Levéltári Közlemények, 30. (1959)

Levéltári Közlemények, 30. (1959) - IRODALOM - Nagy István: Eckhart Ferenc: A bécsi udvar gazdaságpolitikája Magyarországon 1780–1815. Bp., 1958. / 150–152. o.

Irodalom 151 A mezőgazdasági termelés fejlesztése terén II. József a gyakorlati megoldások mellett tört lándzsát. A gabonatermelés érdekében különösebb intézkedések nem voltak, itt elsősorban a katonaság ellátása és a gyakori éhínség leküzdése okozott problémát. Több gondot fordítottak az osztiák gazdasági életnek hasznot hozó dohánytermesztés fejlesztésére, a gyapot, a rizs és az ipari növények meghonosítására. A selyemtermelés a bécsi selyemipar érdekében továbbra is nagy támogatást élvezett. A lótenyésztést a hadsereg lóellátása érdekében, a szarvasmarhatenyósztést pedig az örökös tartományok élelmezése céljából karolták fel. A bécsi gazdasági politika tehát, elsősorban az örökös tartományok érdekei miatt, a magyar mezőgazdasággal kapcsolatban pozitív magatartást tanúsított. Ugyanezek az érdekek az iparral és kereskedelemmel kapcsolatban a bécsi udvart II. József alatt is általában negatív álláspontra késztették. Az iparpolitika — az egyenlőtlen közteherviselés régi indokaira támaszkodva — semmit sem változott Mária Terézia korához képest. A külkereskedelem szintén csak az osztrák kereskedők érdekeit szolgálta. Azt az elvet követték, hogy Magyarország a birodalmon kívül csak azt adhassa el, amire Ausztriának nincsen szüksége. Ezt kiviteli tilalmakkal szabályozták. II. József rendszerének bukása után a magyar rendek, a magyar kormányszékek újból kísérletet tettek arra, hogy a bécsi udvart Magyarországgal szemben folytatott gazdasági politikájának megváltoztatására bírják. II. Lipót Zinzendorf hatása alatt hajlott a szabad kereskedelem és az egyenlő elbánás elve felé, I. Ferenc azonban még II. Józsefnél is merevebb álláspontra helyezkedett. Az udvar ós a magyar rendek között az utolsó alkudozások az 1805. és 1807. évi országgyűléssel kapcsolatban folytak. Az udvarnál, azon semmitmondó ígéreten kívül, hogy a rendek kívánságait, amennyiben azok a birodalom (értsd az osztrák tartományok) érdekeivel nem ellenkeznek, teljesíteni fogják, egyebet nem sikerült elérni. A bécsi udvar jobbágypolitikájára a francia háborúk korában II. József reformjainak lassú feladása jellemző. A forradalomtól való félelmében teljesítette a feudális viszonyok konzerválására törekvő magyar rendek ós kormányszékek kívánságait. A mezőgazdasági termelést továbbra is hadsereg ellátása, az osztrák tartományok élelmezése szempontjából szabályozták. Az iparpolitika — a szerző megállapításai szerint — valamivel enyhébb volt mint II. József, illetve Mária Terézia korában. Gyári engedélyt, császári privilégiumot, esetleg adómentességet, mester jogot különösebb nehézség nélkül adtak a magyar ipari létesítményeknek. Állami támogatást és vámkedvezményt csak két gyár, a sassini pamutgyár és a fiumei cukorfinomító kapott. A külkereskedelmet továbbra is az Ausztria érdekében hozott kiviteli tilalmak szabályozták., Ennyiben összegezhetők a könyv eredményei. A szerző azzal a végső következtetéssel zárja le fejtegetéseit, hogy a bécsi udvar gazdasági politikája Mária Terézia óta semmit sem változott. A cél továbbra is az volt, hogy magyar kereskedelmi tőke és gyáripar ne keletkezzék, az osztrák ipar olcsón kaphassa meg a magyar nyersanyagokat és élelmiszereket. E politika következtében a Mária Terézia korában kifejlődött osztrák burzsoázia tovább erősödött, míg Magyarország, szinte változatlanul, megmaradt a feudalizmus társadalmi ós gazdasági fejlődési szintjén. Mindezek a megállapítások nagyjelentőségűek és nagyértékűek a magyar gazdaságtörténelem számára. A könyv a feldolgozás természeténél fogva — a szerző ugyanis csak a kormányszékek tárgyalásaival foglalkozik — inkább a bécsi udvar elvi gazdaságpolitikai állásfoglalását ismerteti. Nem terjeszkedik ki bővebben annak a vizsgálatára, hogyan valósult meg a bécsi gazdaságpolitika a gyakorlatban, hogyan nyilvánult meg a gazdasági fejlődés konkrét eredményeiben. Az államtanács tárgyalásai alapján is kétségtelen az, hogy a bécsi gazdasági politika továbbra is lényegében az osztrák örökös tartományok érdekeit szolgálta Magyarország kárára. Figyelembe kell venni azonban e gazdaságpolitikának, csak a konkrét gazdasági jelenségekben megfigyelhető kisebb-nagyobb módosulásait, a kivételeket is. Maga a szerző említi, hogy II. József támogatta a selyemipart. Ez a ,,kivétel" pl. Pest-Budán II. József alatt közel egy tucat selyemmanufaktúra megalakulásában játszott közre. Ez pedig — a magyar ipar akkori fejletlen viszonyai között — nem volt jelentéktelen eredmény. A könyv előszavában azt is hangsúlyozza a szerző, hogy nem volt szándékában a tárgyalt korszak gazdaságtörténetét megírni. Erre vonatkozólag már több feldolgozás jelent meg, s a homályos részleteket további kutatások hivatottak tisztázni. Az eddig megjelent tanulmányok alapján is úgy véljük, hogy a lényegében változatlan tendenciájú bécsi gazdasági politika nemjtudta a feudális viszonyokat olymértékben konzerválni, mint ahogy az a szerző befejező soraiból kicseng. Igaz, hogy a bécsi gazdasági politikában nem kezdődött új szakasz Mária Terézia után, de a magyar gazdasági fejlődésben, a hécsi gazdasági politika ellenére, új szakasz következett.