Levéltári Közlemények, 29. (1959)
Levéltári Közlemények, 29. (1959) - A Magyar Tanácsköztársaság történeti forrásai a magyar állami levéltárban - A Magyar Tanácsköztársaság történeteinek forrásai az Országos Levéltárban / 10–48. o.
A Magyar Tanácsköztársaság történetének forrásai az Országos Levéltárban 39 II. A KÜLÜGYI NÉPBIZTOSSÁG IRATAI A KÜLÜGYMINISZTÉRIUMI LEVÉLTÁRBAN A Külügyi Népbiztosság 1919. márc. 21-én jött Jetre a Károlyi-, majd a Berinkei-féle kormányok által kiépíteni kezdett önálló magyar Külügyminisztérium jogutódjaként, annak épületében, átvéve annak 'tisztviselőkarát, iratkezelésében folytatva annak regisztratúráját. A Külügyminisztérium iratai annak osztályai szerint kerültek lerakásra, általában tárgyi csoportokban (tételek), a tételeken belül alapszámok, azokon belül iktatószámok növekvő rendjében. Ebbe, a később az ellenforradalmi külügyminisztérium által is továbbfolytatott irattári rendbe illeszkednek bele — külön fondot nem alkotva — a Külügyi Népbiztosság megmaradt iratai. Mivel így egy-egy osztályon belül mind a polgári demokratikus, mind a tanácsköztársasági, mind az ellenforradalmi rendszer külügyi iratai előfordulnak, a következőkben, mikor felsoroljuk a tanácsköztársasági anyagot is tartalmazó osztályokat, azok címei után nem közöljük az időhatárokat. A cím alatt megadott, csomóban kifejezett terjedelmi adatok is csak az illető osztály anyagában levő tanácsköztársasági iratok közelítő mennyiségére utalnak. Az egyes osztályokon készült egykorú segédletek (iktatókönyvek, mutatókönyvek) csak töredékesen maradtak fenn. 1. Elnöki iratok Fél csomó irat A Külügyi Népbiztosság dolgozóinak személyi ügyeire, túlóradíjaira, segély ügyeire, drágasági pótlékára vonatkozó iratok. 2. A Politikai Osztály reservált iratai Néhány irat A Bécsi Követség néhány bizalmas távirata (1919. márc. 25—ápr. 18.). 3. Számjelosztály negyed csomó irat — (40-—89) A Népbiztosság számjeltávirati ügyeinek szervezése. Szám jelkulcsok. Számjeltávirati összekötetés Béccsel. Smuts tábornok számjeltáviratai, 4. Sajtóosztály Fél csomó irat A Külügyi Népbiztosság átszervezésére vonatkozó iratok. Külügyi Archívum szervezés. Külföldi lapok beszerzése, belföldi lapok külföldre küldése. 5. A Külföldön Élő Magyar Állampolgárok Gondozását Ellátó Osztály iratai Fél csomó irat Az osztály tételek szerint lerakott anyagában hépbiztossági iratokat tartalmaznak a következő tételek :