Levéltári Közlemények, 29. (1959)

Levéltári Közlemények, 29. (1959) - Tanulmányok a Magyar Köztársaság történetéhez - B. Lőrincz Zsuzsa: A Magyar Tanácsköztársaság Levéltárügye / 217–229. o.

A Magyar Tanácsköztársaság levéltárügye 227 A levéltári tanács létrehozásán a levéltárak dolgozói régen munkálkodnak. De itt is, mint annyiszor, a teljes érdektelenség falába ütköznek. A levéltárügynek és a vele kapcsolatos intézményeknek az az érdekük, hogy a tanács, munkájába ne csak levéltárosok, történészek kapcsolódjanak be, hanem a közigazgatás, a népművelés, a gazdasági élet képviselői is. Azt pedig rendkívül nehéz keresztülvinni. A mi szakmánk az az eladó-lány, amelyik rengeteg jó tulajdonsággal rendelkezik, a kérők ezt mind el is ismerik — és a végén mégis pártában marad. A belügyi, külügyi, közigazgatási, a gazdasági élet egyes szervei egy-egy alkalommal felismerik a levéltárakkal való együttműködés szükségességét — szóban azt többször hangsúlyozzák —, de a kapcsolatok állandó és tényleges felvételére, vagy akár áldozatokra már nem hajlandók. Az évtizedek óta elgondolt és a Szovjetunióban, a népi demokráciák többségében megvalósított levéltári tanács nálunk is megvalósult, most már csak az kell, hogy felsőbb szerveinknek is olyan fontos legyen működése mint nekünk. Nem tudtuk még megoldani megfelelőképpen (bár az utóbbi időben kétségtelenül javult a helyzet) az irattárakkal való kapcsolatunk kérdését sem. Az irattárak szakmai segítése — amíg nem kíván a fenntartó szervtől anyagi áldozatot (helyiség, kezelőszemélyzet), addig még valahogy kiegyensúlyozottnak mondható. Abban a pillanatban, amikor a levéltárak ilyert irányú javaslatot tesznek — az iratanyag mentése érdekében —, áttörhetetlen falba ütköznek. Nem vagyunk bürokratikusok, ha tapasztalatok alapján állítjuk, hogy a levéltárak, irattárak^ feletti szakmai felügyeletet csak rendelet útján lehet igazán megoldani. Üj levéltári rendeletre van nálunk szükség. Még megoldatlan az egységes állami levéltári fond kérdése — míg a könyvtárak birtokában még ma is levő kézirattárak, a fono-fotó archívumok — nincsenek levéltári őrizetben, addig igazán központosításról — egységes irányításról nem is beszélhetünk. . Mindezekben a kérdésekben mi lemaradtunk nemcsak a Szovjetunió,, hanem egyes népi demokráciák mögött is — és nyugodtan bevallhatjuk, magunknak — egyes kérdésekben 1919 mögött is. Ezek a legfontosabb külső szervekkel kapcsolatos tennivalóink, állandó problémáinkon kívül. A legégetőbbek ezek a kérdések, amelyek a külvilággal kapcsolatosak, a többit azt mi házon belül megoldjuk (rendezés, gyűjtőkör, terminológia, szakmai képzés). A nemzet életét, tradícióit, vagyonát őrizzük. Kifejezhetetlenül többet kapunk, mint 1945 előtt — de mi nemcsak anyagiakat kérünk, hanem megbecsülést is, és mi is igyekszünk mindent megtenni, ami erőnkből telik. B. Lőrincz Zsuzsa 15*