Levéltári Közlemények, 29. (1959)
Levéltári Közlemények, 29. (1959) - Tanulmányok a Magyar Köztársaság történetéhez - Niklai Péter: Visszaemlékezés a Magyar Tanácsköztársaság levéltárügyére / 230–243. o.
Visszaemlékezés a Magyar Tanácsköztársaság levéltárügyére 241 Meg kell még azonban említeni, hogy az akció szellemét a kiváló tudósok közül sokan nemcsak helyeselték, de megvalósítását feltétlenül szükségesnek tartották és abban — amennyiben arra mód volt — részt is vettek. így megemlítem, hogy a levéltárosképző főiskola tanmenetének kidolgozásában Tagányi Károly íolevéltáros, Tóth Szabó Pál és Szekfű Gyula egyetemi magántanárok hozzászólásaikkal támogattak. Az egyetemi tanárok közül Marczali Henrik és Fejérpataky László jóindulatú tanácsaival állandóan éltem. Főként azonban Angyal Dávid egyetemi tanár volt az, aki leginkább érdeklődött a modernizálási tervek iránt, ós akivel együtt terveztük a Tanács névsorát, amelyben a legkiválóbb levéltárosok és történettudósok szerepeltek. Állandó levélbeli összeköttetésben álltam az akkor nagyrészt Bécsben tartózkodó Szekfű Gyulával, akivel megtárgyaltuk, hogy a Monarchia bomlása folytán a bécsi közös levéltárak elosztása az utódállamok között milyen elvek szerint történjék. Tárgyaltuk a Bécsbe került 48-as minisztériumi levéltárak jövőjét, illetőleg megbeszéltük Szekfű budapesti főkollégiumainak témáit, mivel előadásait 1919 őszén meg kellett volna kezdenie. Ilyen támogatás mellett volt lehetséges, hogy én mint fiatalember, -aki négyéves háborús szolgálat után feltehetően kevés tapasztalattal rendelkezett, e sorsdöntő időben kezemben tartsam nagy nemzeti kincsünk, a levéltárak biztosítását, és helyesen elképzelt átszervezéssel az anyag tudományos felhasználását az egész vonalon közkinccsé tegyem. Mennyire sikerült, a jövő mutatta meg. Szólanom kell még Tóth-Szabó Pál egyetemi magántanárról, aki mint levéltáros, kartársam volt a Fővárosi Levéltárban. Említettem már, hogy az Országos Levéltár vezetőjének állására Baranyai Bélával együtt pályázott. Én Tóth Szabónak ezt a törekvését támogattam, mert kitűnő tudósnak és levéltárosnak ismertem. Különben pedig Ányos az egész levéltári személyzet nevében biztosította Tóth Szabót, hogy szívesen látják az Országos Levéltár élén. Arra az időpontra, amikor a Közoktatásügyi Népbiztosság az Országos Levéltár vezetésével megbízta, pontosan nem emlékszem. Megközelítően akkor történhetett, mikor Csánki Dezső főigazgató a nyugdíjazás iránti kérvényét beadta, mert ekkor történt, hogy Pelz Béla, aki az Országos Levéltár főbizalmija volt, előterjesztést tett a közoktatási népbiztossághoz aziránt, hogy a fenti körülmény folytán állapítsanak meg számunkra napidíjat, miután a főváros beszüntette illetményeinket. Ekkor a Népbiztosság kinevezte Tóth Szabót az Országos Levéltár vezetőjévé havi 2000 korona fizetéssel, számomra pedig 60 korona napidíjat állapított meg. Ebből következik, hogy ekkor mindketten elfoglaltuk már helyünket. Egyébként Tóth Szabó kezdettől fogva, részt vett a tárgyalásokban, sőt Mészáros miniszteri tanácsos utasítására a Levéltárügyi Tanács működésének megkezdéséig az abban foglalt ügyköröket is együttesen kellett ellátnunk ós szignálnunk. Tekintettel tovább arra, hogy — egy titkár leszámításával —- nekem személyzetem nem volt a rendeletek végrehajtásához, ilyeneket az Országos Levéltártól, tehát Tóth Szabótól vagy helyettesétől kellett kérnem. Az álláspont ezekre nézve különben az volt, hogy ilyeneket csak az önként jelentkezők közül választottunk ki. Tóth Szabó egész rövid ideig tartott működése alatt — június 21-én ugyanis beteget jelentett és helyére már vissza sem tért —- főként személyzeti ügyeket intézett, fgy javaslatot tett aziránt, hogy a Népbiztosság 3 levéltárosi állásra hirdessen pályázatot, felterjesztést tett aziránt, hogy, tekintettel a felduzzadt munkára, 3 érdemes levéltáros számára állapítsanak meg munkabér16 Levéltári Közlemények, XXIX.
