Levéltári Közlemények, 29. (1959)
Levéltári Közlemények, 29. (1959) - A Magyar Tanácsköztársaság történeti forrásai a magyar állami levéltárban - A Magyar Tanácsköztársaság történeteinek forrásai a Központi Gazdasági Levéltárban / 180–216. o.
198 A Magyar Tanácsköztársaság történetének forrásai a Központi Gazdasági Levéltárban Vezetés iratai 1920. — 1 csomó irat A IV. közgyűlés elé terjesztett igazgatósági és felügyelőbizottsági jelentés összefoglalóan ismerteti az 1919-es üzletév munkáját és pénzügyi eredményeit. Az egyes szakosztályok, mint a bor-, szeszosztály, vegyészeti ós szappangyár, kefegyártás., a debreceni cukorkagyár, a Szövetkezeti Paprikaipari rt., sertéshízlalók és malmok termelési eredményeiről, nyereségeiről és veszteségeiről a „Hangya" központ 1919. augusztus 12-i igazgatósági ülése is kimerítően beszámol. 34. „Háztartás" Fogyasztási Szövetkezet 1905-ben alapította a ,,Hangya" központ, hogy főként a főváros kispolgári rétegeit a szövetkezeti eszmének megnyerje. A Tanácsköztársaság közellátásügyi népbiztosa Böhm Artúrt, az Általános Fogyasztási Szövetkezet főellenőrét küldte ki a szövetkezethez politikai megbízottnak. Irányítása mellett a szövetkezet nagy fejlődésnek indult éí fióküzleteinek a számát megkétszerezte. Vezetés iratai 1919. augusztus—szeptember. — 1 csomó irat Az 1919. augusztus 13-i igazgatósági ülés elbocsát több olyan a Tanácsköztársaság alatt felvett, valamint régi alkalmazottat, akik „a proletáruralom alatt tanúsított magatartásuk miatt" a vállalatnál nem maradhattak meg. A szeptember 19-i igazgatósági ülés viszont törli azokat a tagokat, akiket a Tanácsköztársaság alatt vettek fel a szövetkezetbe és akiket a tagnévsor felülvizsgálására kiküldött bizottság „nemkívánatos elemeknek" minősített. Csak két igazgatósági tag nem járult hozzá a szerintük „a társadalmi egység megzavarására irányuló" intézkedéshez. 35. Magyar Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezete 1892 óta látta el a közalkalmazottakat kedvezményes árukkal központi raktárai, budapesti és vidéki fiókárudái s kirendeltségei útján. Árudái a népbiztosi megbízottak ellenőrzése mellett a Tanácsköztársaság alatt is működtek. A Népgazdasá,gi Tanács terve szerint fokozatosan beolvadtak volna az Általános Fogyasztási Szövetkezet szervezetébe. Vezetés iratai 1919—1920. — 1 csomó irat 1919. október 14-i pénztárvizsgálati jegyzőkönyv, az 1920. január 3-i és január 23-i igazgatósági ülési jegyzőkönyv utal a szövetkezet Tanácsköztársaság alatti tevékenységére, tartalmazza az 1919. évi üzleti mérleget, nyereség- és veszteségszámlát. 36, Országos Központi Hitelszövetkezet Az 1898. évi XIII. törvénycikk alapján alakult. Célja a szövetkezeti eszme szóleskörű népszerűsítése, feladata vidéki tagszövetkezetek szervezése, hiteligényük kielégítése, hitelakciók lebonyolítása, a kisbirtok és kisipar pénzügyi támogatása volt. Mint 2400 tagszövetkezettel rendelkező szövetkezeti központot a Tanácsköztársaság több fontos feladattal bízta meg. Az Országos Központi Hitelszövetkezet végezte a nem szocializált