Levéltári Közlemények, 31. (1960)
Levéltári Közlemények, 31. (1960) - Föglein Antal: A vármegyei levéltárak a XIX. század első felében / 175–204. o.
A vármegyei levéltárak a XIX. század első felében 187 mindent elkövetett, hogy a levéltári munkalatokban fennakadás ne legyen, s még éveken át kérte a segéderő engedélyezését, joggal bánthatta a helytartótanács 1843. október 11-iki leirata. Ez szemrehányással illetté a megyét, hogy a levéltárat „annyi évek leforgása alatt a jelenlegi elhanyagolt helyzetbe süllyedni engedte s e szerint a legfelsőbb rendelkezéseknek kellő foganatosítását, elmulasztotta"* s „ő Felsége nevében, komoly rosszalása mellett, szinte legfelsőbb meghagyás következtében" oda< utasította, hogy most már végre hozza rendbe a levéltárát, s a jövőben tartsa magát mindenkor a leg- felsőbb rendeletekhez. A főispán is rosszalló intést kapott, és felhivatott, hogy a levéltár ellenőrzésére több gondja legyen. 100 A vármegye azután megkapta végre a. második levéltári tisztviselőt, s most már ezek kezén alakult ki tovább a levéltár. 1874—75-ben' az 1848/49. évi és az abszolútkori iratokat rendeztette a vármegye, kimondva, hogy az 1848—49. évi iratok úgy „registráltassanak",hogy „történeti emlék szempontjából egyetlen darab irat se tétessék lomtárba". A rendezéssel kapcsolatban az abszolútkor iratai .azonban selejtezés alá kerültek". 101 1903-ban a vármegye az iratok selejtezésére vonatkozólag szabályrendeletet alkotott, amely azonban az 1848 előtti történelmi anyagot érintetlenül hagyja. 102 Hont vármegye levéltárának szintén csak első és második rendezéséről van adatunk. Az első országos rendezés megindulásakor a vármegye régi protocollumai az 1685. évig már mutatókkal is el voltak látva, s mind szépen be voltak kötve. Sok más vármegyét - megelőzve a jogügyi iratok is külön kezeltettek már. 103 II. József alatt Bocz János volt a lajstromozó, aki. 1786-ig újabb húsz év protocollumait mutatózta. A helytartótanács •engedélyével 300 frt. díjazást — „mercedem" és még nem „salarium", vagyis bórt, de még nem illetményt — kapott. 104 A levéltárban végrehajtott segregatioról négy kötet lajstrom van az Országos Levéltárban. A harmadik országos rendezés kapcsán végrehajtott lajstromozásról nincsen adatunk. Csak annyit tudunk, hogy a lajstromozást nem fejezték be, és maradt elég sok lajstromozatlan irat. 105 Az abszolút korszakban a legrégibb, tehát a középkori iratok és az időrendben egész az 1640. évig terjedő iratok külön szekrényben őriztettek. Külön szekrényben voltak elhelyezve az 1640—-1660. éviek ós ismét külön az ezen idő utániak. 106 Komárom vármegye levéltára, egyike volt azon keveseknek, amelyekben már jóval a Mária Terézia-féle első országos rendezés előtt végeztek rendezési, sŐt már némi lajstromozási munkát is. A vármegye épp a rendezós keresztülvitele érdekében a legelsők között kérte a külön levéltárnoki tisztséget. Tehát korán megvolt az érzék is a vármegye vezetőségében a rendezett és lajstromozott iratok iránt, amit még az is igazol, hogy Komárom egyike volt azon kevés vármegyéknek, melyek már az első rendezés alkalmával felismerték a szükségét, hogy a jogügyi iratokat a politikaiaktól különválasszák. II. József alatt, tehát a második országos rendezés alkalmával, a segregatio végrehajtásában is tökéletes és elismerésre méltó munkát végeztek a levéltárban, amelynek eredménye ötvennyolc folio füzetnyi lajstrom lett. A harmadik rendezés a XIX. századba esik, de ez már nagyon lassan haladt, és teljes befejezést sohasem nyert. Nagyváthy Vendel aröhivarius 1822. évi jelentéséből látjuk, hogy ekkor a levéltárnak jó része még lajstromozatlan volt. Lajstromozatlanok voltak az 1691—1757. évi protocollumok, a vonatkozó aktákkal együtt; a büntetőperek; a nemesi iratok; az úrbéri, az árva-, a diaetai, insurrectionalis stb. ügyek. 107 Gróf Nádasdy Lipót főispán 1846. évi jelentése^szerint még mindig egész sor protocollum az utóbbi évekből, a büntető perek, az árva-, úrbéri, nemesi és insurrectionalis iratok lajstromozatlanok voltak. 108 Miskey Géza levéltárnok 1880. évi jelentéséből látjuk, hogy a levéltárban „Vegyes iratok" cím alatt nagy mennyiségű, 100 ÖL., Magyar Kancelláriai levéltár, Acta Generalia, 13523/1843. sz.; — OL., HTT., PC, 1843 : 1—228. 101 Vm. levéltárnok jelentése. 1880. jún. 25. (996/1880. OL. sz.) 102 Alispáni 20066/1928. sz. értesítés. — Pázmány Lajos vm. főlevéltárnok közlése. (1127/1928. OL. sz.) 103 Koháry Ignácz gróf főispán 1772. nov. 27.-Í jelentése. OL., HTT,, Miscell. fasc. 92. No. 14. 104 OL., HTT., PC., 1786 : 314—29. 106 Haán Kálmán vm. levéltárnok jelentése. 1880. (973/1880. OL. sz.) 106 Palugyay Imre : Békés—-Csanád—Csongrád—Hont vm. leírása. Pest, 1855, IV.k. 552. 107 OL., HTT., PC, 1823 : 1—138. 108 Uo. 1846 : 1—250.