Levéltári Közlemények, 30. (1959)
Levéltári Közlemények, 30. (1959) - Lengyel Alfréd: Győr város levéltárának története / 52–88. o.
Győr város levéltárának története 55 A XVIII. század levéltárszemlélete ugyanis a levéltárakat — köztudomás szerint — -általában nem történeti források tárának, hanem a nagyon is eleven politikai, gazdasági, jogi érdekek védelmében felhasználható fegyvertárnak tekintette. A magyarországi törvényhatóságok jogait az abszolutista államhatalom javára lehetőleg minél inkább korlátozni akaró bécsi udvar tehát a XVIII. század közepétől kezdve az e jogok dokumentumait őrző törvényhatósági levéltárak felett minél hatékonyabb ellenőrzést óhajtott gyakorolni, s az 50-es évektől kezdve állandóan sürgette és erőltette a levéltárak gyors rendezését. A törvényhatóságok : megyék és városok azonban — bár jól láthatták, hogy a rendezett levéltár objektíve saját érdekeik hathatósabb védelmét is elősegítheti — az ilyen sürgetésekre részint elodázó választ adtak, részint — mint például Győr városa •—• a levéltár rendezését, önálló függetlenített levéltárnoki állás megszervezésével kívánták összekapcsolni. A vonakodás, illetve a külön bizalmi.állás megszervezésének igénye különböző okokból származott: a megyék nemessége attól félt, hogy a levéltárak rendezése révén az udvar betekintést nyer az ott őrzött feudális birtokjogok már rendkívül bonyolulttá, és éppen ezért sokszor igen bizonytalanná vált szövevényébe, és ennek révén a nemességet létalapjaiban támadhatja meg. A városi magisztrátusok többek között attól is tartottak, hogy a rendezett ós áttekinthető levéltárak révén a városi gazdálkodást a XVII. század vége óta ellenőrző királyi biztosok, de akár a külső tanács is, túlságos betekintést nyer ennek a sokszor igen jelentős vagyonállagot kezelő városi gazdálkodás kulisszatitkaiba, a városi vezetőség kisded játékaiba- Ezért e fontos munkát a törvényhatóságok vagy szabotálták — mint sok megye tette —, vagy külön függetlenített bizalmi ember, önálló levéltáros állásának engedélyezéséhez kívánták kötni. Az állami adóbevételek biztosítását azonban rnindennél fontosabbnak tartó udvar erre a közvetlen anyagi hasznot nem hajtó célra külön pénzt nem volt hajlandó engedélyezni, s a levéltárrendezési munkára a törvényhatóságok meglevő tisztviselői karát kívánta felhasználni. Az udvar ebből az álláspontjából, mely természetesen a levéltárrendezós ügyét éppen nem, vagy legfeljebb csak nagyon lassan vitte- előre, lassanként csak akkor kezdett engedni, amikor a feudalizmus egyre mélyülő válsága során ráébredt az abszolút államhatalom és a rendek törekvéseinek a feudalizmus fenntartásában alapjában véve már közös igényeire. Ekkorra, a XIX. század második negyedére fogják csak engedélyezni az egyes törvényhatóságok számára az önálló levéltárosi állások megszervezését. Ezt a több szálból összefonódó bonyolult problémakomplexust kell szem előtt tartanunk a kor minden hasonló törvényhatósági levéltártörténetének tamilmányozásánál és így akkor is, mikor a következőkben a Győr város önálló levéltárosi állásának megszervezése körüli egy évszázados huza-vonat fogjuk figyelemmel kísérni. Az önállóságát visszanyerve gyors fejlődésnek és növekedésnek induló város irattermelése — megfelelően a városi igazgatás e növekedéssel párhuzamos differenciálódásának is — a következő években már oly jelentékenyen megnőtt, hogy az iratanyag áttekintése hovatovább egyre nagyobb nehézségekbe ütközött. » Az 1750 körül átalakított régi városháza, — amikor is emeletet húztak az épületre — a belső elrendezések során bizonyára módot nyújtott arra, hogy a földszinten elhelyezett leveles tár felduzzadt anyaga tágasabb helyiségben legyen tárolva. Az archívum iránti érzék és érdeklődés fokozódását kell ugyanis felismernünk a városi tanácsnak a XVIII. század derekán tett azon megállapításában, hogy az irományok, de főleg a régiek, valamint a hozzájuk tartozó mellékletek a legnagyobb rendetlenség állapotában vannak. De továbbmenőleg, a tanács nem elégedett meg e puszta ténynek a lerogzítésével, hanem bizottságot nevezett ki a rendezés ,,igen hasznos és szükséges munkájának" elvégzésére. A bizottság tagjai (Szalay György és Döller Péter gazdasági biztosok, úgyszintén Schopf János írnok) részére fejenként 100 forint tiszteletdíjat szavaztak meg, azzal a kikötéssel, hogy nemcsak a régi, hanem a legújabb iratokat is rendbe szedik az évek és számozások figyelembevételével. 6 A rendeTanácsi jegyzőkönyv. 1750/362. sz.
