Levéltári Közlemények, 28. (1958)
Levéltári Közlemények, 28. (1958) - IRODALOM - Vörös Károly: Jancsó Elemér: Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság iratai. Bukarest, 1955. / 281–284. o.
( Irodalorfi 283 neti jellegének általában megfelelőek. Nem helyeselhetjük azonban, hogy a kiadó a Társaság tagjairól összeállított, évszámokkal nem jelölt különböző lajstromokat, valamint a bizonytalan időben keletkezett iratokat úgy közli, hogy még csak kísérletet sem tesz az időpontjuk megállapítására tett, legalább hozzávetőleges adatokat nyilván megállapított próbálkozások eredményeinek közlésére. Mindez azért hiba, mert mind a névsorok, mind az előkészítő iratok a Társaság történetének szempontjából igen jelentős adatokat tartalmaznak és ezeknek már itt'elvégzett megfelelő időzítése igen nagy lépéssel vinné előre á Társaság végül megírandó monográfiáját. A kiadott szövegek jegyzetelése sajnos erősen hiányos. Jancsó úgy látszik a kiadásnál a múlt század végének nagy forráspublikációit követte, melyek igen ritkán jegyzetelnek. Bár ezt az eljárást a kötet tudományos olvasóközönségnek szánt jellege bizonyos fokig kétségtelenül indokolhatja (az olvasó fejlessze tovább „az őt érdeklő adat kutatását), a jegyzetelés e hiánya a modernebb kiadási technikához szokott olvasót kissé meglepi. Különösen a tárgyi magyarázatok csaknem teljes hiányát fájlaljuk. Különösen sajnálatos ez a Társaságnak bemutatott eredeti vagy fordított irodalmi művek esetében, ahol elvárhatnék a bővebb (vagy egyáltalán valamilyen) tájékoztatást. Pl. csak a 167—174. oldalakat nézve az olvasó fel kell hogy tegye a kérdést: mik azok a „Királyi Beszélgetések", melyeknek publikálásáról a 10. és 11. ülés beszél, — kiknek a munkái azok az „utazások", melyekről a 12. ülésben van szó, honnan fordították a 12. ülés 6. pontjában említett munkákat, — amit kinyomatni rendeltek, valóban kinyomatták-e azokat; ha igen, melyek a bibliográfiai adataik, s ha nem, ennek mi az oka stb.? Mind olyan kérdések ezek, melyek végig az egész köteten részletes megvilágítást igényelnek, éppen a Társaság működése valóságos rekonstruálhatásának érdekében. A Magyar Történelmi Társulat Fontes kötetei e téren jó példával szolgálhattak volna: ha a legrokonabb témát feldolgozó jakobinus forráspublikáció tapasztalatai még nem állhattak is itt Jancsó rendelkezésére. Domanovszky vagy Mályusz publikációinak mintaszerű technikája is adhatott volna (mutatis mutandis tekintettel a kiadvány elsősorban kultúrtörténeti jellegére) jól felhasználható módszertani segítséget. A személynevek jegyzetelésénél — bár az elsősorban irodalomtörténeti jelentőségű személyekre kiterjedő névmutató a felvett személyekre vonatkozóan igen sok hasznos adatot tartalmaz, — szerettünk volna adatokat kapni a Társaság külső, „pártoló" tagjairól is. A már említett érdekes tagnévsorok tulajdonképpen azt az erdélyi értelmiséget és a velük szimpatizálók táborát foglalják össze, mely mindezeknek a tudományos-politikai törekvéseknek talaja és ugyanakkor felvevője, visszhangozója is. Irodalom és társadalom kapcsolatának páratlan analízisére nyújthat lehetőséget minél több, ha irodalmilag nem is működött, de a Társasággal kapcsolatban állott személy életrajzának felderítése. Elmaradását csak őszintén sajnálhatjuk, mert ezt a társadalmi problémát, — mint ahogy a Társaság működésének más területeit is —, a bevezető tanulmány inkább méltatva értékeli, mintsem elemzi. Holott a Társaság működése, mint láttuk, nem csupán irodalmi jellegű és irodalomtörténeti jelentőségű: e korban irodalom, politika és tudomány szoros összefonódása irodalom és olvasók kapcsolataid nak, áz irodalom társadalmi bázisának beható' elemzését is az iratok kiadójának feladatává teszi. Az idegen szavakat és fogalmakat egy külön mutató dolgozza fel. Ez. a forráskiadványoknál az utóbbi években meghonosodott segédlettípus a jegyzőkönyvek sok latinizmusa miatt e kötet végén is nagyon helyénvaló. Bizonyos hiányosságok és elírások azonban rontják a használhatóságát. Mintha a szavakat (s köztük nemcsak idegen szavakat, hanem régies szavakat, táj szavakat vagy olyan fogalmakat, mint „kisasszony hava") a szövegből először mechanikusan (nem is mindig következetesen) kijegyezték s az eredeti összefüggéseik adta természetes magyarázat figyelmen kívül hagyásával értelmezték volna. Legalábbis csak így magyarázhatjuk az olyan bántó félreértéseket, mint pl. „actor conservator" =• színész (nyilván az actorum conservator = levéltáros rövidítése), Ordinarius ispány = rendes ispán (nyilván az első alispánról van szó), a tábla szónak kategorikusan térkép értelemmel való magyarázását (miután a jegyzék következő sorában a tábla elnökéről van szó), vagy a V betű alatt felvett latin mondat (különben idézet Horatius Ars Poeticájából) pontosan ellenkező értelmére való félreértését, nemzeti oskola és normális oskola magyarázatának összekeverését. Jancsó kötete mindezen technikai hiányosságai ellenére is jelentős munka. Jelentőssé teszi gazdag anyaga, mely a magyar kultúra egy különösen küzdelmes, de: átmeneti kudarca ellenére is győzelemmel végződő szakaszáról ad képet, s melynek
