Levéltári Közlemények, 30. (1959)
Levéltári Közlemények, 30. (1959) - Ila Bálint: A mikrofilm a levéltárban / 16–51. o.
A mikrofilm a levéltárban 33 tekercs sorszámát/Fontos, hogy a film végén legyen egy bizonylat, melyen a filmezést végző nevét, a filmezés helyét és idejét kell megörökíteni, valamint nyilatkozatot arról, hogy a felvételezés teljesen az eredeti rendjében történt és a munkát végzők a nekik átadott anyagban semmiféle változtatást nem hajtottak végre. Az esetleges pótlás-felvételeket is bele kell írni ebbe a testimoniumba. e) Ugyanilyen bizonylatot kelL kiállítani a film ellenőrzéséről, illetve annak eredményéről és ezt a filmjegyzékbe is be kell vezetni. f) A pótfelvételeket mindig a következő tekercs legelején kell elhelyezni, a pótfelvételekkel kell kezdeni a tekercset. Az összefüggés megállapíthatása .céljából a hibás felvétel előtt és után is mintegy 5 felvételt meg keli ismételni. A pótfelvételekről jegyzéket keli készíteni a hiba okának feltüntetésével és ezt a jegyzéket a pótlások elé kell fényképezni. Úgy hisszük, hogy a fenti, igen precíz szabályzat szerint készült filmet nyugodtan el lehet fogadni az eredeti helyett jogbiztosítékul is, mert a két legnagyobb kockázatot, hogy ti. az eredetibe előre vagy a filmbe utólag beJehamísítanak. emberi számítás szerint kiküszöböli. Sőt! Nem kétséges, hogy az így készült és a készítő vagy készíttető által őrzött film a hamisítások ellen tökéletesebb védelmet nyújt, mint az eredeti. Ez a német szabályozás is azt mutatja, hogy igen nagy horderejű kérdésről van itt szó, amely az amerikaihoz hasonló törvényes szabályozást kíván. Mind Német-, mind Franciaországban már folynak is előkészítő tárgyalások illetékes minisztériumokkal és nincs messze az idő, amikor a törvények meg is születnek. A régebbi, a feudáliskori iratokra az eredetit helyettesítő mikrofilmezés, mint már rámutattunk, általános felfogás szerint nem jöhet számításba, ilyen irányú kívánság sem jelentkezett eddig. Szóba került azonban a helyettesítő mikrofilm vitájában a feudáliskori iratok filmjeinek tudományos értéke, tehát az a kérdés, hogy tudományos kutatónak elég-e a mikrofilm. A német Meinert, a francia Barroux és még több más történész-levéltárnok szerint a kutatót még régebbi anyag esetében is kielégíti a film, feltéve, ha legalább olyan jól olvasható, mint az eredeti. 77 A francia levéltárnokok egyike pl. felemlítette a „mikrofilm" napon, hogy a chartáriumok is „reprodukált" iratokat tartalmaznak, mégis igen jól használhatók. 78 Magunk hozzátehetjük, hogy Árpád-kori oklevél 18. századi másolatát is jól lehet értékesíteni az eredeti hiányában, természetesen csak egyes területeken és megfelelő kritika alkalmazásával. Pedig a másolat esetleg nem is hiteles, nem adja az eredetinek azt a hű képét, amit a film. (Az, hogy a filmen nem látni a papír és tinta színét, a vízjeleket stb., csak azt zavarja, aki éppen ezekkel foglalkozik.) összefoglalókig, azt gondoljuk, megállapítható, hogy kissé eldobta a sulykot az a francia levéltárnok, aki 1953-ban a mesék világába utalta a mikrofilmet, mint levéltári tároló eszközt és vele szemben talán annak a magyar professzornőnek adhatunk igazat, aki hallgatóinak az Országos Levéltár filmtáráról azt mondotta : a jövő levéltárai a filmen őrzött levéltárak. Már a fejlődés mai foka sem cáfolja meg ezt a kijelentést. 77 Archivar Jg. 4. 31—33 ; Journée du Microfilm — Gazette 1954. nr. 14. 60. L. még Vollmer id. cikkét AZs. Bd. 47. 212. 78 Gazette 1954. nr. 15. 52. •3 Levéltári Közlemények, XXX.
