Levéltári Közlemények, 29. (1959)

Levéltári Közlemények, 29. (1959) - Tanulmányok a Magyar Köztársaság történetéhez - Niklai Péter: Visszaemlékezés a Magyar Tanácsköztársaság levéltárügyére / 230–243. o.

s VISSZAEMLÉKEZÉS A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG LEVÉLTARÜGYÉRE Mi dolgunk a világon? küzdeni Erőnk szerint a legnemesbekért. Előttünk egy nemzetnek sorsa áll. Ha azt kivittük a mély süllyedésből S a szellemharcok tiszta sugaránál Oly magasra tettük, mint leket Mondhatjuk, térvén őseink porához : Köszönjük élet! áldomásidat, Ez jó mulatság, férfi munka volt! ( Vörösmarty : Gondolatok a könyvtárban). 1919. március 21-én Budapesten kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot. A Tanácsköztársaság szinte órákon belül nekilátott a már korhadt és működésképtelen polgári államapparátus újjáalakításának, átszervezésének és részben személyi összetétele megváltoztatásának is. Ezzel párhuzamosan megindultak a nagy tervezgetések a különböző tudományterületek átszervezésére, fejlesztésére is. Érthető is, hiszen a megbukott polgári rendszer immár évtizedek óta elzárta az útját minden új, haladó szellemű átalakulásnak vagy akár erre irányuló törekvésnek is. A levéltárügy területén, a modern tudományosság szempontjainak érvényesítésén kívül, az átszervezés és megújítás annál is sürgetőbb igénnyel lépett fel, mert tartani lehetett tőle, hogy —- mint általában minden forradalmi megmozdulásnál történni szokott — a népharag a volt uralkodó osztályok kulturális hagyatékára is kiterjed, s köztük elsősorban a volt uralkodó osztály jogbiztosító iratait őrző, s gazdáik külföldre szökése folytán sok esetben elhagyottá vált levéltárak ellen is fordulhat. Ezt a veszélyt fokozta az intervenciós támadás folytán az ország egy részének hadszíntérré válása is. Mint ahogy a magyar levéltárügy akkori, atomizált szervezete már általában sem volt alkalmas még egy haladó polgári történetkutatás dokumentációs igényeinek kielégítésére sem, úgy nem volt alkalmas arra sem,, hogy a hatalmas politikai, társadalmi és gazdasági átalakulás következtében átmenetileg esedékessé váló iratvédelmi munkát megszervezze. Hiszen az ország első levéltárában, az Országos Levéltárbán olyan belső harcok folytak, vezetők és tisztviselők között, hogy a rend és a hivatali fegyelem már régen, még jóval a proletárdiktatúra előtti időben megszűnt és semmi érdemleges munka' nem folyt. A magyar levéltárügyet alkalmassá tenni arra, hogy hatalmas iratkincseivel a haladó magyar történettudomány szolgálatába legyen állítható, és ugyanakkor képes legyen megszervezni a most már a dolgozó nép tulaj-