Levéltári Közlemények, 31. (1960)

Levéltári Közlemények, 31. (1960) - Föglein Antal: A vármegyei levéltárak a XIX. század első felében / 175–204. o.

176 Föglein Antal pókon épült fel, s anyja levéltárrendeztetéseivel ellentétben több szempontból már konkrét, általános, egységes levéltári rend kialakítására törekedett. -A rendszernek azonban sok hibája volt. Legnagyobb hibája volt a sokat akarás és a türelmetlenség, amely — nem számolva idővel, személyek hiányával, a német nyelvben való gyakorlatlansággal, — állandó nyers, kíméletlen, fenyegetőző sürgetésével folytonos izgalomban tartotta a kedélyeket. A rendszer utolsó éveiben kialakuló passzív ellenállás kiterjedt a tisztviselők levéltári tevékenységére is, amit még fokozott a notariatus tagjainak amúgy is nagy ellenszenve a lajstromozási, tehát állandó íróasztalhoz kötött munkálatoktól. A lajstromozók, egyszerű kancellisták, napidíjasok viszont — „das elend besoldete Comitats-Kanzley-Personal", — még ha meg is akarták szolgálni & napidíjaikat, a megnövekedett ügymenetben csak lassan haladtak a lajstromozásban, így a II. József alatti második általános rendezés sem fejeztetett be. Rendszere annyira gyűlölt volt a nemesség előtt, hogy a gyűlöletet még az egyébként üdvös levéltárpolitikájával szemben is érezték, és a rendszer bukása után sok helyen azonnal abbahagyták a levéltárrendezési és lajstromozási munkálatokat is. Uralkodói hatalom és nemesség a levéltári területen is jelentkező szembenállása, mely — ha nem is első vonalban — de mindvégig szerepet játszott a II. József rendszere elleni általános politikai küzdelemben is, a császár rendszerének bukása után érezhetően feloldódott. Jelentősen közrejátszott ebben a francia forradalom hatása: a forradalom veszélye elsősorban a rendeket és az udvart összekötő közös érdeket emelte ki. Amellett az udvar politikájában ettől kezdve már háttérbe szorulnak a nemesség előjogait megnyirbálni és az ezeket alátámasztó birtokjogokat bizonytalanná tenni igyekvő törekvések, — a nemesi politikából pedig szintén eltűnnek a régi típusú nemesi respublica legutoljára és legélesebben 1.790-ben érvényesülő törekvései. A küzdelem a XIX. századra új területekre tevődik át, központjába egyre inkább a polgári átalakulás kérdése kerül, s ennek szempontjából a levéltárak rendezett volta is politikai problémából egyre inkább igazgatási üggyé változik. Ez a magyarázata annak, hogy a levéltárak e most meginduló harmadik rendezéséből már hiányzik mindaz a politikai alapú szenvedély, mely II. József korában — mint láthattuk — még e munka szükségképpeni velejárója volt, és ha ellentétek még vannak is, ezek inkább már csak bürokratikus jellegűek. A megyék szintén kívánatosnak tartják levéltáraik rendezését, hiszen az udvar részéről a le vél tárrendezés által is fenyegető veszély elmúltával maguk is látják, hogy a rendezett levéltár saját osztályérdekeiket is fokozottan szolgálhatja (sőt, mint Kazinczy példáján látjuk, már a levéltárak tudományos felhasználásának kérdése is felmerült). E megváltozott magatartásra jellemző, hogy legtöbb helyen II. József rendszerének bukása után alig néhány évvel a levéltárrendezést az akkor megkezdett rendszerhez visszatérve folytatják, az udvar pedig legfeljebb az ezzel járó anyagi terhek miatt korlátozza helyenként a megyék kibontakozó levéltárrendezési tevékenységét. De ezt sem sokáig teszi: hiszen korszakunk végére, 1848-ra már a legtöbb megyei törvényhatóság végre kiharcolta az önálló levéltárosi állás megszervezésének lehetőségét.

1 1 Az abszolutista bécsi törekvések és a nemesi ellenállás levéltári vonatkozásaira: Ember Győző : A 200 éves Országos Levéltár. Levéltári Közlemények, 27. évf. (1956), 8. 1.; Bottló Béla: Az Archívum ítegni megalapítása. Levéltári Közlemények, 28. évf. <1958), 61—62. 1.; Föglein Antal : A vármegyei levéltárak II. József korában. Levéltári Közlemények, 28. évf. (1958), 83. I. (itt bővebben a levéltárak második rendezéséről) ;