Levéltári Közlemények, 29. (1959)

Levéltári Közlemények, 29. (1959) - A Magyar Tanácsköztársaság történeti forrásai a magyar állami levéltárban - A Magyar Tanácsköztársaság történeteinek forrásai aTerületi Állami Levéltárban / 49–168. o.

A Magyar Tanácsköztársaság történetének forrásai a területi Állami Levéltárakban 141 VII. Ösongrád és Csanád vármegye francia, illetve román megszállás alatt állott részéinek közigazgatási, igazságszolgáltatási stb. szerveinek tanácsköztársasági vonatkozású és a Tanácsköztársaságra visszatekintő iratai. Szeged város francia megszállásának idejéből, illetve az ellenforradalom idejéből számos, a Tanács­köztársaság helyi történetével kapcsolatos adat található a város főispán­jának, polgármesterének, közgyűlésének és igazságügyi (ítélőtábla, Állam­ügyészség) szerveinek regisztratúráiban. Ezekben a fondokban főleg a francia megszálló csapatok elhelyezésére» «Hatására és a vörös parancsnokkal kialakult kapcsolatokra, az ellenforradalmi szervezkedésre, valamint az ellenforradalmi időszakban lefolytatott fegyelmi, bírósági eljárásokra vonatkozólag találhatók adatok. Hasonló adatok talál­hatók Csanád vármegye Közigazgatási Bizottságának, a Szegedre^ menekült Kolozsvári Tudományegyetem Rektori Hivatalának, a Jog- és Államtudo­mányi Karnak, a Szegedi Főreáliskolának, az Állami Főgimnáziumnak és Felsőkereskedelmi Iskolának, a makói Főgimnáziumnak, a Siketnómák Szegedi Intézetének, a Szegedi Ügyvédi Kamarának, a Szegedi Sporttestület­nek és az Űjszegedi Kender-, Len Szövőgyár Rt. igazgatóságának regisztra­túrájában. A.Tanácsköztársaságra visszatekintő iratokat tartalmazó fondok sorából kiemelkedik — jelentőségénél fogva — a Szegedi Kerületi Lebonyolító Bizott­ság iratanyaga. A Bizottságot 1920. június 11-én állította fel a Földművelés­ügyi Minisztérium Csongrád megye Tiszán inneni és a csongrádi járás terü­letére kiterjedő hatáskörrel. Feladata, a proletárdiktatúra idején szocializált birtokok kezelőinek elszámoltatása volt. Jegyzőkönyvei a szocializált birtokok szervezetére, gazdálkodására vonatkozólag tartalmaznak értékes adatokat. Az iratanyag alapján, ez ideig Székely Lajos: A szegedi munkásság harca a Tanács­köztársaságért című tanulmánya (A magyar Tanácsköztársaság hősi küzdelmeiről, o. kötetben, Budapest 1954.) és Gaál Endre: A szegedi munkásság harca a Tanácsköztár­saságért 1917—1919. (Budapest, 1956) című tanulmánya jelent meg. Az ellenforradalmi szerzők közül többen foglalkoznak e korszakkal, a Levéltár iratait azonban nem használták megfelelő mértékben. 0) SZEKSZÁRDI ÁLLAMI LEVÉLTÁR I. 1. Tolna vármegye Direktóriumának iratai a főispáni regisztratúrában. — Március—­április 13. 2. Tolna vármegye alispánjának iratai. — Március 21—április 13. — 3 csomó irat -f­3 kötet segédkönyv (iktató, mutató, irattári sorkönyv). 3. Tolna vármegyei Munkás-, Katona- és Földmívestanács Intézőbizottságának iratai. — Április 14—augusztus. — 26 csomó irat -\- 10 kötet segédkönyv (iktatók» nlutatók, irattári sórkönyv). 4. Tolna vármegye kormányzótanácsi biztosának iratai. —• Május 19—augusztus. —• 1 csomó irat. 5. Tolna vármegye Közigazgatási Bizottságának iratai. — Március—augusztus. — 1 csomó irat -f- 2 kötet segédkönyv (mutató, irattári sorkönyv). II. * Tolna vármegyei községek Munkás-, Katona- ós Paraszttanácsainak jegyzőkönyvel a községi képviselőtestületi jegyzőkönyvek köteteiben. — Március—augusztus. VI. 1. Tolna vármegyei Tanácsköztársasági vonatkozású irattöredókek gyűjteménye. —r- Március—augusztus. — 1 csomó irat. 2. Sajtótermékek gyűjteménye. — Március—augusztus. "VII. * Tolna vármegye közigazgatási szerveinek a Tanácsköztársaságra visszatekintő iratai. Tolna megyében már a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt, március hó 14-én a tataimat a polgári demokratikus kormány által kinevezett kormánybiztos-főispántól

Next

/
Thumbnails
Contents