Levéltári Közlemények, 29. (1959)

Levéltári Közlemények, 29. (1959) - Tanulmányok a Magyar Köztársaság történetéhez - Oltvai Ferenc: A Szocializált birtokok Csongrád megyében (1919. Ápr. -Aug.) / 334–359. o.

342 Oltvai Ferenc A birtokok élén Hoff mann Andor kerületi gazdasági felügyelő állt. A tiszán­inneni járás területére járási felügyelővé Sillay Gyulát nevezték ki, hatásköre azonban nem terjedt ki a Pallavicini-birtokra. A szocializált hitbizományi birtok élén Balázs István járási felügyelő állott. A csongrádi járás területére a járási felügyelői teendőkkel Dombránszky Imrét bízták meg. I. A szocializált hitbizományi uradalomnak mind a házikezelésben, mind a bér­letben levő birtokait 5 főintézőségre osztották fel éspedig : 1. A hantházi főintézőség élén Rákos Béla uradalmi főintéző állott. Ehhez tar­tozott a hantházi és a percsorai major, a Körmendy Henrik-, a Wertheimer Miksa-, a Mellis Lajos- és Landesberg Mór-féle bérlet. A hantházi majorban az intéző Ivanko­vits Zoltán uradalmi segédtiszt, a percsorai gazdaságban pedig Papp Emil intéző volt, míg a Körmendy-, Wertheimer- és a Landesberg-féle bérletek intézésével Engländer Lajost bízták meg. A Mellis-féle bérletet Koncz Ferenc bérleti alkalmazott kezelte. 2. A pusztaszeri főintézőség élén Karakasevits Károly bérlő állott. Ide tarto­zott a pusztaszeri és a levelényi, továbbá a Kertész és Újhelyi bérlők kezén levő ányási gazdaság, és Karakasevits Károly bérlete, az ún. Farkas-tanya. A pusztaszeri gazdaság intézője Benkő Gábor tiradalmi intéző, a levelényi gazdaság intézője pedig Bründl Lajos uradalmi segédtiszt volt, míg az ányási bérletet Kolacsek József, a bérleten már előbb is alkalmazott intéző, a Karakasevits-bérletet pedig maga Karakasevits Károly bérlő kezelte. 3. A Szojka-tanyai főintézőség vezetője Balogh Géza volt. Ehhez tartozott a Baksi-major, a Szojka Kálmán és társa-, a Strausz Gyula-, az özv. Nóvák Ferencné-, a Hajdú János- és a Ruszki Milán-féle bérletek. A baksi-gazdaságban az intéző Klein Rezső volt, a Szojka-féle bérleten pedig Balogh Géza, a Strausz Gyula-, az özv. Nóvák Ferencné-féle bérleten Kovács József István, Strausz Gyula alkalmazottja, és végül a Ruszki Milán- és a Hajdú János-féle bérleteken maguk a bérlők végezték az intézői teendőket. 4. A tömörkényi főintéző Szigeti Sándor, a bérgazdaság intézője volt. Ehhez a gazdasághoz az újmajori, a tömörkényi és a péteri gazdaságok tartoztak. Az újmajori gazdaságot Siha Mihály bérleti alkalmazott, a tömörkényi és péteri gazdaságot pedig maga a főintéző kezelte. 5. Az irmamajori főintézőség élén Mayer József urdalmi intéző állott. Ide tartoztak a homoki, a serkedi, az Irma- és végül a Károly-majorok. Az Irma-majorban Mayer József uradalmi intéző, a homoki és a serkedi majorokban Wagner Károly ura­dalmi segédtiszt és a Károly-majorban Szenes Jenő uradalmi intéző voltak az intézői teendőkkel megbízva. A műszaki teendők vezetésével Spitzer Lajos gépészmérnököt mint műszaki főmegbízottat bízták meg, aki a baksi műhelyben lakott. Időközben a homoki, a serkedi, a Károly- és az Irma-majorokban, valamint Atka-szigeten Haász Attilát termelési segédbiztosi teendőkkel bízták meg. II. Gróf Károlyi László-féle felgyői szocializált gazdaságában a főintézői ós intézői teendőket Kunezer Béla uradalmi intéző látta el. E nagybirtokokon kívül a két járásban más 100 holdon felüli birtokokat is szo­cializáltak. Faragó István csongrádi birtokán maga a tulajdonos volt a főintéző, az intézői teendőket pedig Orosz János kezelőgazda látta el. Wolf Miksa kiskundorozsmai szocializált gazdaságának a kezelője Kiss Pál, a gazdaság régebbi alkalmazottja volt, a, megbízott pedig Haász Attila. A pusztamérgesi Hungária Szőlőtelep intézői teendőit Csáki Béla intéző látta el, és végül a Mérgesi Szőlőtelep Betéti Társaság (Ormódi Béla és Társai) intézője Saághy László, a gazdaság addigi alkalmazottja lett. 43 A két járás 100 holdon felüli szocializált birtokait tehát túlnyomórészt a régi intézők, vagy maguk a bérlők és néhány esetben a tulajdonos vezette. Külső ember alig került be intézőségi helyekre. De ilyenekről is tudunk. Maga Hoff mann Andor is, a megyei főmegbízott is ilyen volt. A proletár­diktatúrátólkapták beosztásukat: Engländer Lajos, Balogh Géza, Haász Attila és Orosz János. Ezek közül Balogh Géza kapott csak főintézői helyet, a többiek csak egy-egy részleg vezetését látták el. Nyilvánvaló, hogy a proletárdiktatúra e kezdeti időszakában még nem rendelkezett megfelelő szakemberekkel. A régi 43 SzKLB jkv. 1919. X. 31— XI. 3. 2—5. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents