Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - FORRÁSKÖZLÉS - Szilágyi Gábor: Iratok a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű üzemi bizottságainak történetéhez 1945–1946-ban / 285–310. o.

290 Szilágyi Gábor tárban őrzött 71 fin. fondja „Vezérigazgatósági levelezés" 1944/45., valamint 1945/46. év­körű, arabszámos tárgyjelölésű, dossziés állagában találhatók. Az állag az évekre bontott» évenként újra kezdődő sorszámú, tárgymegjelölést és tárgyjelölő számot tartalmazó csomójegyzék alapján kutatható. A közlésre kerülő iratok kiválogatásánál az a fő szempont vezetett, hogy azok a lehetőséghez képest átfogó képet adjanak a társaságnál működő üzemi bizottságok széles skálájú tevékenységéről, a velük szoros kapcsolatban álló pártszervek, lakáselosztó bizott­ságok, műszaki bizottságok munkájáról, valamint a Rimamurány—Salgótarjáni Vasmű Rt. vezetőségének velük kapcsolatos álláspontjáról. Az a körülmény, hogy egy-egy irat sok esetben az üzemi bizottság működési területének több vonatkozását is felöleli, sőt az említett pártszervek, illetőleg bizottságok ténykedésére is tartalmaz adatokat, egyrészt megnehezítette a tárgy szerinti csoportosítást, másrészt az események menetének folya­matosságát zavarta volna. Így az iratok időrend alapján történő közlése bizonyult a leg­célszerűbbnek. Több esetben nem került közlésre az irat teljes szövege. Kihagyásokra abban az esetben került sor, amikor egyes szövegrészek nem tartalmaztak az irat általá­nos mondanivalójával szoros kapcsolatban álló, lényeges adatokat. A kihagyott szöveg­részeket pontozással, nem világos szövegrészt, vagy az értelmetlenséggel határos magyar­talanságot [!]-lel jelöltem. Az egyes iratok előtt elhelyezett címek saját szövegezéseim ­Az irat lelőhelyére vonatkozó rövidítések: Központi Gazdasági Levéltár — KGL.; Rima­murány—Salgótarjáni Vasmű Rt. — RMSV. Rt.; Vezérigazgatósági levelezés — Vez. g. lev. IRATOK 1. 1945. március 8. A Rimamurány—Salgótarjáni Vasmű Rt. budapesti központjának 1 felhívása az Ózdi • Vas- és Acélgyár vezetőségéhez az üzerni bizottság 'megalakítása tárgyában. Az üzemi bizottságok megalakítására vonatkozó kormányrendelet 2 ismeretében szükségesnek tartjuk a t. Cím igazgatása alá tartozó üzemeknél, tehát Ózdon és Nádasdo­is az üzemi bizottság megalakítását. ÍJgy véljük, az üzemi bizottságok megalakítása bizon nyos egyensúlyt teremt és elősegíti a politikai helyzet további megszilárdulását. . . Ha az üzemi bizottságok megalakítása terén a munkáspártokkal vita merülne fel, akkor a rendelet hézagait a pártokkal való megegyezés útján kell áthidalni. ( Fogalmazván y) KGL., RMSV. Rt., Vez. ig. lev., 1945—46., 279. dosszié. 3089. C. 2. 1945. március 28. Az Ózdi Vas-és Acélgyárban 1945. március 25-én megtartóit üzemi bizottsági választó» jegyzőkönyve. Jegyzőkönyv Felvétetett Ózdon, 1945. évi március hó 25-én vasárnap délelőtt 8 óra 15 perckor,. az ózdi vas- és acélgyár üzemi bizottságának választásáról. Az Üzemi Bizottság megválasztását az 50 100/1945. Ip. M. sz. rendelettel a Magyar Királyi Iparügyi Miniszter Űr rendeli el. 1 Székhelye: Budapest, V. Nádor utca 36. A továbbiakban Központ. * A hivatkozott rendelet alatt az 50 100/1945. Ip. M. számú rendelet értendő.

Next

/
Thumbnails
Contents