizottság a kurityáni üzemi bizottsági tagokat közvetlenül hívta meg egy központi űzetni bizottsági ülésre. A kurityániak itt tudták meg, hogy az ózdiak elutasították a Központnak azt a határozatát, melyben a lakáskérdések elintézésének jogát magának tartja fenn. Az ózdiak állásfoglalása alapján hozta meg a kurityáni üzemi bizottság is a közölt határozatot. <KGL., RMSV. Bt., Vez. ig. lev., 1945—46. 279. dosszié. Ü. 888.) Gajdos József s. k. elnök h. Pellionisz János s. k. jegyző