Levéltári Közlemények, 29. (1959)
Levéltári Közlemények, 29. (1959) - Tanulmányok a Magyar Köztársaság történetéhez - Niklai Péter: Visszaemlékezés a Magyar Tanácsköztársaság levéltárügyére / 230–243. o.
232 Kiklai Péter első döntő lépése megtörtént. Egyidejűleg megtörténtek az első intézkedések az ebből következő egységes szervezet létrehozására is. A Népbiztosság megkereste a Budapesti Forradalmi Központi Munkás- és Katonatanács elnökségét, hogy engem, aki a fővárosi levéltárban teljesítettem szolgálatot, a könyvtárügyi bizottság levéltárügyi osztályának vezetésével megbízzon. Ennek következtében a tanács számomra 1919. május 15-tol számított 6 hónapi időtartamra szabadságot engedélyezett. Hozzám pedig Lukács György népbiztos 84.057(1919)111. üo. szám alatt a következő iratot intézte : „Megbízom önt a könyvtárügyi bizottság levéltári osztályának vezetésével. Illetményeit egyelőre továbbra is Budapest Főváros Népbiztossága fogja utalványozni." > Ennek az iratnak a birtokában elsősorban természetesen az Országos Levéltárral, mint az ország legjelentékenyebb központi levéltárával kellett érintkezést keresnem. Ebből a célból egy ottani régebbi ismerősömhöz, Baranyai Bélához fordultam, akit igen érett, komoly ítéletű embernek ismertem, és akiről tudtam, hogy mint a Történelmi Társulat titkára, állandó érintkezésben van a történészekkel; a levéltárosokkal és Csánki Dezső főigazgatóval. Baranyai örömmel fogadta az akció tervét és megindulását annál is inkább, mert a belügy nem jó szemmel nézte az Országos Levéltárban dúló belső harcot, melynek tárgyalása már addig is hatalmas iratcsomóvá duzzasztotta a vonatkozó kihallgatási jegyzőkönyveket. A belügyben egyébként szükségesnek tartották a vezetésnek külső szakértőkre való bízását, az akkori vezetőség leváltása mellett. Baranyai hajlandónak is mutatkozott fontos szerepet vállalni az akció lebonyolításában. A szükséges, további intézkedések megtétele céljából négy megbeszélést tartottunk, amelyeken rajtam kívül Baranyai, Tóth-Szabó Pál, a Fővárosi Levéltárban folytatott konferenciákon — ha nem is rendszeresen — Budó Jusztin, a Fővárosi Levéltár akkori vezetője, és végül Ányos Lajos országos levéltári gondnokhelyettes vettek részt, akit maga a közoktatásügyi népbiztosság ajánlott fontos szerepre, mint aki erre önként jelentkezett, ö ugyanis elaborátumom benyújtása után megjelent a közoktatásügyi népbiztosságnál, ahol Fogarasi csoportvezetőnél azzal a kéréssel jelentkezett, hogy ne engedjék tönkretenni az Országos Levéltárat mint kultúrintézményt s minthogy, mint látszik, a belügyben nincs érzék a levéltárügy iránt, vegyék át a közoktatásügy keretébe. Fogarasi kijelentette erre, hogy nyitott ajtót döngetnek, mert másnak az előterjesztése alapján elhatározott dolog, hogy az egész levéltári ügy, így az Országos Levéltár is, átkerül a közoktatásba, említette nevemet, is és azt is, hogy a levéltárügy rendezése tárgyában terjedelmes elaborátumot nyújtottam be. Ezeken az említett konferenciákon beszéltük meg a K. N. 33. sz. alatt napvilágot látott rendelet alapelveit, nemkülönben a személyi természetű dolgokat. Minthogy azonban Tóth-Szabó és Baranyai között súlyos nézeteltérés merült fel arra nézve, hogy kettejük közül ki legyen az Országos Levéltár vezetője — amely állás Csánki főigazgató nyugdíjba vonulási szándéka folytán május 15-ével megürült volna —, a tárgyalások április közepe táján abbamaradtak. E meglehetősen elkedvetlenítő személyi nehézségek következtében, mivel a főcélt : a levéltárügy tudományos alapon történő újjászervezésének biztosítását már megvalósultnak láttam, az osztály vezetésétől vissza akartam vonulni. Fogarasi azonban ezt a szándékomat nem vette tudomásul, s minthogy kollégáim is szükségesnek tartották, hogy az akciót a továbbiakban is én vezessem, ideiglenesen megbízott előadó *
